A fúrótorony – 1. évad (The Rig, 2023-) kritika

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de manapság akkora dömping van a filmek és sorozatok között, hogy elképesztően nehezen veszem rá magam bármire, főleg, amíg nem is biztos, lesz folytatása. Nemrég meggyőztem magam, hogy érdemes megnézni az 1899-et, erre nem lelőtte a Netflix? (Ettől függetlenül érdemes megnézni, azt mondom.) A fúrótorony esetében is vaciláltam, nekiálljunk-e? Ám mivel az első évad csak hat epizódból áll, azt gondoltam, miért ne?

A sorozat alap sztorija végtelenül egyszerű: „Miután a Kinloch Bravo olaj fúrótorony legénysége rájön, hogy a titokzatos köd miatt minden kapcsolat megszakadt a skót szárazfölddel, módot kell találniuk, hogy hazajussanak, és közben megbirkózzanak a környezeti nyomással, a növekvő paranoiával és feszültséggel. Ám kiderül, hogy a fenyegetés, amellyel szembenéznek, minden képzeletet felülmúl, így a megosztott legénység kénytelen összefogni a túlélés érdekében.”

Bevallom töredelmesen, vannak olyan helyszínek, amik mind filmek, mind könyvek esetében előnyt élveznek nálam és akár közepes, vagy talán még annál is gyengébb mozikat is megnézek miattuk. Igen, kitaláltad, a fúrótorony az egyik ilyen. De lehetne mondani a Déli-sarkot (A Dolog – The Thing, Vakító fehérség – Whiteout), vagy csak szimplán a hómező közepében rekedést egy hóviharban (D-Tox), meg elég sok egyebet. A lényeg, hogy az elszigeteltség mindig tud adni egy pluszt számomra az ilyen sztorikhoz. A fúrótorony is ezzel győzött meg elsősorban, hiszen a nem szokványos helyszín miatt az ember kicsit mozgóképileg is ki tud szakadni a megszokottból.

Amikor először olvastam a The Rig sztoriját, kicsit felvontam a szemöldököm és azt hittem, a 2010-es, azonos című és William Forsythe főszereplésével készült „csodát” láthatjuk sorozatban. A sztori ott nyilván más volt, de környezet miatt óhatatlanul arra asszociáltam. Aztán persze kiderült, hogy alaptalanul, mert ez a sori nem egy egyszerű szörnyfilm, amiért kimondottan hálás vagyok, mert azt nem biztos, hogy szívesen néztem volna hat részen keresztül. INNENTŐL SPOILERES lesz, egészen a bekezdés végéig, így csak akkor olvass tovább, ha ez nem zavar, vagy már láttad a sorozatot. A fúrótorony egy nagyon jó olvasztótégelye olyan filmeknek, mint az Expedíció (Annihilation), Az esemény (The Happening) a John Carpenter féle A köd (The Fog), A Dolog (The Thing), mindez nyakon öntve egy jó adag Chtulhu mítoszhoz hasonló körítéssel. Bármennyire azt gondolnánk ezek után, hogy a The Rig egy horror sorozat, a végeredményre nem húzható rá ez teljesen. Inkább amolyan misztikus sci-fi, némi gótikus horror beütéssel. Az, hogy ez kinek jó, kinek elég és kinek nem, már más kérdés. SPOILER VÉGE.

