A film – mely jelen cikkem tárgyát képezi – tavaly év végén jelent meg a mozikban, és emlékszem, hogy az előzetesek miatt nagyon vártam. Különböző, most már jelentéktelen okok miatt nem sikerült megtekintenem az alkotást, majd a hatalmas hazai és nemzetközi bukás, illetve a rengeteg negatív kritika miatt el is ment a kedvem tőle. Fél év után Ric$ barátom volt az első személy, aki azt állította a filmről, hogy jól sikerült, és ez volt az egyetlen oka annak, hogy mégis rászántam magam. Nem bántam meg…
A film a Csúsingurán alapszik, amely a mai napig az egyik leghíresebb japán történelmi esemény. A 47 ronin története, akik a következmények teljes tudatában, becsületüket megőrizve álltak bosszút gazdájuk halála miatt. Osztom azt a véleményt, mely szerint ez az egyik olyan emlék, amely leginkább tanúbizonyságot tesz amellett, mennyire tiszteletreméltóak és igazak voltak e kultúra követői.
Az már csak természetes, hogy nem kevés Hollywoodizálásnak lehetünk tanúi a film során, de nekem az a véleményem, hogy ezek felett napirendre lehet térni, ha az ember ténylegesen szeretné élvezni a filmet. Talán szükségünk is van arra, hogy néhány elferdítéssel vegyítve tálálják számunkra a történetet, hiszen ha annak tiszta valójában kaptuk volna, aligha tudnánk felmérni, megérteni vagy átérezni valódi súlyát, jelentését.
Filmünk történetében Kai (Kenau Reeves) gyermekként kerül Ako tartományba, ahol együtt nő fel Asano úr egyetlen gyermekével, Mikával (Ko Shibasaki). Néhány évvel később egy, a sógun tiszteletére rendezett viadal során kezdődnek a bonyodalmak, mely cselekmény végeredménye képp Asano úrnak, a rivális tartomány uralkodója, Kira úr miatt kell meghalnia. A roninná váló szamurájok és Kai közösen esküsznek bosszút urukért.
Kai karaktere az eredeti történetben nem lelhető fel, viszont ha a film koncepcióját egészben vizsgáljuk (gondolok itt a misztikus vonal hozzáfűzésére) indokoltan foglal helyet a cselekményben. Egyáltalán nem zavarja a törekvést, amely a szamurájok hűségét és becsületességét hivatott bemutatni, ugyanakkor sikerült egy olyan színészt választani a szerepre, aki hitelesen tudja alakítani azt, és eleget tesz annak a szabálynak, hogy hiába távoli helyen játszódó egy film, ha Hollywood készíti, akkor kell egy Hollywood-i színész is.
A japán színészek egytől egyig feddhetetlenek (a hihetőséget illetően), főleg Hiroyuki Sanada játékát szeretném kiemelni, aki egy pillanatig sem szorul háttérbe az alakításokat illetően. A díszletek, helyszínek, tájképek mind-mind nagyszerűen segítik elő, hogy minél inkább beleélhessük magunkat a történetbe (engem legalább is mindig sikerül elvarázsolni).
Vannak természetesen vitatható dolgok a filmben. Az első képkockákon olvasható állítás – miszerint ha valaki ismeri a 47 ronin történetét, ismeri egész Japán történetét – elsőre talán idegennek tűnhet, de a film megtekintése után én arra a konklúzióra jutottam, hogy nem a történetet kell ismernünk önmagában. A 47 ronin mentalitását, lojalitását, tettének valódi súlyát és jelentőségét kell megértenünk, hogy „ismerhessük” Japán történetét. Támadható még emellett az a rengeteg mítikus lény, amely a filmben látható, főként, amelyek elő is segítik a történet lefolyását. Ahogy azt korábban már vázoltam, szerintem szükséges, hogy egy ilyen történetben ehhez hasonló kiegészítéseket eszközöljünk. Számomra emészthetőbbé és élvezhetőbbé válik a mű, miközben a lényeg nem vész el (legalább is jelen esetben nem).
A filmben fellelhető családi (apa-fia, férj-feleség) és szerelmi (Kai-Mika) szál egyaránt, azonban a legtöbb példával ellentétben itt nincs eltúlzás. Nincsen felesleges dráma, ami elvonhatná a figyelmünket a lényegről, nincsenek túlbonyolított szerelmi jelenetek, happy-end csókok, Niagara vízesésként alázúduló görcsös könnyek, zokogások. Így pedig ezek az érzelmek ugyancsak beleillenek filmünkbe, hiszen valós dolgokon gondolkodtatnak el, mint annak a nőnek a nézőpontja, akinek a férje és a fia együtt indul el egy olyan küldetésre, amely a biztos halállal kecsegtet.
Minden filmben így csalódjak! 10/8