A Karácsony közeledtével mindig elgondolkodik az ember a szeretteiről, a családjáról, barátairól, olyan emberekről, akik fontosak számára. Azt nem tudom, mindenki így tesz-e, de én így szoktam.
Vannak olyan cimborák, barátok, akikkel szívesen beszélgetek egy pohár ital, egy kupica házi pálinka, vagy akár egy üdítő mellett. Az év végére több ilyen beszélgetés is jutott szerencsére, amelyek esszenciáját szeretném most Nektek összefoglalni, mert igencsak úgy érzem: értesülnötök kell róla. Arról nem is beszélve, hogy annyit basztattatok már a blogolás miatt, hogy 2013-ban újra elkezdek, remélhetőleg rendszeresen írni. Na csapjunk bele! 😉
Karácsony előtt néhány nappal összefutottam a városban Szerdahelyi Ricsi cimborámmal, miközben Bálint barátomhoz igyekeztem Boldog Karácsonyt kívánni. Ricsi egy nagyon kedves ismerős, akit egy könyvesboltban ismertem meg, ahol dolgozik. Többször beszélgettünk már arról, hogy össze kéne fussunk egy italra, beszélgetni, nevetgélni egyet, vagy csak filozofálgatni, bármi. Megbeszéltük este feljön inni egy pálinkát.
A beszélgetés és az italozás olyannyira jól sikerült, hogy reggelig elvoltunk. Nem szeretném a komplett beszélgetést naplózni Nektek, de egy mozzanatot mindenképpen ki kell emeljek belőle. Ez pedig Ricsi egyik gondolata.
– Te! Szerintem mi vagyunk az utolsó generáció, aki tudja mi a különbség a Tüskevár és a Tvájlájt között!
Baszki… Akkor, ott belegondoltam, és tényleg. Egyszer már kifejtettem egy írásban mit gondolok Fekete István pazar remekművéről. Meyer kisasszony könyvét nem szeretném megítélni, hiszen köztem és a könyv célközönsége között van egy kisebb generáció szakadék. Van benne jó alapötlet, a történet sem rossz, hazudnék, ha azt mondanám az első film nem nyerte el anno a tetszésemet, de azzal is hazudnék, ha azt mondanám nincsenek ellenérzéseim vele kapcsolatban. Ennek oka nem más, minthogy a fiatalok azt olvassák azok helyett a könyvek helyett, amik komoly értéket és egészséges világnézetet közvetítenek az olvasó felé, és egy fiatalnak esetleg szüksége lehet rá a későbbi gondolatvilágához. Én is szeretem a Harry Pottert, fanatikus Gyűrűk Ura rajongónak tartom magam, imádom a képregényeket, de kölyökként nem ezeket olvastam. 8-9 évesen, a nyaraimat azzal (is) töltöttem, hogy batyumba kaját és vizet tettem, kiballagtam a kedvenc sziklámra, és olvastam. Karl May, Jules Verne, Rejtő Jenő és sokan mások szolgáltatták a társaságot. Ezekben a művekben nincs kozmopolitizmus, erkölcstelenség és sok modern bla-bla szemlélet. Ellenben tele vannak értékkel, üzenettel, tartalommal. Most pedig jöhet a következő fontos beszélgetés.
Szilveszter előtt elmentem Rózsaszín Pitbull koncertre. Az elmúlt 12 évben rengeteget hallgattam Őket, és néhány éve egy kritikám miatt nagyon jó viszonyba kerültünk egymással. Mondhatni barátok lettünk a tagokkal. A koncert után a backstageben interjú, fotózkodás, majd italozgatás. Amikor kellően sikerült spiccesedni, újra előkerült a „filozófia”. Kassai Gabi „Apu” és én elég hamar közös nevezőre kerültünk. Finoman szólva… Közös kedvenc zenekarok, filmek, könyvek, és mint kiderült: a költészetről is elég hasonlóan vélekedünk. Mindketten József Attila „rajongók” vagyunk, és egyikünk sem szereti Ady költészetét, ahogyan mindketten Szilágyi Domokost kedveljük inkább, mint Wass Albertet. Nem szidtunk, nem degradáltunk senkit, csak szimplán letettük a voksunkat a kedvenceink mellé. Hatalmas élmény volt Apuval beszélgetni. Sokszor, tőlem szokatlanul, inkább csak hallgattam, és figyeltem amit mond. Órákat diskuráltunk a zenekarral, és ezúton is szeretném Nekik megköszönni a bulit! 🙂
Könnyen meglehet, hogy ezek a dolgok csak számomra tűnnek ilyen fontosnak, vagy csak én látok bennük ilyen kardinális kérdéseket, mégis úgy érzem, hogy le kellett írjam ezeket. Remélem sikerült mindenkiben egy kis gondolatot elültetnem. Ha valakinek van valami hozzáfűzni valója, vagy észrevétele, arra kérem, ossza meg velem. Várom a leveleket! 🙂 😉