2022-ben a kedvenc zenekarom, a Black Stone Cherry tette tiszteletét a Barba Negrában, vendégként pedig a The Georgia Thunderbolts nevű bandát hozták magukkal. Bár nem ismertem őket, olyan dinamikus és autentikus southern rock műsort nyomtak le, hogy az alig 40 perces koncertjüket első perctől a végéig tátott szájjal néztem végig, a buli végére pedig bátran neveztem magam a rajongójuknak. Ennek köszönhető, hogy mindenhol bekövettem őket, és így értesülök a velük kapcsolatos újdonságokról… legutóbb például arról, hogy megjelent a Rise Above It All című új nagylemez, …erről pedig érdemes pár mondatban megemlékezni. Elfogult lemezkritika következik.
Magyarország földrajzi fekvése, és az általános zenei közízlés sokáig nem kedvezett a hazai southern/country/blues műfajok kedvelőinek. Aztán jött valaki aki feltalálta az internetet – így a magamfajta zenei kisebbségi is tud magának saját zenei buborékot építeni, a retro és a mulatós hazájában, távol a populáris irányoktól.
Ennek köszönhetően az emberfia hozzájuthat sok és minőségi southern muzsikához, de azért nem mondanám, hogy gyakori az, amire felkapom a fejem. Ahogy a bevezetőben írtam, a Georgia Thunderbolts azonban pont ilyen volt. Ahogyan az első koncertjüket, és az eddig megjelent lemezeiket, úgy a most megjelent Rise Above It All-t is olyan anyag, amit gond nélkül végigpörget az ember. Az első hangtól az utolsóig, faltól falig, a balladáktól a bluesos gitárszólókon át a terpeszállós középtempós road movie betétdalokat idéző tételekig full frankó az egész anyag.
Persze természetes, hogy egy nagylemez esetén az előadó/zenekar szánt szándékkal úgy válogatja össze a nótákat, hogy legyen az egészben egy dinamikai ív – a Georgia Thunderbolts azonban még random beállítás mellett is működik. Tapasztalatból mondom, mivel első hallgatásra véletlenül rányomtam a Spotifyon a véletlenszerű lejátszás gombra…
De, lássuk a tételeket gondosan összeválogatott sorrendben. (így is végighallgattam)
A nyitány a Gonna Shine, ami bármelyik amerikai country pop állomáson elmenne, mint az új Luke Bryan sláger. Beültél a truckba, elindultál a highwayen, és benyomtad az ottani Sláger rádiót…
Kicsit talán hamar érkezik az első lírikus darab, hiszen már a második dal, a Rock And Roll Record egy patetikus lassú zongorás-bluesos hangulatot hoz. Azonban annyira jó, hogy egyszerűen elviszi az embert, és nem gondolkozik azon, hogy miért nem a hetedik track a lassú, és miért nem húzós rock ‘n ‘ roll van itt, ráadásul ilyen címmel…
A címadó Rise Above It All aztán ki is köszörüli ezt a nem létező csorbát: húzós riff, és gyönyörűen építkező refrén, amit a Kentuckyből származó nagy tesók, a Black Stone Cherry tagsága is megirigyelhetne.
A Moonlight Play aztán megint lassít egy picit, klasszikus balladisztikus country/blues, amolyan délvidéki, amolyan hátsó ülésen csajozós darab.
Az Ain’t Got No Money tempóra nem gyors, de van egy húzás, és már a cím is sugallja, hogy inkább a blues életérzés kerül megfogalmazásra, nem pedig az élet egyértelműen napfényes oldala.
A Wait című tételben a már sokat emlegetett country ballada kifejezés kerül kimaxolásra, az embernek megint az arrafelé divatos rádióállomások slágerlistái jutnak eszébe, meg az, hogy ez a dal épp odavaló.
A Crawling My Back To You egy vérbeli szomorú szerelmes akusztikus blues: nagyjából ez az, amire kitalálták ezt a műfajt. A szerelmi bánat megéneklése egy minimális hangszereléssel, szívből és mélyről jövően.
A She’s gonna get it viszont már ugyanennek a történetnek a folytatása: a nemrég még összetört szívű fiú elindult a kocsmába, whiskyt vedel, és rákacsint a könnyűvérű szőkére a pultnál, mindezt egy elég egyszerű, de tisztes riff, és egy klasszikus szóló, valamint némi csordavokál támasztja alá zeneileg – bevallom a dal egyes részeinél bevillant a ZZ Top…
Little Joe aztán lelassítja a lemezt újra, de nem a balladisztikus szerelmes dallal, hanem egy mocsár mélyébe húzó témával.
Az It Ain’t Easy aztán behozza a délvidéki muzsikának azt az aspektusát, ami eddig hiányzott: az istenfélő gospel kórusok világát. AZ élet nem könnyű, de az Isten majd megsegít – egyfajta zenés imádság ez, és tényleg van benne női kórus….
A Stand Up aztán megint az Ördög irányába fordítja az embert, egy V8-as motort idéző gitártéma, aztán az első refrénnél mindenki rátaposna a gázpedálra és kimenne a világból…
A Whisky Talkin’ egy lazább rock and roll, és a cím mindent el is mond arról hogy miről szól a dal: laza, bulis, ivós…
A záró Pricetag aztán egyszerre southern, meg mocsár, meg terpeszállás, ready to roll baby…ez a zenekar mindig továbbmegy az úton, vár a következő város, a következő szálloda, a következő show.
Ez a lemez a southern stílus minden elemét felvonultatja, 2024 egyik csúcsanyaga a műfajban. Talán sokan unják már a Rics & Green túl pozitív értékeléseit, de ez tényleg 10/10.
Köszi a figyelmet, elmentem a 66-os útra, majd jövök…
Kiss Ákos