Tömény, emócionális energiabombát kaptak azok, akik tegnap a Rise Against és az Ignite párosát megnézték a Budapest Parkban – koncertbeszámolónk.
Az Ignite sok évvel ezelőtt kiérdemelte a legmagyarabb kaliforniai punk/hardcore zenekar nevet -ennek nyilván köze volt Téglás Zoli énekeshez, aki sokszor csempészett a banda zeneiségébe magyar vonatkozásokat. Számomra az is kérdés volt, hogy itthon marad-e a rajongótábor. Eli Santana mikrofon mögé lépése után a csapat először a FEZEN Fesztiválon lépett fel, és mintha mi sem történt volna a srácok csináltak egy csodaszép teltházat. A cím nélküli lemezük -amelyről ITT írtunk – csont nélkül hozta a korábbi színvonalat.
Így nem volt kérdés, hogy a csapat remek felvezetést fog nyújtani a Rise Against előtt. Ami sikerült is, annak ellenére, hogy menet közben a csapat 4 fősre zsugorodott – így az alapvetően két gitárra hangszerelt dalok kicsit vékonyan szólaltak meg. Az pedig külön kiemelendő, hogy Nik Hill nem csak hősiesen nyűtte a hathúrost, hanem a korábbiakhoz képest rengeteg frontemberi teendőt is ellátott Eli mellett-aki pedig egy atletikus Gojko Mitićként prezentálta a napfényes Kalifornia hangját Budapest közepén.
45 perc, egy Best Of Ignite műsor -a régi és az új dalok konstans egysége a koncert végén, Placed Call Home alatt persze lett magyar nyelvű refrén, először a rajongók révén, utána pedig az alapvetően angolul játszó banda is átkattintotta a nyelvi beállításokat – és ezzel az emelkedett hangulattal, és egy három számos ráadással a banda le is köszönt, hogy átadhassa a színpados a „túlpartól” érkező Rise Againstnek.
A chicagoiak szintén egy majdnem teljes életművet átfogó műsort nyomtak le, nagyjából másfél óra alatt. Azért csak majdnem, mert a legújabb sorlemez, a Nowhere Generation dalai szinte teljes egészében kimaradtak a műsorból – pedig, ha mást nem, a címadó tételt szívesen meghallgattam volna, és gondolom, hogy nem vagyok ezzel egyedül. Ezen kívül viszont a zenekar minden időszaka fel lett elevenítve -ami egy 20 éves életmű esetében azért már komoly feladat – de nagyon jó ütemben lettek ellőve a legnagyobb közönségkedvencek.
Éppen ezért nem mondhatjuk, hogy a koncert végén elégedetlenül távoztunk: a Satellite, mint az egyik legnagyobb sláger hatalmas energiával nyitotta meg a bulit – itt már a tömeg táncolt és énekelt az első taktusoktól kezdve – ez pedig a koncert végéig így is maradt. Remek dramaturgia, slágerek, akusztikus rész, közönségénekeltetés, háttérsztorik és edukatív/érzelemdús üzenetek a konferálás során- a Rise Against sem zeneiségében, sem szellemiségében nem hazudtolta meg magát ezen az estén (sem).
A két zenekar együttes energiabombája remek feltöltődést ad a hétköznapokra, őszintén nyomták, remekül és szeretetteljesen kommunikáltak a közönséggel – ez pedig annyira jó feelinget adott az egésznek, hogy az felmerülő technikai hibák – például a sok helyen nem túl arányos hangosítás-jelentőségét vesztette. Egy este, ami alig három óra alatt elsodor.
Fotók: Ádám Bence