2010. 01. 14. Csütörtök
Nos, újra kaptatok két hét pihenõt! 🙂 Becsüljétek meg, mert nem biztos, hogy ez mindig így lesz! Szerencsétekre tanulnom kellett egy felvételire, és nem volt idõm Titeket fárasztani, de majd most… 🙂
Nemrég olvastam el Bence néhány írását, és meg kellett állapítanom, hogy fel kell kössem a gatyámat, mert simán leír a részben saját oldalamról! Az Õ írásainak hatására most én is egy kevésbe könnyed témát szeretnék megosztani veletek.
„Ja, már csak fel kéne töltögetnem azokat is… 😀 ” – GREEN
Minap, mikor visszafelé jöttem a Munkaügyi Központból, az utam az esztergomi piacon vezetett keresztül. Valahol a közepe táján odalép hozzám egy cigány nõ és egy cigány férfi. (Elnézést a jelzõért, de ha egyszer az? Õ is magyarnak nevez engem, és cigánynak önmagát, akkor most mi a fasznak keressek különbözõ idióta jelzõket?!?) Látja, hogy sietek, meg természetesen, mint mindig zenét hallgatok, de erõszakosan leszólít, majd közli velem, hogy Õ a mittudoménmilyen alapítvány részére gyûjt adományokat, és valami kártyát lobogtat a szemem elõtt. Ekkor közöltem vele, hogy ha a jelenlegi anyagi helyzetemet figyelembe vesszük, akkor akár nekem is gyûjthetne… Mire lebunkóz, a lábam elé köp, és megy tovább. Most erre mit mondjak? Szakadtak, és büdösek voltak, pont, mint amilyennek egy alapítványost elképzel az ember…
A piac vége felé ismét leszólítanak, most azonban a HIT Gyülekezete, hogy mit várok az életemtõl, megtaláltam-e már Istent, és a lelki boldogságom, és hasonlók. Mondom meg, és azzal indulnék tovább, de ekkor jön a gikszer, akkor adják má' valami adományt, hogy azáltal azok is megtalálhassák, akiknek eddig nem sikerült! Hát nem tudtam eldönteni, hogy sírjak a röhögéstõl, vagy csak sétáljak tovább. Ránézek a srácra, csak az öltönye annyiba kerülhetett, mint az én egész éves költségvetésem, a párom fizetését is beleértve, szóval biztosan a „szegények” lelki üdve érdekében gyûjt. Nem voltam vitatkozós kedvemben, még a végén rendeztek volna nekem ott helybe egy vidám csütörtököt, amin biztosan felvágtam volna az ereimet, bár magamat ismerve inkább az Övéket, ezért tovább álltam.
Ja, legalább 5-6 méter erejéig, ahol egy fiú egy lány párosításban megszólítottak újra, (Kibaszott bizalomgerjesztõ fejem lehet!) és ezúttal a szegény gyerekek ebédjére (Nem vicc! Frankón ezt mondták!!!) gyûjtöttek. Felajánlottam nekik, hogy majd fõzök valami finomat egy bográcsban, és megetetek néhány gyerkõcöt, ezen ne múljon, mire a csávó leköcsögbunkózott, és mentek tovább. Fasza, csak tudnám mivel érdemeltem ki ezt a titulust, ami inkább neki járt volna…
Most már remélem, mindenki érti, hogy miért adtam ezt a címet az írásnak. Az egyiknek még nem, a másiknak meg már nem hiszem el, hogy az általam átadott pénzt arra fordítja, amire kéri. Biztosan csak én vagyok bizalmatlan.
Ám amikor a Krisna-tudatú embereknek pénzt adok, mindig kapok valamit, és nem egyszer láttam a saját szememmel, amikor Pesten ételt osztottak. Ez nem akar valamiféle elaszott reklám lenni, csak egy példával akartam érzékeltetni a különbséget.
Bár mindenki arra, és oda adja a pénzét ahova és amire akarja, nem akarok én megmondó ember lenni, csak gondoltam megosztom ezt a már-már komikus eseményt veletek, ami ma történt velem.
Na, mindenki jó legyen, mert jön a seggberúgás!