A Halflives, alternatív rockzenekar Linda Battilani, énekes-dalszerző köré épül. A zenekar most jelentette meg új, Inferno című kislemezét, amelyben az elmúlt néhány év érzelmi zűrzavarait dolgozzák fel kreatív formában, március 14-én, a zenekar első saját turnéján pedig élőben is hallhatjuk az érzelmes dalokat a Dürer Kertben.

A Halflives zenekar célja, hogy közösséget építsen, kiutat alkosson az érzelmek számára és
Linda szavaival élve, arról is szól, hogy zenét írjanak a kívülállóknak, az elutasítottaknak és
azoknak, akik úgy érzik, kirekesztettek. Zenéjük énekelhető himnuszok gyűjteménye, egy
meghívás a személyes káosz kifejezésére, az egység üzenete és a rugalmasság ünneplése.
A Halflives ezekkel az üzenetekkel felvértezve indul el első önálló turnéjára 2024 februárjában, az Inferno dalaival pedig hozzánk is elérnek: találkozzunk március 14-én, a Dürer Kertben.