A keményzene kedvelői lassan egy évtizede hallgatják azt a rigmust, hogy „a rock halott”. Ezt a kijelentést az ember az érzelmi viszonyulásától, szubjektív megélései és vérmérséklete alapján hajlamos elfogadni vagy cáfolni …de mi a helyzet az rock,vagy általában az élőzene helyzetével ma itthon, és a nagyvilágban? Néhány objektív számadat talán segíthet tisztán látni, de ez a cikk is inkább vitaindító lesz, a szerző sem találta meg a zeneipar Frigyládáját.
A zeneipar demográfiai háttere
Az első fontos tényező maga az, hogy ki, hol és hogyan hallgat zenét manapság. Magyarország lakossága már csak alulról „karcolja” a tízmillió főt, és egy elöregedő társadalomról beszélünk. A zene, és főleg a koncertre járás viszont alapvetően inkább a fiatalok sportja. A hazai zenehallgatók 70%-a naponta hallgat zenét, a 29 év alattiaknak pedig a 86%-a – ezt a tevékenységet pedig nagyon nagy arányban (70% felett) valamilyen mobil eszközön teszik. Azonban, nagyjából fele-fele az arány azoknak, akik háttérzenét fogyasztanak, és azoknak akik aktívan és tudatosan hallgatják azt, amit. Ez azért egy további fontos tényező, mert kiderül, hogy hazánkban lakosságarányosan viszonylag kevés az ún. tudatos zenehallgatók aránya (egyes felmérések szerint ez a kategória az egymillió főt sem éri el, de más kimutatás szerint is meglehetősen alacsony). A fesztivál- és koncertszervezők, vagy maguk az egyes előadók viszont pont erre a rétegre lőnek, hiszen üzleti szempontból nézve mindig jobb a visszatérő fogyasztó – őt hívják a zeneiparban rajongónak, aki pénzt fizet azért, hogy a saját kedvencét láthassa/hallhassa. És itt jön be a nagy kérdés, hogy ha már zene, akkor azt felvételről, élőben, és mennyi pénz ráfordítással tudja élvezni az adott alany.Értelemszerűen két út van: a hanghordozókon vagy közvetítő csatornákon keresztül való hallgatás, és a koncertekre járás. Érdemes mindkét aspektust górcső alá venni egy kicsit.
Online „demokratizálódás”
A globális és a hazai zeneipar az elmúlt évtizedekben alapvető változáson esett át, nagyon eltérőek a fogyasztási szokások, terjesztési módszerek, mint a ’80-as, ’90-es években voltak. Az idősebb előadók ehhez vagy alkalmazkodtak, vagy elhullottak, a feltörekvők pedig már ebben a világban szocializálódtak. Manapság már egyáltalán nem egyedi eset, hogy valaki DIY módszerrel, a kiadók és promóterek segítsége nélkül fut be, a hálószobából indulva, az interneten keresztül. A hazai zeneipar bevételeiben is folyamatosan emelkedik a digitális értékesítés részaránya, azonban itthon még mindig inkább a „klasszikus” jogkezelés dominál: a hangfelvétel iparág 25,3 Milliárd Forintos bevételeiből 17,1 Milliárd Ft-ot a jogkezelés, 6,4 Milliárd Ft-ot pedig a digitális értékesítés tesz ki- derül ki a ProArt zeneipari jelentéséből.
A 2000-es évek technikai átalakulása során a hangfelvételiparnak olyan helyzethez kellett
alkalmazkodnia, amelyre évek múltán a digitalizáció és a streaming adta meg a választ.De mennyire jó ez? Nos, ez az a kérdés, amely késhegyre menő vitákat generál a mai napig a szektorban. Gyémánt Bálint az OXO Holding legutóbbi podcast adásában nagyon szemléletes példát hozott erre: jelenleg a világon bárki hozzájuthat 5-7 euro/dollár áron a világ összes zenéjéhez korlátlanul. Korábban azonban ez az összeg arra volt elég, hogy az ember egy lemezt birtokoljon, szintén korlátlanul. Ebből jön egy visszaosztás, amely demokratikusan, arányosan oszt vissza a hallgatottság arányában. Az viszont nyilvánvaló, hogy mondjuk Beyoncé legutóbbi lemezét többen hallgatták meg, mint egy budapesti jazz zenekar anyagát – és ez a visszaosztás arányán is látszik. A lemez gyártási, disztribútolási és marketing költsége viszont mindkét előadónál jelentkezik. Az interjú egyébként más, érdekes zeneipari meglátásokat is tartalmaz, a téma iránt érdeklődőknek érdemes az egészet visszanézni, ezt itt lehet megtenni:
Az online zenei szektor demokratizálódása, átalakulása, vagy, ha úgy tetszik, szűkülése az élőzenei szektor fejlődését hozta magával. A zenészek legnagyobb bevételi forrása már nem a lemezértékesítés, hanem az élő fellépés lett. Ennek köszönhetően a koncertezés grandiózus fesztiválkultúrává nőtte ki magát, ami a szórakoztatóipar szerves és jelentős része lett. További adalék, hogy a 2010-es évek végére stabilizálódó és csúcsra törő zeneipart alapos megtorpanásra kényszerítette a Covid járvány, amiből egyrészt egy még digitálisabb, másrészt pedig egy egyre nagyobb tömegeket megmozgató iparággá
sikerült fejlődnie napjainkra.
