Az Angel Rust egy Faith No More-tribute zenekarként jött létre. A bandát alkotó
zenészek mind hétpróbás muzsikusok akik már letették a névjegyüket máshol.
Név szerint:
Biró Zoltán „Zé” – ének (BZ)
Fábry András György – basszusgitár (FA)
Ibrányi András – dob (IA)
Karácsonyi Szabolcs – gitár (KSz)
Kiss Árpád – basszusgitár (KÁ)
Kovács István – billentyűk (KI)
Hogyan találtatok egymásra?
FA: A hangszeresek korábban már zenéltek együtt különféle formációkban (többek
közt egy egykori Pearl Jam-tribute zenekarban (IA, KSz és KÁ), a VAN zenekarban
(FA és KSz) vagy a Karibra Kollektíva nevű csapatban (FA, IA, KSz és KI) – Zolival
pedig a 2000-es évek eleje óta ismerjük egymást, közülünk többekkel baráti viszonyt
ápol. A basszeros poszton pedig azért van két ember, mert mindketten igent
mondtunk a megkeresésre, és ez végül így maradt. Ha pl. száj- és körömfájással
ágynak dől egyikünk, ott a másik és csinálja.
BZ: Azért a történelmi hűség kedvéért hozzátenném, hogy Árpival indult a dolog,
Bandit győzködni kellett az időbeosztása miatt. Mára viszont már fordult a kocka,
éppen a munkahelyek miatt inkább Árpi van távol és Bandi a „fő” felelős ezen a
poszton. Ettől függetlenül mindenki teljes értékű tagnak számít!…Még én is…
Mi az inspirációtok? Hol látjátok a Faith No More szerepét, hatását a 90-es évek
rockzenéjében?
FA: Azért kezdtük pont ezt, mert mindannyian a 90-es évek egyik legfontosabb
zenekarának tartjuk a Faith No More-t (Pisti mondjuk a pénzért csinálja, haha…), amely
nélkül számtalan később alakult zenekar teljesen más irányt vett volna, vagy létre
sem jön. Az egyik olyan tabudöntögető csapat volt, amelyik kilépett az addigi
rock/metál sémákból, ötvözött, kreatívan nyúlt a zenéhez és új dolgokat hozott létre,
ezáltal ezzel utat nyitott pl. a grunge, a nu metál, rap-metál és egyéb újító
műfajoknak. Ha körülnéz az ember, rengeteg mai zenekar tagjai sorolják fel őket az
inspirációik között. És volt nekik egy Mike Patton-juk, akinek a stílusa messze
túlmutatott azon, amit az emberek a könnyűzenei éneklésről addig gondoltak, de erről
Zoli tudna többet mesélni….
BZ: Szép lenne, de én is rajongóként szerettem meg őket és nem csak az ének miatt.
Igaz, mire eljutottunk az Album of the year lemezig, gyakorlatilag teljesen
beszippantott Mike Patton mérsékelten szabálykövető énekstílusa is, így nyilván
óriási hatással volt a saját hozzáállásomra, ugyanúgy mint Maynard J. Keenan
(TOOL), vagy a nagy „klasszikus” seattle-i énekesek…
A tribute nagyon népszerű itthon jelenleg. Ti viszont mindannyian írtatok saját
dalokat más formációkban. Hogy látjátok a „tribute versus saját dalok” kérdést ?
FA: A két dolog tök más de remekül kiegészítik egymást. A saját zene mindig kedvesebb a
szívnek, de egyúttal bizonytalanabb műfaj is: „Jó vajon, amit játszom? Illik oda? Milyen lehetezt hallgatni úgy, hogy nem ismerem? Kikhez ér el?” A tribute-ot azért csinálja az ember,mert TUDJA, hogy az a zene zseniális, megvan a közönsége, és ha jól megszólaltatjuk, akkor az át fog menni a közönségnek. Ezáltal jóval lazábban, görcsmentesebben lehetelőadni a színpadon. A próbák is ilyenek: megy a tombolás, a fejrázás… mert itt „csak”pontosan, minél hűebben el kell játszani a témát, és gól.
Másrészt tribute-ozásból elképesztően sokat lehet tanulni. Az embernek, amikor zenél és
saját témákat ír, van egy saját eszközkészlete, amiből csak tudatos munkával, nehezen lehetkitörni. Ha nincs új inger, ösztönösen ugyanazokat a ritmusokat, hangokat, zenei elemekethozod. Egy basszusgitárostól olvastam, hogy ő ebből úgy lép ki, hogy nem a hangszerentalálja ki a témát, hanem fejben, dúdolgatva, így kevésbé befolyásolja a technika, a kézbeidegződése. Egy másik módszer, hogy sok dalt tanulsz másoktól, és erre ideális a tribute –tt olyan dalokat tanulhatsz meg, amiket egyébként is imádsz (az Easyt leszámítva).
