A rock- és metalrajongók számára a HammerWorld nem egy egyszerű magazin, hanem egy zenei térkép, melyen generációk nőttek fel. Évtizedeken keresztül látta el az olvasókat hírekkel a kedvenc zenekarukról vagy mutatott be új tehetségeket és ez a lap most nyomtatott, lapozgatható, színes, szagos formában ismét visszatér a 40. jubileumi évében pont úgy, ahogy egy legendához illik. Március 19-én kerül a boltokba a HammerWorld magazin újrainduló kiadása. A nyomtatott változat visszatéréséről Cselőtei László és Pintér Miklós meséltek Szénégető Richárdnak a Ric$cast legfrissebb adásában.
Pintér Miklós lett ennek az új korszaknak az egyik kulcsfigurája, főszerkesztőként vette át ezt a csodás örökséget, aki teljesen tisztában van azzal, hogy Lénárd László után folytatni a történetet nem kis felelősség. Egy dologban viszont mindenki egyetértett: ha már visszatér a HammerWorld, akkor azt nem lehet félvállról venni. A tervek a magazin újra havi rendszerességgel jelenik meg majd ami ebben az évben tíz lapszámot jelent. A visszatérés új lendületének egyik titka, hogy a régi profik mellett szerkesztőség új erőkkel is bővült.
Az új nevek között szerepel Duchaj Áron és Szabó Róbert, akik a Rics & Green szerkesztőségéből érkeztek. Velük együtt így már négyen erősítik a HammerWorldöt ebből a csapatból. A Shockmagazintól Draveczki-Ury Ádám, Kiss Gábor és Danev György lett a „kiválasztott”. Így egy olyan ütős szerkesztőség állt össze ahol jelen van a tapasztalat és az új lendület is, valamint jól mutatja, mennyire összefonódik a hazai rockújságírás különböző platformokon.
A teljes szerkesztőség jelenleg így fest most: Cselőtei László, Pintér Miklós, Draveczki-Ury Ádám, Danev György, Gáti Viktor, Kiss Gábor, Zubor Olly, Szénégető Richárd, Duchaj Áron, Szabó Róbert.
A HammerWorld ráadásul újra szorosabb együttműködésbe lépett az angol Metal Hammer szerkesztőségével. Ez azért fontos, mert így olyan interjúk és anyagok kerülhetnek a magyar magazinba, amelyekhez korábban sokszor egyszerűen nem lehetett hozzáférni, ezáltal az online rész is erősödni fog. A visszatérő lapszám például olyan neveket hoz majd, mint, a The Black Crowes, Sammy Hagar vagy Rob Halford. A magazin 116 oldalas terjedelemben jelenik meg, ami gyakorlatilag már egy kisebb könyvnek felel meg, a benne lévő karakterszám miatt. Exkluzív interjúk, rengeteg kritika, klasszikus Hammer-rovatok és néhány új ötlet is bekerült a lapba.
A sok érdekesség mellett van még egy különlegessége a lapnak, mégpedig az, hogy Báthory Zoltán, a Five Finger Death Punch gitárosa saját rovattal jelentkezik majd.
Amikor kiskamaszként kezemben tartottam a magazint még elképzelni sem tudtam, hogy egyszer majd arról írok, hogy a HammerWorld 40 éves és rendkívül büszke vagyok rá, hogy ismerhetem azokat az embereket, akik tehetségükkel kiérdemelték, hogy írásaik megjelenjenek az újság hasábjain. Az eltelt 40 évben egy dolog nem változott, ugyanazzal a kamaszos izgatottsággal várom, hogy újra a kezembe vehessem a friss számot.

