Tavaly év végén hosszú várakozás után végre megérkezett az Angerseed új lemeze, a Rapture is Mine… Glory is Ours, amely nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi underground színtéren is szép visszajelzéseket kapott. Az Angerseed mögött bár közel két évtizednyi kitartó munka, számtalan koncert, tagcsere és küzdelem áll, megállásnak a legkisebb jelét sem mutatják. A háttérben zajló emberi és szakmai kihívásokról, valamint arról a fanatizmusról, amely ennyi év után is hajtja a zenekart, Mányák Péter frontember válaszol. Sallangok nélkül, hitelesen és őszintén az undergroundról.
Tavaly év végén végre megjelent az új Angerseed nagylemez, a Rapture is Mine… Glory is Ours, és ahogy látom, igen nagyot szólt a nemzetközi undergroundban is. Meglehetősen régen a színtéren vagytok már, mégis igen sokáig váratott magára ez az új anyag.
Ennyi év kemény munka után végre megjelent és minden várakozásunkat felülmúlta a fogadtatás. Hála a két kiadónknak, rengeteg helyre eljutott a lemez, jönnek az interjúfelkérések ezerrel, és szinte kivétel nélkül elképesztően jó kritikákat kap az anyag mindenhol. Külön öröm számomra, hogy ennyien ennyire megérezték azt, hogy ez egy teljesen új irány, teljesen új elképzelésekkel és koncepcióval, illetve végre a szövegekre is jobban kitérnek a kritikák. Egyszóval minden szépen működik, és még rengeteg dolog fog történni idén az új lemez körül!
Ennek milyen tényezők állnak a hátterében?
Részemről 2-3 évente jöhetne egy-egy újabb lemez, mégis valóban ritkán jöttek a kiadványok eddig. Ennek okai egyrészt a tagcserék, amik megakasztották a folyamatokat, másrészt az aktív koncertezés is beleszólt. Persze ettől még bőven lehetett volna alkotni. Sajnos sok olyan ember megfordult a zenekarban, akikben nagyon bíztam ezen téren, mégis nagyjából szinte semmire sem haladtak, pedig gyakorlatilag minden adott volt nekik ehhez. A lustaság, érdektelenség, halogatás, a motivációhiány és a haladási/zenei irány víziójának teljes hiánya szépen taccsra tette az ideális tempójú haladást, a fejlődést, és az előrelépést is. Én pedig csak adtam az újabb esélyeket és időpontokat ahelyett, hogy már régen keményen felléptem volna az ilyen egyértelmű jelenségekkel szemben. Kifogás persze mindig volt, de eredmény szinte alig – erről is igen sokat lehetne mesélni. Akik pedig kreatívak voltak, túl kevés időt töltöttek a zenekarban ahhoz, hogy ezeket a folyamatokat kiteljesíthessük együtt.
De volt közben egy EP is, 2019-ben. Ott nem kaptatok lendületet?
Amikor 2019 végén kijött a Forever Burning Hatred EP, elhatároztam, hogy teljesen a saját kezembe veszem az irányítást az alkotás terén is. Elegem lett a fenti helyzetből, így elterveztem, hogy az akkori, igen kreatív tagokkal (Barabás Róbert, Dudás Attila) karöltve már az EP kiadása után elkezdjük az alkotást. Eredetileg is abban gondolkoztam, hogy én fogom összerakni a lemezt egyedül, azaz nem a próbateremben írjuk meg a lemezt, hanem előre elkészített demók alapján dolgozunk. Elkezdtük gyűjteni a témákat. Durván fél évig gyűltek, hallgattam ezeket körbe-körbe, aztán amikor az első szigorítások lecsengtek, elkezdtem dalokat összerakni ezekből a témákból. Ez egy baromi bonyolult folyamat volt, de 2021 tavaszának végére már össze is állt egy elég erős demóanyag. Azután a koncertezés is beindult, viszont utána újabb tagcserék következtek, amikor is a két fentebb említett tag is kikerült a zenekarból.
Így került be Losonczi Peti (Crowhill Tales, Radar) is a képbe?