Mivel a sorozat ízig-vérig angol-skót koprodukció, ráadásul teljes egészében Skóciában is forgatták, ez nagyon érződik a végeredményen. Itt most gondolom a legtöbben valami sirámot várnak, mint a legtöbb kommentben, illetve egy-két kritikában, hogy a színészek és az alakítások rosszak, a CGI leesik a képernyőről és hasonlók, de nem, nem fogok ilyesmit állítani. Az tény, hogy nincsen a CGI blockbuster szinten, de hát ez nem is blockbuster, hanem egy streamingre gyártott sorozat! (Nem mellesleg még a Marvel filmekben is látni néha olyan CGI-t, amiért én kérek elnézést.) Alakítások terén sem érzem azt, hogy komoly gond lenne a szériával. Egyrészt vannak itt kipróbált veteránok, mint Iain Glen, akit a legtöbben talán a Trónok Harca Jorah Mormontjaként ismernek, de feltűnt a Resident Evil mozifilmekben, a Darknessben és egy csomó egyéb filmben is. Remekül hozza Magnust, a torony főnökét, aki próbál lelkileg és minden más szempontból is helytállni. A karakter fokozatosan bontakozik ki és azt kell mondjam, nem nagyon találtam hibát a játékában. Az instant ellenszenves „kisfőnök” Rose szerepében Emily Hampshire is hozza, amit kell, de az ő játékára már a 12 majom sorozatban sem volt panasz. Nem ezért a szerepért fog díjesőt kapni, de nem is hiszem, hogy ez lett volna a cél. Az egyik kulcsfigura, Fulmer szerepében feltűnő Martin Compston nagyon ismerős volt, de elsőre nem igazán sikerült kiszúrni a filmjei között, hogy honnan, aztán meglett, hogy a Végítéletből (Doomsday). A sorozatban nekem több szempontból ő volt a kedvencem, főleg, mivel a karaktere is végig olyan, akivel az ember nem tudja, hányadán is álljon? A másik Trónok Harca veterán, Owen Teale, aki ott Allister Thorne-t játszotta, ezúttal egy igazi old school felfogású figurát hoz, aki ugyanolyan, mint az előbb említett Rose, akinél nem tudja az ember, hányas a kabát, és megkockáztatom, ez egészen az utolsó részig így is marad. Meg kell említeni a Múlt karácsonyból ismerős Calvin Demba-t is, akinek bár nincs sok vászonideje, de amikor ott van, akkor uralja a képernyőt. És felbukkan egy igazi kultszínész is, az Alul semmiből, Robin Hoodból és persze a Trónok harcából ismerős Robert Baratheon, akarom mondani Mark Addy! Emlékszem, rendesen meglepett a feltűnése, a játéka pedig kiváló, mint mindig. De nem akarom továbbra is itt unalmasan sorolgatni a szereplőket, mert úgyis nézés közben tudja majd mindenki eldönteni, neki is megfelel-e, amit lát? A TV-sorozatos fronton veteránnak számító rendező, John Strickland teljesen korrekt munkát végzett itt is, nincsenek egyáltalán meglepetések, vagy túlművészkedés, annyi van, ami ide kell. Nekem ez személy szerint elég. Nem nagyon szoktam cikkekben kommentekre reagálni, de nem értettem, miért van ennyire alulpontozva a széria a legtöbb helyen, aztán a kommentszekcióból derült ki az egyik fő oka. Egyrészt, a fúrótorony legénysége elég sokszínű, szó szerint. Másrészt, orientáció tekintetében is. Viszont annyira természetesen van jelen a történetben minden rassz és orientáció, hogy nekem konkrétan csak ezen vélemények elolvasása után tűnt fel, hogy ilyen is van a sorozatban. Ha hiszitek, ha nem. Kicsit messzire rúgják egyesek a pöttyös labdát.

Anélkül, hogy a végtelenségig nyújtanám itt a dolgokat, teljesen feleslegesen, inkább összegzem: Bár maradt bennem egy minimális hiányérzet az első évad után, főleg a lezárást követően, abszolút elégedett vagyok és remélem, megvalósul a második évad! Azt nem mondom, hogy van ebben még 3-4 évad, de egy biztosan. Nem hibátlan, nem újszerű, viszont roppant szórakoztató, és nekem ennyi bőven elég. Simán újranézem majd pár év múlva.

10/8.

A sorozat megtekinthető a Prime szolgáltatónál:

https://tinyurl.com/futoprime

Ez is érdekelhet

Kövess minket!

2,844RajongókTetszik
1,731KövetőKövetés
44KövetőKövetés
64KövetőKövetés
1,348FeliratkozóFeliratkozás