Nem is tudom hol kezdjem. Az én történetem a nagy Hollywoodi arcokkal vagy ilyesmi. Mert hát tényleg nagy formák! 🙂
Olyan sok emlékem van de nehéz szavakká formálni a gondolatok sokaságát. Mind jól tudjuk már, hogy valamikor a nyár folyamán Williszbá és cimborái igyekeztek romba dönteni Budapestet. Némiképp sikerült is nekik. Ha nem épp a látványos akció jelenetekkel akkor a forgatás által okozott dugók, lezárások miatt mindenképpen.
Egy kedves kollégám aki már sok projektben vett részt különböző filmforgatásokon, ajánlotta fel, hogy ha netán szeretnék keresni egy kis plusz pénzt a zsebcsibe, akkor tud intézni melót filmforgatásra. Na mondanom sem kell, ha másért nem is, de a kíváncsiság miatt rögtön bele egyeztem egy kis hakniba. Jó döntés volt részemről. Egy kis porszem voltam a hatalmas gépezetben, számomra mégis egy életre szóló élmény maradt.
Na szóval. A helyszín Budapest. Reggel 5:40re volt jelenésem a Vadász utca és a Kálmán Imre utca sarkán. A megbeszéltek alapján más dolgom nem lett volna, mint hogy a bamba bámészkodókat terelgessem elfele és senkit ne engedjek fotózni. Gondoltam én, ez nem egy nagy feladat. Igen, reggel még nem volt az. Az utcák lezárva, az ott lakók is csak engedéllyel közlekedhettek és csak és kizárólag a lakhelyükig. No de. Reggel 7 óra után szálingózott a stáb, a logisztika meg mindenféle embertömeg akik a munkában részt vettek valamilyen formában. Díszletesek, technikusok, ellátmányosok, különféle koordinátorok. Mindenkit irányított valaki. Az ember el sem hinné, hogy ott a nagy nyüzsgésben minden precíz forgatókönyv szerint zajlott. Példának okáért, volt egy srác akinek semmi más dolga nem volt, mint Oroszországból származó újságokat tépett össze és szórt szét az utcában. Ez is egy díszlet volt. Az Orosz utca szemete! 😀 Kérdeztem a srácot, hogy ennyi a feladata? A válasza persze igen volt. Kérdeztem és mi pééézet kap ezért. Na itt már nem volt válasz, csak sejtelmesen mosolyra húzta a száját. Jó, oké. Konstatáltam, hogy valószínű nem napi 500 magyar forintért sztréfel fel-alá egész nap. Na de, ámultam, bámultam ahogyan egy csepp Budapesti utcából szép lassan Moszkvát csináltak. Minden részletre figyeltek. Az utca táblák, az üzletek feliratai, de még a falra ragasztott különféle koncert reklámokra is. Tetszett amit láttam. 8 óra körül hangosbeszélőben valaki több nyelven, láss csodát még magyarul is, kiabálni kezdett, hogy brekkfössszt! No, mondom, mennek a népek reggelizni. Eltelt vagy 10 perc, mire jött a kordinátorom és közölte, húzzak a sárga szalaggal jelölt buszba reggelizni. Ekkor keresztül caplattam a díszleten. Kocsik jobbra halszálkában, kocsik balra a járdán az út testtel párhuzamosan. Felfigyeltem egy szép sárga Volga tipusú taxira. Jól megcsodáltam, le is fotóztam. Nekem ki szólt volna, hogy nem szabad? Hiszen az én dolgom, hogy ezt meg akadályozzam 😀 … Szóval a kajálós busz. Amikor beléptem, olyan McDonalds feeling. Nem is gondoltam volna, hogy egy buszból lehet étkezdét csinálni ilyen klasszúl. Ülőhelyek, állóhelyek stb. Külön felszolgáló személyzet. mindenki kiabál, beszélget. A pulthoz értem, kezembe nyomtak egy nagy dobozt meg közölték, üdítő korlátlan fogyasztásban. Hegyekben állt a sokféle cukros nedű. Leültem és a dobozt félve nyitottam ki. Tojás rántotta sok sajttal. Valahogy már ez sem a megszokott magyaros rántotta volt. Az íze meg egyenesen mennyei. Hama be is tóltam a nem kis fejembe, gondolván ma már itt úgy sem lesz dőzsi a kajával.