Igen, 2023 tavaszán úgy döntöttem, nem próbálkozom tovább azzal, hogy egy fix felállás dolgozza ki és vegye fel a dalokat, megkerestem Losonczi Pétert, (Crowhill Tales, Radar), hogy lenne-e kedve részt venni a lemezben, és igent mondott. Utána következett a 2019-ben kiszállt dobosunk, Gáva József, aki szintén igent mondott, utána pedig a koncertekre is visszatért. Így állandó bőgősömmel, Bilcsik Zoltánnal és jómagammal kiegészülve négyesben dolgoztuk ki a demókat végleges formára, és vettük fel a lemezt.
Éreztem, hogy különleges lemez lesz, de az a rengeteg dicsérő kritika teljesen meglepett. Tényleg naponta jönnek az interjúfelkérések a világ minden tájáról, és el sem hiszem, hogy valóban ennyire ráéreztek arra, hogy ez egy új dimenzió a zenekar életében, egy új koncepció, és egy igazi megreformálása az eddigi irányunknak.
Akkor most várhatunk még újabb hat évet! (nevetek)
Amúgy mindenhol azt mondom, hogy a Guns N’ Roses 15 éven át készülő Chinese Democracy lemeze egy vidám sétagalopp lehetett ehhez képest. (nevet) Nyilván enyhe túlzás ez, az viszont biztos, hogy az eredeti tervekkel ellentétben igen hosszú és nehéz szülés volt ez az anyag, de úgy érzem, hogy megérte. Egyértelműen fentebb lépünk vele minden szinten. Bízom benne, hogy sokan ezt fogják gondolni!
Tegyünk akkor egy kis említést még a tagcserékről, abból ugyanis volt bőven. Ennyire nehéz elszánt társakat találni magad mellé?
Egy underground zenekar sorsa soha és sehol nem könnyű: ebből nincsen számottevő pénz, nem lehet belőle megélni, és igen mostoha körülmények uralják legtöbbször a zene világát. Ez Magyarországon, ahol ennek a műfajnak nem alakult ki igazi kultúrája és infrastruktúrája – ezen belül Debrecenben – még nehezebb. Ezért volt sok tagcserénk a kezdeti időszaktól kezdve egészen mostanáig. Az underground szcénában alapból gyakoriak a tagcserék – még nagyobb, jól pörgő bandáknál is –, és persze általában a központi alakokat hibáztatják ezekért. Egy külső ember ezt nem láthatja át, ismerni kéne mindkét fél véleményét, de még ezek után is nehéz lenne ítéletet hozni. Mindenki a saját szájíze szerint mondja el a dolgokat. Hogy egyes tagcserék miért voltak és hogyan történtek, nem is mennék most bele… Legyen annyi elég, hogy sokan elképesztően méltatlanul viselkedtek és távoztak, vagyis legtöbbször fel lettek kérve a távozásra, hogy finoman fogalmazzak.
És akkor itt jön be, amit mondtam, az elszántság hiánya…
Sokan beleugranak ebbe fiatalon, azt hiszik, hogy igazán szeretnék csinálni, de aztán hamar kiderül, hogy nem. Ez az egész nagyon sok áldozattal jár, nagyon sokat kell(ene) tenni és sok mindent fel kell adni érte, és amikor egy kicsit komolyabb szintre lép(het)ne a dolog, akkor a legtöbben megrettennek. Ez számomra azért is vicces, mert nem lehet összehasonlítani azt, amit én vállalok és viszek a zenekar érdekében azzal, amit elvárok, de még ez a nem túl sok minden sem megy a legtöbb embernek. Egyszerűen fogalmuk sincs róla, hogy mibe ugranak bele, és a legtöbben nem becsülik, hogy valaki igen nagy áldozatok árán mozgatja a dolgokat. Mindig van előrelépés, vannak jó bulik, siker stb., de a legtöbben nem értékelik. Ha pedig olyan szintre eljutna egy-egy sztori, hogy éjjel-nappal kellene csinálni, tényleg nem is tudom, hányan bírnák. Persze ezen a szinten már sok egyéb más tényező és kötelezettség is beleszólna a dologba.
