Kicsit bajban voltam a csapattal, mert tudtam, hogy már hallottam felőlük korábban, és a muzsikájukba is belehallgattam, szerintem még tetszett is, de túl mély nyomott nem hagyott bennem. Kíváncsi voltam, hogy az új hangzóanyag mennyire fog tanúbizonyságot adni számomra a létjogosultságukról.
A Sobriety hosszát tekintve már inkább album kategória, hiszen a rajta található 9 tétel majdnem 30 perc hosszúságú, ami a magyar -szabályok- szerint már bizony nagylemez. Azt tudtam, hogy a srácok szeretik a kalózos témákat, és ez elég jól illeszkedik is az ír-folk-rock-runk vonalhoz, amit követnek. Itt rögtön ki is kell emelnem: ez egy nagyon vékony jég, ugyanis ebben a zenében vagy működnek a dallamok, vagy bizony szabhatjuk. A Jolly Jackers esetében inkább az előbbi, és ahol esetleg nem úgy sülnek el a dalok, ahogy én azt várnám, az könnyen lehet az én fülem hibája is. Itt sem arról van szó, hogy rosszak lennének a dalok, csak szimplán kicsit mesterkéltnek hatnak. Kihangsúlyozom: számomra.
Mindezek ellenére van pár pofátlanul nagy slágere a csapatnak, amelyre kellőképpen el lehet duhajkodni, kalózkodni egy-egy koncerten, kerti partyn, vagy sörözés alkalmával a kocsmában. Egyetlen nagyon nagy hátránya van a bandának, amit viszont mindenképpen fel kell rónom nekik: Sztivi angolja. Én sem beszélem a nyelvet anyanyelvi szinten, de egy korrektor bizony elfért volna a stúdióba mellé. A hangja, a hangszíne, a témái, mind pazarok, de a kiejtés szerintem nagyon nem oké. Lehet érdemes lett volna felénekelnie magyarul is, hátha ütöttek volna a nóták úgyis. Azért bánt ez kicsit jobban a kelleténél engem, mert a szövegek meg teljesen rendben vannak. (Sokadik hallgatásra már ez sem zavaró, csak elején nehezíti a barátkozást.)
Hallgat, letölt:
https://jollyjackers.bandcamp.com/
Ám senki ne higgye, hogy ez bármit levon a dalok értékéből, ez csak a kukacoskodásom. Óhatatlan, hogy az ember egy-egy fiatal bandánál keresi a hatásokat. (Ismétlem, hatásokat, nem nyúlásokat!) Mindkét nagy magyar banda, a Paddy and the Rats és a Firkin is fel-fel rémlik itt ott, mégis inkább a műfaj legnagyobb nevei ugrottak inkább be: The Pogues, Dropkick Murphys, Flogging Molly, néhol a Fiddlers Green. Elég jó névsor. Főleg, hogy sehol nem húztam a számat, inkább elégedetten mosolyogtam, hogy jó teljesítmény. Főleg, hogy a hangzás külön dicséretet érdemel, minden úgy szól, ahogy kell, és az arányok is nagyon rendben vannak!
Rajong, követ:
https://www.facebook.com/JollyJackers
Összesítve a fentebb elhangzottakat: a továbbra is gyengének tartott angol kiejtést ellensúlyozza, hogy ez az EP gyakorlatilag egy best of is lehetne. Érezni rajta, hogy van benne tűz, akarás, bizonyítási vágy. Remélem sikerül hamarosan élőben is elcsípnem a brigádot, ugyanis kíváncsi vagyok, koncerten mennyire győznek meg. Felesleges tovább szaporítani a szót, a műfajban számomra ez az év első igazán kellemes meglepetése!
Csúcspont(ok): Gold Rush, Star of a County Down, Call the Captain, Sobriety
Mélypont(ok): Nem találkoztam kiugróan rossz dallal, szerencsére. 🙂
10/8. Ígéretes anyag!