Manapság egyre divatosabb a steampunk, mint ezt korábban az Elfsong interjú kapcsán is megjegyeztem. Ennek egyszerre örül a műfaj rajongója, és szomorodik el. Örül, mert ez azt jelenti, hogy végre több ilyen témájú könyvbe botlunk, és szomorodik el, mert sajnos hígul a választék, és megjelennek nagyon pocsék művek is. Érdekelt, hogy A Liliom kora melyik oldalt fogja gyarapítani…
A hivatalos történet szerint:
A Város otthon, béke, biztonság.
A nyomozás során a férfi mindennel és mindenkivel szembeszáll, hogy visszakaphassa – közben nem is sejti, hogy ellenségei már rég kivetették hálójukat, és minden lépés csak közelebb viszi a végzetéhez.Közben megállíthatatlanul közeledik újév napja, egy új korszak hajnala, amikor a Város acél szíve lángra lobban és ünneplő embertömegek lepik el a ködlepte utcákat. És egyikük sem tudja, hogy közben éhes szempárok milliói, mint megannyi csillag pislognak a Városra a külső sötétségből.
Mert a Város már nem csak otthon és béke, hanem egy ősi, titkos háború frontvonala, amely egész világok sorsát dönti el.
Amikor elkezdtem olvasni, nem tudtam, hogy a rövid terjedelme ellenére ki tud-e bontakozni majd a sztori annyira, hogy azt mondjam a végén, ez valóban egy korrekt regény volt, és nem csak egy hosszúra nyúlt novella. Az egészen biztos, hogy A. M. Aranth remek író. Vitán felül. Remekül ért a hangulatteremtéshez, főleg azért, mert a stílusa modern ugyan, mégis messzemenőkig hagyománytisztelő. Kicsit nehéz úgy beszélni a könyvről, hogy semmi érdemi dolgot ne lőjön le az ember, de azért teszek egy kísérletet. A világ szerkezeti felépítése teljes mértékben eltér az eddig megszokottaktól, ugyanis túllépve a zsáner komfortzónáján itt egy teljesen egyedi elképzeléssel találkozunk. Amikor ez igazán tudatosul az emberben, akkor szerintem élből elkönyvel egy kis pluszt a kötetnek, hiszen a megalkotásban nem kis munka lehetett. A több szálon futó történetvezetés, időbeni ugrálás ellenére sem sikerült összezavarodnom a szálakon, vagyis azt érthetőség rovására nem ment az unlinearitásra való törekvés.
Több helyen láttam, hogy sérelmezték az Epilógust, illetve olyan is volt, aki azt írta, hogy ezzel az író elrontotta az egész könyvet. Ezt azért barokkos túlzásnak gondolom, bár elsőre én sem voltam kibékülve vele, amikor kicsit leülepedett a sztori, akkor már azt mondtam, hogy teljesen rendben van ez így. Amikor elkezdtem magamban párhuzamokat keresni, hogy mégis mire emlékeztet a regény, akkor kicsit megfeneklettem. Vannak mozzanatok, pillanatok, hangulatok, amik emlékeztetnek erre-arra, még nem is feltétlenül steampunkos dolgokra, de konkrét hasonlóságot nem véltem felfedezni. Az biztos, hogy az átlagtól eltérően ez egy kicsit sötétebb hangulatú, néhol már-már darkos lüktetésű történet, aminek a kibontása és az alaphelyzete lehet, hogy megért volna egy hosszabb lélegzetű művet, ám korántsem biztos, hogy az akkor is ugyanennyire működött volna. Minden esetre várom a folytatást, ha esetleg tervez neki az író. 🙂
Itt az ideje, hogy beszerezzem az író korábbi munkáit is, és elkezdjek kicsit komolyabban odafigyelni a Főnix Könyvműhelyre. Ugyanis egyre inkább úgy érzem, hogy rengeteg remek olvasnivalóval látnak majd el minket.A. M. Aranthot pedig azért illeti hatalmas köszönet, hogy bebizonyította számomra: már a steampunkot se kell importálnunk! Köszönöm!
10/9,5 (Majdnem hibátlan!)
Rendelés: fonixkonyv@fonixkonyv.hu
Rajong, követ: https://www.facebook.com/fonixkonyvmuhely
Weboldal: https://fonixkonyv.hu/