Elvetemültnek kell hozzá lenni, az biztos.
Nem egyszerű ez. Csakis maximális fanatizmusból és szerelemből lehet csinálni, erre csak nagyon kevesen képesek. Ahogy meglátják, hogy mennyi munkával jár, egyből eltűnik a lelkesedés. Pedig egy átlagos tagnak „csak” annyi dolga van, hogy ott legyen a próbákon, dalokat írjon és koncerteken elnyomja, de még ennek is nagyon kevesen tudnak megfelelni, vagy csak részben. Nekem persze ennél ezerszer több dolgom van a banda körül. Hogy a zenekart a tagcserék megakasztják, az részben igaz, részben viszont nem. Hatalmas szerencsének érzem, hogy bár igen kemény melóval, de mindig sikerült embereket találni a folytatáshoz, a zenekar igazából nem állt le soha. Ez 18 éven át nagy szó, de mondhatnék 30+ évet is, hiszen mindegyik bandámra ez volt a jellemző. Nagyon sok olyan zenekar van, amelyik évekig áll emiatt, vagy fel is oszlik. Egy biztos, ez eddig nekünk szerencsésen alakult, viszont a dolog árnyoldala, hogy rengeteg olyan elképesztő szituációval és emberi viselkedésformával találkoztunk, amit szerintem sokan el se hinnének. Természetesen az illetők, akik nem feleltek meg a szintnek, vagy emberileg elbuktak, szeretik kiforgatni a dolgokat, de ha egyszer elmesélném ezeket a szitukat, akkor sokan igen meglepődnének, hogy mik is vannak egy ilyen zenekarban.
A zenekar viszont mindig menni fog, és remélem soha nem fog leállni, bízom benne, hogy a jövőben is sikerrel fogjuk venni ezeket az akadályokat és a lemezek is gördülékenyebben fognak jönni.
Bár a lemezek nehezen jönnek össze, koncertek terén mindig nagy az aktivitás. Hogy sikerül valahogy mindig összehozni azokat?
Elég aktívan koncerteztünk mindig is, amennyire csak tellett saját erőnkből. Persze jó lenne, ha ez kiterjedhetne komolyabb szintekre, akár az egész világra is. Rengeteg helyről kaptunk meghívást már, de sokszor ezt anyagiak hiányában nagyon nehéz megvalósítani. Viszont több, mint 200 koncert ennyi év alatt szerintem szép teljesítmény, de nyilván viszonyítás kérdése ez is. A jövőben nagyon jó lenne részt venni komolyabb külföldi turnékon, bízunk benne, hogy ez is össze fog jönni, ennyi év zenélés után nagyon frankó lenne megélni ilyeneket. Önerőből nem nagyon tudunk távolabb menni egy 1000 km-es sugarú körnél, de ez hátha változik a jövőben. Mi rajta vagyunk az ügyön.
Hatalmas élményeink voltak, viszont irtózatosan kemény munka is ez egyben és persze ezen területen is találkoztunk néha nagyon furcsa helyzetekkel, amik utólag visszagondolva sokszor nem annyira kellemesek. Idén csendesebb évünk lesz koncertezés terén, ugyanis bár friss a lemez, de a koncertek mindig elvették az időt/energiát/pénzt a rendes háttérmunkákról, így most a lemezt szeretnénk idén rendesen kifuttatni és megtámogatni, amivel csak lehet. Ősszel azért belendülünk kicsit majd jobban, de a következő év biztosan intenzívebb lesz. Koncertezni hatalmas élmény, és véleményem szerint egy igazi underground bandának ez a legfontosabb dolga.
Számodra a kreativitás fontosabb vagy a koncertezés?