Reggeli után vissza a posztomra. Kezembe nyomtak egy cb rádiót és közölték, nem beszélhetek bele de ha utasítás jön, azonnal végre kell hajtani. Nevettem egy jót. Akárcsak a valós munkában. „Jönnek majd a parancsok”
Ahogyan teltek az órák, úgy lett minden más. Kb. 11 körül megérkezett a director is. Na az a pali. Nem fikázás, de szerintem több koksz volt az agyában, mint másnak oxigén. Pörgött rendesen. Nem sokkal később jött egy batár nagy szürke páncél autó. Aki látta a filmet az tudja miről beszélek. Volt szerencsém közelebbről is szemügyre vegyem. Na, de arról majd késöbb… 😀
Beindult az élet. Nekem meg a munka. A civilek gyűltek szép számmal, fiatalok, idősek, rajongók és olyanok is akik csak azért voltak ott, hogy nem gyengén ittas állapotba azt kántálják: fááászom ebbe a Viliszbe meg az egész krva gcibe. Most, akkor nincs nyitva a Piroska? Ehh … A Piroska persze egy búfelejtő a lezárt terület közepén… 😀 Jöttek is a problémás dolgok. Volt aki megértette, hogy tilos a fotózás,volt aki nem. Na ott kulturáltan kellett elküldenem a pcsába.
A jelenet lényege az volt, hogy jött a felső utcából ez a batár páncélos, elötte egy kék Merci kisbusz és száguldoznak. De valamiért mindig megálltak a korábban említett parkoló gépjárművek elött. meg tudtam miért. Próbálják a jelenetet, a beállításokat stb. Elvileg borús, esős placcnak kellett volna lennie, de az időjárás kegyetlen volt a rendezővel. Hét ágra sütött a nap 😛 Fel-alá szaladgálás és kerítettek egy locsoló kocsit, ami minden próba elött ronggyá áztatta az utcát meg a díszletet. Ekkor jött egy németül beszélő banda, mindenféle ládákkal. Ahha, a piroteknikusok voltak. Nem volt nehéz kitalálni, amikor megláttam az első szál dinamitszerű robbanó anyagot az egyik kezében. Egy órát dolgoztak, azalatt senki meg sem közelíthette őket. Mire végeztek, addigra megjelent egy helikopter is, jól láthatóan az orrában egy baszott nagy kamerával. Jött az utasítás, hogy még pár próba és éles felvétel következik. Ekkor valaki leállított mindent és kiabálni kezdett, hogy lööööncstááájm! Láss csodát, ebédet is kaptunk. Nem is akár milyet. Ha jól emlékszem akkor valami aszalt-szilvás sült hús körettel, meg valami általam nem ismert desszerttel volt tálalva mindenkinek. Ekkor már senki nem ment a buszba kajálni, hanem ahol éppen tudott leült vagy állva ette meg a flamót. Fáradtság látszott mindenkin. Jó szokásomhoz híven, gyorsan meg is ettem az „adagomat”. Gondoltam, jó lenne leöblíteni. Agyaltam, hogy el kéne menni üdítőért. Igen ám, de akkor keresztül kell haladnom a „díszleten”. Hezitáltam. Meleg volt, sütött a nap, volt vagy 35-40 fok árnyékon kívül. Áhh… Kell nekem az az üdítő. Szóltam telón a koordinátoromnak, hogy kéne pia. Azt mondta húzzak a buszba, de siessek és ha lehet akkor a 2 kocsisor közt menjek középen. Így is tettem. Irányba vettem az utca túlvégét és futni kezdtem amolyan komótasan, azért mégis lássák, hogy tényleg sietek. Amikor már félúton jártam az úgy 50-60 méternek akkor valaki égtelen kiabálásba kezdett. Szép amerikai angol nyelven és minden harmadik szavát jól értettem ám. FUCK! Ehh.. Gondoltam, na ennyi volt nekem ez a meló. Most fognak elhajtani a francba. A futásból séta lett és néztem hátra felé, hogy most mi van? Nekem szólt az a sok FUCk vagy nem. Igen nekem. Ekkor már jól értettem a mondatot ami igazából kérdés volt de nem nekem célozták. „who is this fucking guy?” Ugye érthető? 😀 Na ekkor rohant oda hozzám valaki, aki elég fontos személynek látszott és közölte, örüljek mert a rendezőnek tetszik a termetes kiállásom és statiszta leszek. A döbbenet. Ez jellemezte a tekintetemet. Egyszerűen csak annyit tudtam mondani: „oké de szomjas vagyok!” Mondta a pali, hogy hozat amit akarok, de most mennyek az öltöztetőkhöz és ott majd kapok újabb utasításokat. Hát… 2 perc alatt orosz kommandós lettem. Felöltöztettek katonai cuccba, fegyvereket, kiegészítőket aggattak rám, mondták, mit hogyan kell majd tartanom. Ebben azért volt némi rutinom, igen, az igazi munkámmal járó dolog a fegyver. Na de ez most mellékes. Örültem ám de az örömöm nem tartott 15 percnél tovább. Finoman szólva is krva melegem volt. Csak