Szombat este óriási házibuli hangulat kerekedett a Barba Negrában, amiről érdemes pár sor és (telefonos) fotó erejéig megemlékezni. Nevezhetnénk koncertbeszámolónak, de sem szubjektív nem lesz, sem a józanság hangja nem fogja átjárni… de legalább őszinte lesz.
A koncert előtt egy, vagy talán két nappal derült ki az, hogy lesz előzenekar, a Pablo and the Escobars „személyében”. Ők egyébként az általuk képviselt bulis rock and roll/rockabilly stílussal abszolút hitelesek voltak/lehettek volna ebben a szerepben, és mindent meg is tettek a színpadon a srácok azért, hogy beindítsák a partyt. Sajnos azonban – vélhetően a gyors beszervezés és a kevés promó miatt – az ő produkciójukra roppant kevés ember volt kíváncsi. Mindenesetre a lazább zenék kedvelői nyugodtan keressen rájuk, viszonylag fiatal formáció, de ígéretes.
Rövid technikai szünet, és pontosan a 20.30-ra meghirdetett időpontban megjelent a New York hangját képviselő Fun Lovin Criminals. Ezek az arcok koktélt szürcsölve, öltönyben is tudnak punkot is nyomni, ha kell – de most inkább -jó szokásukhoz híven- a hiphopos alapokon nyugvó, saját magukról elnevezett dallal nyitottak.
A zenekar legutóbbi kiadványa a Capistrano Sessions EP, a mostani turné elnevezése erre utal: The Capistrano Tour… ennek ellenére az említett négy számos kislemezről csak három hangzott el (Walking Tall, Hot City Nights, Double Double), és a setlist majdnem teljesen megegyezett a tavaly májusi A38-as koncertjük dallistájával – ami gyakorlatilag egy best of. Talán a Capistrano dalok miatt lehetett az, hogy a Southside nem hangzott el – pedig az az egyik olyan tétel volt, ami kihagyhatatlannak tűnt náluk sokáig.
Az FLC idén már 31 éves (azért a szívemhez kaptam, amikor ezt realizáltam magamban), így értelemszerűen van egy elég vastag életmű, amiből lehet meríteni és számsorrendet változtatni.
A Korean Bodega, az Up On The Hill, a Love Unlimited, a Run Daddy Run nem maradhatnak ki egy ilyen buliról, ahogyan a zenekar mai napig legnagyobb slágere, a Scooby Snacks sem.
Mindez persze iszonyatosan szórakoztatóan és zenei játékossággal előadva: Brian énekel, harmonikázik, billentyűzik, trombitál, Frank dobol és közben showmankedik, Naim pedig gitározik, neki nincs mikrofonja, de a faszi kisugárzása valahol a Peaky Blinders szereplői és a kolumbiai drogbárók közti skálán helyezhető el.
Az FLC zenéjét mindig jellemezte egyfajta zenei mindenevőség: de az tény, hogy sokszor még a régebbi, rockosabb vagy akár punosabb dalok is kicsit könnyedebb, funkysabb vagy akár jazzesebb megközelítést kapnak mostanság: ez talán Huey Morgen távozásának, vagy a tagok életkorának köszönhető, nem tudom, de mindenesetre nagyon adom – ráadásul nagyon kerek volt a hangzás, a karcosabb tételek ugyanolyan jól meg tudtak szólalni, mint a gazdagabb hangszerelésű, jazzesebb vagy funkysabb tételek.
A csapat szokásához híven elhozta New York bárjainak és a Hawaii szigetek koktélszínházainak világát, ezúttal a napfényes Csepelre – és reméljük, minden meg nem értett zseni és életművész látta őket, hiszen a koncerten és a social mediában is azt kommunikálják, hogy 2025-ben új lemez érkezik, így valószínűleg most turné nem lesz egy évig legalább.