Nagyon sokáig nekem a koncertezés volt fontosabb, bár nagyon szeretek alkotni is. A legtöbb dal szerkezetét is én találtam ki és én véglegesítettem, kevés kivétel van. Viszont az utóbbi években kiemelten fontos lett az alkotás, főleg, hogy ugye kevés anyagunk jelent meg eddig. Részben ez is motivált még erőteljesebben, talán azt mondhatnám, hogy az utóbbi pár évben a két vonal egyensúlyba került. Mindkettőt nagyon élvezem, mindkettőben meg tudom lelni az örömet, természetesen a koncertek jóval közvetlenebb kapcsolatot feltételeznek a közönséggel, de mind a kettő nagyon élvezetes és az alkotás még erőteljesebben jelen lesz a következő időben. Szeretnék behozni jó pár évet, ami alkotásilag inaktív volt és a 3. lemez után lesz kerek a sztori számomra.
Többször játszotok környező országokban. Az ottani országokhoz képest milyennek látod a mai magyar undergroundot?
Igen, a kezdetektől fogva nagy hangsúlyt fektettünk a határon túli koncertezésre, elég sok helyen megfordultunk már. Nagyon fontosnak tartjuk ezt, hiszen körülöttünk igen nagy az underground pörgés, sajnos ehhez képest azt kell, hogy mondjam, hogy pont itthon a legkisebb ez. Pedig nagyon sok tehetséges bandánk van, nagyon jó az underground szcéna, viszont a lehetőségek nagyon korlátoltak, ami nekem azért is furcsa mert a 70-es és 80-as évektől követem a magyar rock/metal zenét és mindig baromi erősek voltunk ezen téren. Egyszerűen elfogytak a lehetőségek, körülöttünk mindenhol nagy fesztiválok vannak, az underground élet nagyon erős, itthon viszont az a nagyon kevés fesztivál, amiből ugye underground még kevesebb van, nem tudnak megállni a lábukon. Ez tényleg azért is szomorú, mert rengeteg tehetséges bandának van az ország méretéhez képest, és mégis valamiért itt nem működik az underground. Igencsak erősödnie kéne a rock/metal életnek itthon.
Évtizedek óta a magyar underground egyik legfőbb tartóoszlopa vagy. Van még olyan dolog, amit el szeretnél érni?
Először is köszönöm a megtisztelő megnevezést, ez mindig jólesik! Persze nem ezért csinálja az ember, az viszont biztos, hogy nagyon nehéz ennyi éven keresztül kitartani szinte szünet nélkül a magyar undergroundban, de azért sok arcról elmondható még ez. Néha elgondolkozom rajta, hogy mi lett volna, ha fiatalon kimegyek ide, vagy oda, vagy ha meglépem ezt, vagy azt, szóval ezen időnként tuti mindenki agyal, de persze nem szabad, hogy ez elterelje a figyelmet, haladni kell. Itthon a körülmények hiánya mellett valahogy mentalitásban sem úgy működünk, mint a kinti bandák, ahol általában élet-halál kérdés a zenélés. Itt jóval kényelmesebbek a zenészek, és hogyha igazán áldozni kellene a zenéért, akkor hirtelen megijedés és megrettenés van. Kevesen képesek, vagy hajlandóak arra, hogy beleugorjanak ebbe úgy igazán – na ez a tényező az, amit nem tudtam előre.
Kár, hogy nem kizárólag rajtad múlik a dolog, ugye? Nehéz ha nem mindenki ugyanazt akarja.
Ha csak rajtam múlt volna, akkor valószínűleg jóval komolyabb dolgok sültek ki volna már ebből, és jóval előrébb járnánk, viszont minden negatív történés ellenére nem fakult meg bennem a hit és a fanatizmus. Tehát még mindig vannak célok és sok mindent szeretnék elérni. Annak idején azt sem mertem remélni, hogy ennyi minden sikerül majd, ráadásul ennyi időn keresztül. Nagyon sok szép dolgot láttam, és rengeteg jó dolgot éltem meg szép sikerekkel, az meg már csak hab lenne a tortán, ha magasabb szintre léphetnénk.
Beszéltük már többször, hogy érdekes lenne mindezt összegyűjtve elolvasni. A tervezett zenei workshopjaidon tervezel ezekről is beszélni?
