Bombaként robbant a hír, hogy az elmúlt 15 év legnépszerűbb metalcore zenekara, a Falling In Reverse novemberben először ad koncertet itthon, a Barba Negrában. Ráadásul olyan „kispajtásokat” hoznak magukkal mint a Sleep Theory vagy a Hollywood Undead. A bulira készülve érdemes górcső alá venni a banda legutóbbi lemezét, a Popular Monstert. Lemezkritikánk. 

Először is, az új kiadványt csak kvázi jóindulattal nevezhetjük újnak:a banda gyakorlatilag a 2019 óta csöpögtetett singlejeit rakta sorrendbe, és hozta ki rendes sorlemezként. Másodszor, ez a lemez a címének megfelelően tényleg populáris(abb), mint az elődei, a döngölés, kiabálás, és dallamos refrének Bermuda-háromszög most kiegészült rengetek pop, rap és trap hangzással és hatással. Olyannyira, hogy a lemezt nyitó Prequel akár egy Eminem dal is lehetne, az alap gyakorlatilag modern hip-hop, a flow Hófehérkét idézi, gitárokat pedig inkább csak nyomokban tartalmaz.

A címadó Popular Monster című tétel is olyan, mintha egy napjainkban ismert triphop előadó és Papa Roach csinálna egy featet (mondjuk volt is erre példa), itt mondjuk már a refrén esetében azért elég karcosan kiütközik a totális metál(core).

Az All My Life a személyes kedvencem a lemezről: egy másik, tengerentúlon nagyon népszerű műfaj, a country keveredik a térdig érő betonnal. A nótában Jelly Roll vendégeskedik, de még a videóklip is westernes. Ez egy remek zenei hack, amire stílusfüggetlenül felkapja az ember a fejét.

Igazából a TechN9ne  és a Slaugthter The Prevailból ismert Alex Terrible vendégszereplésével készült Ronald című dal az első, amire azt mondja először az ember, hogy na, ez az igazi Fallin in Reverse. (bár nekem nagyon tetszenek a kísérletezések, a korábbi lemezeken is, de lehet vannak rajongók akikről ez nem mondható el). A dal klippje szintén említést érdemel: egy urbánus dark fantasybe oltott Fast & Furious elevenedik meg a szemünk előtt.

A Voices In My Head is egy jól megszokott FIR nóta, akik szeretik a zenekart, azok pont az ilyen dalok miatt teszik ezt.

A Saraya közreműködésével készült Bad Guy  egy igencsak dinamikus darab: electro/trap verze, és igazi modern metálos refrén váltogatja egymást, semmi különös, egyszerűen csak jól lehet rá bólogatni.

A Watch The World Burn egy kicsit az északibb, epikusabb metál vonalat idézi, de azért itt is van olyan énekbeszédes betét, amit bármelyik mai tucatrapper megirigyelne…a klip pedig pedig megint beszédes, apokaliptikus vizuált ad a mondanivalónak.

A Trigger Warningnál volt először olyan érzésem, hogy kicsit kezd fáradni a lemez, egy nagyon sablonos, de alapvetően rövid (2 percél kicsit hosszabb) műről beszélünk, ami amolyan középszerűen szerethető, bár dalközépnél felhangzó nyúlfarknyi  zongorás betétre azért felkapja az ember a fejét…az utolsó előtti No Fearnél ugyanez volt az érzésem, csak az kicsit hosszabb…

A Zombified igazi morgógitáros riff, szögelés, menetelés, a szöveg pedig meglehetősen társadalomkritikus.

A lemezt a Papa Roach klasszikusának a Last Resortnak balladisztikus átdolgozása zárja, amely nagyon rövid idő alatt sikeres lett a közösségi média segítségével. A numetál alapvetés lassú tempót, és minimális billentyűs kísérletet, valamint drámai énekbetétet kapott – így egy generációval később is közönségkedvenc lesz, ebben biztos vagyok.

A csapat november 23.-án látogat Budapestre, érdemes lesz őket megnézni élőben, az egészen biztos. Bővebben az eseményről ITT találtok infókat.