BZ: Ezen a ponton mondjuk másképp gondolom. Bennem éppen a tribute kapcsán van egy
ösztönző kétely, hogy vajon sikerül-e átadni az eredeti dalokat úgy a közönségnek, hogy ne
csak kritikusan elfogadják, hanem élvezzék is a megszólalást. Ez szerintem baromi nehéz,
mert aki ismeri a Faith No More-t annak jogos elvárásai vannak ilyen téren, aki pedig általunkismeri meg, annak azt kell kapnia, ami otthon is szerethetővé teszi a dalokat. Másrészt asaját zenekaroknál -mint mondjuk esetemben a Huntsville Holiday- saját szövegeket, sajáténektémákat énekelve kedvem szerint játszadozhatok a hangsúlyokkal, szünetekkel, stb…ésemellett a saját szintemet kell megütnöm. Nyilván amikor azokat a dalokat énekled, amiketa példaképeid írtak, akarva-akaratlanul változik a technikád is, hiszen ahhoz, hogy amegfelelő hang a megfelelő módon kerüljön a helyére, új dolgokat kell elsajátítanod.Egyébként Szabi, a gitárosunk régebben viszonylag gyakran feldobta a pici zeneiváltoztatásokkal járó ötleteit, hogy legyen egy kicsit sajátabb jellege a dolgoknak, de
általában ezek nem valósultak meg, egy ideje már ő is inkább a hangzást fejlesztgeti,
hozzáteszem: nagy sikerrel. Ízig-vérig zenész, nyilván benne is munkálnak a kreatív erők.
A zenekar mely időszakából dalaiból válogattok a műsorotokba ? Miért ezek?
Slágerlista, vagy vannak benne érdekességek, személyes kedvencek is?
FA: A Faith No More – bár volt két lemeze Patton előtt is – legismertebb korszakát a The
Real thing/Angel dust/King for a day, fool for a lifetime albumok jelentik, esetleg még ide
lehet venni az Album of the year-t. Így elsősorban ezekről válogatunk, lévén a közönség és
mi is elsősorban ezeket a lemezeket hallgatjuk. A zenekaron belül is megoszlik, kinek melyik
album a kedvence, így végképp nem hanyagolhatjuk egyiket sem. Én pl. személy szerint
az Angel dust-ot tartom a legkiforrottabb, legszemélyesebb lemezüknek, de persze a többi
albumon is vannak nagyszerű dalok. Igyekszünk minél többféle, a zenekar munkásságát a
lehető legjobban felölelő repertoárt összerakni.
BZ: Igen, a legfőbb szempont, hogy szeressük és jól szóljon, egyben legyen, üssön. Mivel
ez egy tribute, emellett a közönség is ugyanolyan fontos, az sem baj, ha bőven akad ismert
dal is, amiben azért szerencsére nincs hiány. Persze azért a setlist összeállításánál sunyin
mindig próbáljuk a személyes kedvenceket valahogy áttolni egymás szűrőjén
Mi várható a zenekartól a közeljövőben ?
FA: Csinálunk 2-3 lemezt… ja nem, az a Faith No More dolga. Az előző kérdésre
visszautalva tervezzük, hogy beemelünk még jópár dalt a meglevők mellé, pl. a korai
albumokról és az utolsóról is. Valamint a meglévő dalokat igyekszünk minél jobban kiérlelni
és megturnéztatni, keressük a lehetőségeket a fellépésekre. Nagyszerű dolog, hogy vannak
kedves partnerzenekarok, akikkel már kipróbált módon tudunk együtt mozogni. Ilyen a remek
Evermind (Nirvana-tribute) és az újra aktív Trident, akiknek a legfrissebb albumán Zoli is
énekelt pár dalban.
Következő fellépésünk a nagyváradi Moszkva Kávézóban lesz, április 28-án, azEverminddal, nyárra még alakulnak az időpontok, aztán ősszel remélhetőleg sok klubba
eljutunk.
BZ: Az én titkos terveim között szerepel még olyasmi is, hogy minél több tribute-bandával
megismerkedjünk személyesen, jó kapcsolatokat alakítsunk ki, sírig tartó barátságot De
saját zenét játszó zenekarokat -például a Huntsville Holiday-t, Kabinlázt is- szívesen
bevonnám a vérkeringésbe. (A HH estében legalább le sem kellene jönnöm a színpadról.
Mindenképpen fontosnak tartom, hogy a zenekarok segítsék egymást, legyenek jó hangulatú
bulik és a közönség is azt érezze, hogy az élő zene ugyanolyan fontos, mint tíz éve és
érdemes kimozdulni otthonról egy-egy koncert kedvéért is.