Mivel 2024 óta egyetemre járok, és bekerültem egy programba, ahol csak a zenével foglalkozom, így végre elkezdhetem megvalósítani jó pár régi, zenével kapcsolatos vágyamat, mely a megfelelően motiváló háttér nélkül eddig nem jöhetett létre. Zenei workshopokat fogok tartani, illetve külső, igen komoly zenei konferenciákon is tervezek előadni a jövőben, közben publikálni is tervezek több online és nyomtatott médiumba. A workshopokat turnéztatni is tervezem majd, és külföldre is szeretnék majd menni vele, külsős oktatóvá szeretnék válni, aki járkál rengeteg helyre. Természetesen a rock/metal zenét és az undergroundot képviselném mindenhol, amivel elég egyéni színfolt lehetek, ugyanis kevesen foglalkoznak ezzel alaposabban. Sajnos a március eleji balesetem megakasztott kissé, így elmaradt jó pár fontos dolog, a debreceni első workshopom is átkerült május 14-re, ami a Stage Underground Music Club-ban lesz. Egy nagyon pörgős, izgalmas és érdekes programmal készülök, sok vendéggel és bárki aktívan részt vehet a kötetlen stílusú beszélgetésekből összeálló eseményen. Vendégül látom majd Lukács Lacit a Tankcsapdából, eljön Győri Gergely az Atrox Traumából, aki a Lowland fesztivál szervezője is. Ott lesz továbbá Labi, akit a legtöbben talán a Tankcsapdából ismernek, de manapság már a Master Lab Comics révén bukkan fel a neve. Illet eljön még Krowze, azaz Pór Bertalan is, aki egy hihetetlen grafikusművész. Várok mindenkit szeretettel, a belépés ingyenes!
Jó, de ennyi év után most már tényleg könyvet kell írnod… (nevetek)
Lehet, hogy valóban ideje lenne megírni mindent, de nagyon nehéz lenne mindent jól összeszedni. Az biztos, hogy nem állna meg pár ezer oldal alatt a történet, annyi minden lenne benne. Az is biztos, hogy minimum a fele nem lenne annyira pozitív, nagyon sok furcsa, sötét negatív elem is szerepelne. Ami nekem amúgy a legnagyobb csalódás, hogy mindig is igyekeztem nagyon egyenes és őszinte lenni, úgy viselkedni, hogy minden a lehető legtisztábban és legegyenesebben működjön, de sajnos nagyon sok ember nem volt ebben partner. Sok olyan jellem is bekerült a zenekarba, akiknek nem kellett volna és sokat ártottak a történetnek: vállalhatatlan módon viselkedtek és távoztak. Ezeket is el kéne mondanom a könyvben. Ettől eltekintve tényleg jó lenne egyszer megcsinálni, bár nem tudom hány embert érdekelne, és hogy ki adná ki, de nem lenne unalmas sztori, azt garantálom. Talán egyszer majd ez is összejöhet, de ez szó szerint a jövő zenéje még.
Emlegettük a hazai underground helyzetét, de mi a helyzet most Debrecennel?
A debreceni helyzetet felemásnak látom, ugyanis igény az szerencsére van az élő zenére, viszont – nem is tudom pontosan, hogyan lehetne ezt jól megfogalmazni – a lényeg az, hogy sosem volt könnyű underground koncerteket szervezni. Régen persze jóval nagyobb bázisra lehetett építeni, habár most is van igény az élő zenére és helyek is vannak, ettől függetlenül nagyon nem könnyű a szituáció.
Manapság mi okozza a legnagyobb kihívást a koncertszervezések során Debrecenben?
