A veszprémi/várpalotai, kétszeres Fonogram-díjra jelölt (egyszer alternatív, egyszer pop-rock) zenekar mindenképpen figyelemre méltó a hazai felhozatalban. Pontosan nem is tudnám/merném besúvasztani õket egyik mûfajba sem, de azt gondolom, ez nem is olyan nagy probléma. A banda a kilencvenes évek közepén jött, látott, és el is tûnt, majd 2005-ben tûnt fel újra, ahonnan is indul sikertörténete.
2005 óta összesen három lemezt kaptunk (Rózsikámnak Digitálisan {2006}; Egy éjszaka bohémiában {2008}; Fénystopposok {2010}), jelen cikkben a legfrissebb korongról fogok okoskodni a kedves olvasóknak.
Elsõ nekifutásra kijelenthetjük, hogy a Fénystopposok sokkal sötétebbre, fájdalmasabbra és mondhatni melankólikusabbra sikerült, mint elõdei. Szükséges egyfajta egyedi hangulat (állapot) ahhoz, hogy valóban megismerjük a számok valódi, mögöttes értékeit. Egyszerû háttérzajként, csöndpótlóként több, mint valószínû, hogy nem jut el azokba a zsigerekbe, amiket megfelelõ módon ki tud tekerni az igazi hatás eléréséhez.
Nálam ez a zsigertekerés megtörtént. Elõször – megvallom õszintén, kedves olvasóm – véletlenül. A Vad Fruttikkal ezen az albumon keresztül ismerkedtem meg, és elsõ-második hallomásra én is csak átengedtem magamon a dallamokat. Egyszer viszont, mikor magamban voltam, és pont erre az albumra esett a választás, elgondolkodtam, és hagytam, hogy átitasson. Akkor és ott jöttem rá arra, hogy – bár sokan nem hiszik – az ilyen zenének óriási nagy hatása lehet az emberre.
A Fénystopposok gyakorlatilag egy szenvtelen, nemtörõdöm albumra sikeredett. Kedves olvasóm azonban ne értsen félre, lásson a jelzõk mögé! Értelmezze most az én szemszögembõl:
Lehetek én is: A kezdõdal rádöbbent arra, hogy nem könnyed egynyári számokkal feltöltött dalcsokrot kaptunk a zenekartól, sokkal komolyabb témákról van itt szó.
Diszkós: Lemerülünk a melankóliába, az elveszettségbe, a kétségbeesésbe.
Boroskóla – Goa – Városlakó – Limonádé: Csupa-csupa olyan szám, ami tökéletesen kétértelmû. Önmagában ugyanis egy bohém zenész mindennapjait, egyszerûséggel nyakonöntött szövegfoszlányait hallhatjuk, de közben mégsem. Az embernek akarva-akaratlan olyan érzése van, hogy van itt valami más is, amit igenis észre kell venni. És észre is kell, hölgyeim és uraim.
Embergép – Balban – Nem hiszek – Üvegszilánkkal – Lehunyom a szemem: Ezek a számok ismét a mélységbe vezetnek, tapintható a fájdalom, a csalódottság, a gitártémák, a hangsúlyok tökéletesen illenek ebbe a gyilkos-öngyilkos közegbe, ahova ha az ember egyszer belép, már nem jöhet ki ugyanazon emberként.
A Fénystopposok érettség szempontjából óriási mérföldkõ (véleményem szerint). Szakít az eddigi Vad Frutti stílussal, és valami sokkal komolyabbat hoz magával. Mindenképp ajánlom mindenkinek!
2012-ben, a jelen állások alapján, ebben a kategóriában: 10/8.