Van amikor egy általam nem ismert íróval jól indul az ismerkedésünk. És van amikor kivételesen jól. Így lett ez az eddig Brandon Hackett álnéven alkotó Markovics Botonddal, akinek Bionauták című sci-fi regénye akadt kezembe az Agave kiadó jóvoltából.
Már a fülszöveg kifejezetten ígéretes volt, az űrbányászattal, egy titokzatos, ismeretlen lebegő bolygóval és persze az emberi fajjal akiknek egy része hasznot húz ebből, másik része pedig fizet érte. De gyorsan kiderül hogy ez csak a háttérvászon egy olyan történethez, amiben sokkal nagyobb szerep jut a felfedezésnek és annak hogy milyen veszélyeket rejt az ismeretlen. Sőt, még csak nem is az az igazi főszereplő akiről ezt gondoljuk, ugyanis az elismert és népszerű utazó/felfedező Julia Pollard szinte másodhegedűs lesz az elkényeztetett ficsúr (?) Yis Venter mellett.
Brutális lendülettel indul a könyv, ez meg is „ijesztett” egy kicsit, mert nem szeretem a felületes kaland/akció könyveket. Szerencsére az első 30-40 oldal után, ha nem is lassítunk, de mélyebbre ásunk a fő karakterek személyiségébe, motivációiba. Az akció továbbra is magas fokon pörög, de sokkal több időt szán az író arra hogy belelássunk szereplői fejébe, átérezzük hogyan élnek meg veszteséget, árulást, szerelmet, emberi ésszel szinte felfoghatatlan eseményeket. Mire letudtam az első harmadot, már súlya is volt a dolgoknak. Ahogy eljutunk az első nagy fordulatig, addigra világossá válik hogy Botond igenis értelemmel és jelentéssel ruházta fel történetét. Több komoly téma is húzódik a felszín alatt, van amelyik jobban ki van dolgozva (önmagunk keresése, felelősségvállalás) és van ami kevésbé (kizsákmányoló emberi faj).
Nekem viszont a felnövés történet tetszett a legjobban benne. Yis sztoriján keresztül érthetjük meg igazán az ismeretlentől való félelmet és hogy hogyan nőhetünk fel egy ilyen környezetben azokhoz a feladatokhoz, amikhez mindenki kevésnek gondol minket. Fejlődése közben tanulhatunk arról is, mások milyen előítéletek alapján alkotnak véleményt rólunk, csak azért mert oda születtünk ahova. Ez ugyanúgy identitásválságának része, mint ahogy a könyv más szereplőinek is az, hogy meddig ember az ember, ha változik biológiai felépítése, pszichéje, fokozatosan veszíti el emberi tulajdonságait. Ezeket az átalakulásokat is tudja Botond úgy elénk tárni hogy újszerűnek hasson, még ha bizonyos részeknél be is ugrik olvasás közben egy-egy klasszikus sci-fi történet. Lényei ténylegesen újnak hatnak, sikerült őket úgy megalkotnia hogy eléggé egzotikusak ahhoz hogy a történet előrehaladtával ezen keresztül is fenntartsa érdeklődésünket, de elhisszük hogy szerves részei annak az univerzumnak amit megalkotott. Annak az univerzumnak, ami már alapjaiban véve egyedülálló, de karakterei, helyszínei valóságunkban gyökereznek. Meg vannak a maga példaképei, nagyvállalatai, találmányai, amik egyenesen következnek világunkból, így kötődni, belehelyezkedni is könnyű az olvasónak.
A beleélhetőséget könnyíti a környezet fokozatos tágítása is. Nem zúdít egyből a nyakunkba mindent, a bázisra érkező szereplőkkel együtt ismerjük meg először közvetlen környezetünket, aztán menekülés közben jutunk el egyre különlegesebb, titokzatosabb és veszélyesebb helyszínekre, amikre rácsodálkozhatunk és olvasmányos írásának köszönhetően ezt meg is tesszük. Az egyetlen bajom vele, hogy mire úgy igazán elmerültem volna ebben a csodás, de brutális közegben, addigra már vége is volt a könyvnek. Ráadásul egy akkora cliffhangerrel, hogy az hihetetlen.
Természetesen jön a folytatás, sőt, már itt is van Bionauták a végtelenben, szóval ideális alkalom ez arra hogy te is beszerezd, a második résszel együtt hogy teljes legyen az élmény! Én rá is vetem magam, mert ez bizony egy kivételesen jól sikerült írás, ami nem csak izgalmas, de még magvas gondolatokat is rejt magában.