Drágulnak a helyek, sokszor bezárnak, vagy átalakulnak, vagy szimplán csak nem fogadják a metal műfajokat. Ez mindig változik, így nekem is sokszor kellett már változtatást eszközölnöm rengeteg különböző ok miatt. Bele sem kezdenék, hogy hány helyszínnel kooperáltunk már itt, és hogy mennyire nehéz minden szempontból megfelelő helyet találni. Mindenesetre próbálunk kitartani, már több, mint 20 éve csinálom az underground fesztiválomat, aminek az első hét évben The Chromized Land volt a neve, 2009 óta pedig Full Of Anger néven üzemel, és ez már idén közel jár a 30. rendezvényéhez. Pesti és nyíregyházi kiadások is voltak, jövőre pedig újra tervezem a tavaszi bulik visszahozását is, hiszen annyi zenekar jönne, hogy igencsak nehéz őket eloszlatni évi egyetlen bulira. Igyekszünk kitartani és tovább vinni ezt a dolgot. Bár nagyon sok minden nehezíti ezt, azért nem csak én egyedül szervezek a városban. Sokféle műfajban szerveznek underground bulikat különböző helyeken. A legnagyobb nehézséget természetesen az anyagiak okozzák, ezért is extra nagy üdvözlet mindenkinek, akik nem adják fel, sok sikert és erőt a jövőben mindenkinek!
Mi a véleményed a mostani debreceni underground bulikról és szervezésekről?
Szerencsére többen is küzdenek az undergroundért a városban, de valahogy mindig csak egy-két nevet említ a média az utóbbi években ebből a közegből, és valahogy mindenki más el lett felejtve. Ezért (is) szeretném megemlíteni a régi Kaptár Klubos szervezőket (akik közül Tóth Csaba jelenleg is aktívan szervez bulikat, immáron a Stage Underground Music Club-ba). Vagy a Desz24-es Deeprecen események szervezőit, hogy a régebbi, már nem aktív szervezőket, vagy helyeket (Dharma Klub, régi Klinika Klub stb.) – részletesebben ne is említsem –, akik anno szintén nagyon sokat tettek azért, hogy életben maradjon az underground a városban. Még nem is nagyon mentem vissza az időben, mert az sokkal több helyet igényelne. Minden aktív ember fontos és tisztelet nekik, a Made in Debrecen is egy nagyon szuper kezdeményezés. Egyetlen nap alatt közel 200 produkciót összehozni és mindezt ingyenessé tenni igen nemes vállalás – idén mi is felléptünk volna, de a balesetem sajnos ezt is keresztülhúzta. És végül, de nem utolsó sorban jelenleg az egyik legújabb és legfontosabb helyszín a jelenleg Szalka Miki által működtetett Stage Underground Music Club (ex-Sikk Klub), ahol idén én is csinálom a Full Of Anger bulikat. A mi következő nagy megmozdulásunk egyébként ezen a helyszínen lesz november 21-én, vagy 28-án, bővebb infókkal igyekszünk hamarosan jönni, figyeljétek híreinket!
Tehát minden nehézség ellenére már kint van egy ideje az új lemez. Ennyi pokoli próbatétel után mi az, ami miatt még mindig hajtod magad?
A zene ereje maga tart életben és mozgásban. Az éltet, hogy mikre volt képes a zene, és mivel én egy jóval régebbi generáció vagyok, a ’80-as években szocializálódtam, így azok a hatalmas léptékű dolgok, amik akkor voltak, a mai napig tartják bennem a lelket. Például egy 24 éves fiatal a külföldi fesztiválokon talán lát nagyobb őrületeket, de amik akkor jellemezték az itthoni bulikat, olyan már nincsen, és sajnos nem is lesz már soha.
Te viszont ezt akarod képviseli, nem igaz?
Én teljesen magamba szívtam azt az erőt, azt az energiát, ami akkor jellemezte a rock/metal zenéket és bulikat. Fantasztikus zenekarok és frontemberek, hatalmas nagy bulik, minden koncert egy lázadás volt. Nagyon sokat gondolok azokra az időkre és rengeteg régebbi zenét hallgatok, ezek gyakorlatilag végtelen számú löketet az embernek, egy életre energiát adnak. A 40+-os generáció még mindig ezt az energiát hordozza magában is és ezért imádja annyira a zenét, ami annyira meghatározó volt akkor nekünk gyerekkorunkban. Bennem ennyi megpróbáltatás és elképesztően sok nehéz szituáció után is ég a tűz és tudom, hogy hatalmas dolgokra képes még a jó zene. Nagyon szeretnék részt venni benne minél tovább, és még átélni ilyen élményeket az életben, nagyon bízom benne, hogy mi is sokáig hozzájárulhatunk ehhez a folyamathoz!