álltam ott és fogalmam sem volt mikor mi lesz a szerepem. Azért elkacérkodtam a gondolattal, hogy „bakker, szerepelni fogok a DieHardban” … Arra ocsúdtam, hogy egy kellemes megjelenésű hölgyemény közli, hogy most elvenne tőlem minden személyes tárgyat, telefont, órát,ékszereket stb… Megnyugtatott, nem veszik el semmim, ha mégis, akkor kárpótolnak anyagilag. Azért bíztam benne, hogy vissza kapom a cuccaimat. A telót kikapcsoltam és oda adtam neki. Jött egy szemüveges pasi aki mondta, hogy most kövessem, elmondja mi lesz a dolgom, ne kérdezzek semmit és ne bámuljam meg Bruce-t meg a többi szinészt. Hopp, jól hallottam? Bruce-t??? Igen, ekkor már ott sétáltam Willis mellett egy karnyújtásnyira. Követtem az utasítást és nem bámultam senkire. Kaptam egy katonai maszkot azt felvettem és be ültem a már említett páncélautó hordterébe néhány másik ugyan ilyen fickóval. Bent szűkös hely volt de még így is egy akkora kamera volt ott amit 3 ember kezelt. És jöttek a további próbák. Onnan már csak annyit láttam, éreztem, hogy nagy gáz, száguldozás, padlófék. Kb vagy 10 szer ment a próba. Ekkor szóltak hogy : „action, everyone in the place,silence, the helicopter… bla bla bla” A mellettem ülő ember csak annyit mondott : yeah! Kapaszkodtam, ahogy mutatták, másik kezemben fegyver. Éreztem, hogy most pattanásig feszült a helyzet. A kocsi beállt, az öltönyös, kevlármellényes pali nagy gázt adott és neki vágtunk. Ekkor már senki nem volt a kameráknál a kocsinkban, mindenki koncentrált. Nagy puffanások, durranások. Úgy éreztem egy óra telt el ott egy pallanat alatt, közben az egész jelenet nem tartott 10-15 másodpercig. A páncélosunk meg állt, nyílt a hátulja és szóltak, ennyi, szálljatok ki! Sorban kászálódtunk a kifelé. Amikor kiléptem csak annyit láttam, hogy mindenki tapsol, kiabál. Az utolsó szál emberig mindenki aki ott dolgozott. Láttam, ahogy Bruce kiszáll a platós Unimog Merciből. Mosolygott. A nap folyamán elöször. Sajnos nem tudtam a közelébe kerülni, mert vittek öltözni. A hangosban hallottam, ahogy közlik, a rendező elhagyta a helyszínt. Szépen, lassan minden fontos ember eltünt. A piroteknikus csapat vizsgálta a kocsikat, keresték, hogy nincs-e fel nem robbant töltet. Amikor ők végeztek és odébb álltak akkor oda mentem és a legtermészetesebb módon csináltam pár fotót a telómmal amit addigra már vissza kaptam. Senki nem szólt rám.
Egy kis idő múltán egy leányzó állt elém és szólt, gyere takarítani. Kezembe nyomott egy szép nagy seprűt és mondta, most mindenki ezt csinálja, tisztára kell pucolnunk az utcát. Közben trailerek érkeztek és elkezdték elhordani a roncsokat és a még használható gépjárműveket. Én csak söpörtem és söpörtem és elégedettség öntötte el a testem. Megálltam a sárga Volga taxi elött és bámultam. Mint utólag megtudtam, az egyetlen sárga Volga taxi a filmben, minden jelenetnél azt használták. Valószínű ez az utolsó jelenetek egyike volt, mert itt mindent romboltak.
Délután 5 óra lehetett. Szépen kipucoltuk az utcát. Jött a koordinátorom, felírta a nevem és közölte, hogy nem azt a bért kapom amit egyeztettünk, hanem jóval többet. Hogy értse mindenki. Reggel 6- este 18ig kellett volna a bámészkodókat figyelnem és vissza tartanom a forgatési helyszíntől, mindezt kápé 7400 magyar forintért. (na most titkokat tárok fel). Na, de mivel betettek statisztának, így a 7400 helyett kaptam 2 nappal később 80 ezret. Azért van különbség, nem? 😀 Egy statiszta.
Egy biztos. Pénz ide, vagy oda nem érdekel. Nekem ez egy életre szóló élmény volt. Kaptam egy csepp Hollywoodot. Akkor és ott olyat tapasztaltam, amit nem tudok leírni szavakkal. Állati élmény volt.
Néhány napja megnéztem a filmet. A jelenet amit itt leírtam az a film 21p 49mp nél kezdődik és 22p 00mp-nél van vége. hihetetlen. Pár másodperces dolog és egy egész napos meló több száz embernek.
Maga a film egy egyszer nézhető akció film lett. A régi Die Hardokat, azaz az első 3 részt, bármikor szívesen megnézem. Ez sajnos már nem az igazi, ahogyan az előző sem volt az, de mégis fontos nekem, mert adhattam egy csipetnyit magamból. Egy részem maga a film. Ez furán hangzik de higgyétek el, szuper jó érzés. 🙂