Élőzenei eseményekhez kapcsolódó szokások
A pandémia után talpra állt ugyan a zeneipar, de azért beszédes adat, hogy Bár a rendezvényipar egésze még messze van a COVID előtti évektől: 2022-ben a 2019. évi fellépések számának mindössze csak 80%-át regisztrálhattuk. Kulcsfontosságú tényező, hogy a zeneipari szereplők az online térben keletkező kattintásokat, lájkokat (és az ezzel járó minimális bevételt) hogyan tudják monetizálni az offline térben. Egyértelmű, hogy koncertezéssel, és merch árusítással (jelenleg ez a két tevékenység adja a zenészek és hozzájuk kapcsolódó menedzsmentek legnagyobb bevételi százalékát). A ProArt zeneipari felmérése szerint az aktív korú magyar lakosság (18-60 év) jelentős része – több, mint 40%- egyáltalán nem volt koncerten egy tárgyév alatt, további 20% pedig csak egyszer (ők is jellemzően ingyenes, önkormányzati rendezvényeken vettek részt). Így látható, hogy a hazai előadók, zenekarok, fesztiválszervezők,a szolgáltatásaikat, termékeiket a lakosság alig 38-40%-ának -matematikailag tehát kevesebb, mint 4 millió főnek értékesítik. Tovább árnyalja a képet, a magas infláció és az egyre inkább elszálló energiaárak. Egy átlagos hazai klub, vagy fesztivál ma a dupla/tripla árra emelkedett rezsi, és ital árak, valamint a nagyjából 30%-al visszaesett közönség és a fogyasztás. (Majka legutóbbi nagy port kavart nyilatkozatában épp erről beszélt a napokban).
A jövő: Mesterséges Intelligencia versus …?
A zeneipar mindig is az innováció melegágya volt. Ez most sincs másképp:most nem is a jövő, hanem napjaink egyik sok vizet zavaró technikai újítása az AI, amelynek köszönhetően felgyorsult a zeneírás folyamata (sok más hatása is van, de most az írás szempontjából ezt érdemes kidomborítani). Ez a számok tükrében azt jelenti, hogy naponta több, mint 100.000 új dal kerül fel a streaming platformokra, amelyet részben vagy egészben MI generált. Ez óriási fehérzajt okoz, egy zenésznek óriási kihívás ebből kitűnni (és ennek sajnos semmi köze nincs az adott produkció minőségének). Ma egy átlagos zenész már az idejének minimum 30%-át TikTok, Instagram és egyéb social media content gyártásával tölti, napi szinten- nyilván, ez a zeneírástól viszi el az időt és az energiát. 1975-ben, a dél Walesben található Rockfield studióban nem ment oda a marketinges Mercuryhoz vagy Mayhez két vokálfelvétel közt, hogy srácok, szaladjunk már ki az udvarra egy rövid live bejelentkezést forgatni, de Fruiscante is úgy tudta megírni 17 évesen a Blood Sugar Sex Magic unikális gitártémáit a ’90-es évek fordulóján, hogy a zenésztársain és a hangmérnökön kívül nem nagyon volt más a közelében, heteken keresztül… ma már viszont a zenészek zeneírás közben is liveolnak, werkfilmeznek, selfieznek, egyszerűen azért, mert ez a mai kor elvárása. A jövő egyik nagy kérdése tehát nem az, hogy a postás vagy a lámpagyújtogató munkáját elveszi e az AI, hanem az, hogy mi lesz a zenészekkel…ez egy nagyon érdekes, de messzire mutató kérdés, amelynek jogi, életviteli, szakmai részkérdései vannak. Önmagában egy hosszú vita alapja ez, amelyet most nem fejtegetnék, de az biztos, hogy jelen pillanatban az egyik legbiztosabb „menekülőút” megint csak az élőzenei színpadok irányába mutat.
Merre visz az út?
Magyarország fesztiválnagyhatalom, de a korábbi nagy brandek közül már van amelyik megszűnt, -például a VOLT, de több kissebb rendezvény is lehúzta a rolót az elmúlt évek fent is taglalt változásai miatt. A Rockmaraton szervezői azonban hosszú szünet után szerveztek idén egy közel teltházas eseményt – az ő példájuk követendő lehet: kevesebb színpad, és már-már tematikus rendezvény, homogén közönség lehet egy követendő példa: itt van, aki azt mondja a felhasználók közül, hogy nem baj az, ha drága a belépő, de legyen erős a line-up. Sokan a jelenlegi fesztiválkultúra végét jósolják – ez valószínűleg túlzás, de az biztos, hogy a gazdasági és technológiai változások hamar és alapvetően fogják átszabni a jelenleg ismert kereteket.
Mi zeneőrültek pedig nem tudunk mást tenni: ha támogatni akarjuk kedvenceinket, akkor minél több élőzenei eseményre el kell látogatni, és a lehető legtöbb pénzügyi csatornán át támogatni kell a muzsikusokat -ezt mindenki meg tudja tenni valamilyen szinten, a saját pénztárcájához mérten. Úgyhogy, egy klasszikust idézve: Rajongjál már, bazdmeg!