A londoni illetőségű The Quireboys az egyik olyan csapat, akik sokkal többre lettek volna hivatottak, mint amit elértek, viszont arról, hogy az igazán nagy áttörés elkerülte Őket, rajtuk kívül nem igazán tehet senki. Oké, nyilván közrejátszott a nagy zeneipari átalakulás, trendek változása, viszont az sem elhanyagolható, hogy az aránylag nagyot szóló első lemez után három évet kellett várni a másodikra, aztán nem sokkal később a csapat be is dobta a törölközőt. Ha a 95-ös fellángolást nem nézzük, akkor egészen 2000-ig kellett várni, hogy újra képbe kerüljenek. Nos, az aktuális lemez már a nyolcadik, vagyis a hatodik az újjáalakulás óta.
Ezúttal is azt kapjuk, amit várhatunk a csapattól. 39 percnyi, blues-rock muzsikát 10 dalban. Az irányvonal maradt a Stones féle csapásirány, jó adag amerikai ízzel nyakon öntve. A nyitó Gracie B egy jópofa dal, bár nem éppen az ideális nyitány, hiszen elég könnyen felejthető összességében, akárcsak a másodikként érkező Land Of My Father, ami szerintem elég gyengécske is, bár rossznak azért egyiket sem mondanám. Az első igazi slágertéma a harmadik dal, a félig címadó St. Cecilia, aminek a refrénjét egészen biztosan minden rajongó már a második felcsendülésnél dúdolni fogja, erre fogadni merek. Majd két újabb ballada jön, amolyan közepes teljesítményt nyújtva, hogy elérkezzük az Out Of Your Mind-hoz, ami viszont csont nélkül a lemez legjobbja, sőt, szerintem a banda egyik legjobb dala. Igen, full Stones utánérzés az egész, de akkor is hatalmas sláger. És innentől egy kicsit fellélegezhet a hallgató, hiszen a lemez második fele sokkal erősebb az elsőnél. A The Hurting Kind és az Adeline szintén jóféle középtempós slágerek, a két záró, picit szomorkás hangulatú líra pedig remek zárszó, és rögtön a replay megnyomására sarkall. Tehát a 10 nótából hétre nyugodtan mondhatjuk, hogy erős és jól sikerült. Nem is rossz. A hangzásra egy szavunk sem lehet, hozza a srácoktól megszokott minőséget.
Ami viszont inkább érdekes, az a négy lemezes box-set változat, a már régóta nem kapható és nálam csont nélkül hibátlan Halfpenny Dancer akusztikus-unplugged lemez, és annak dupla koncertváltozatával kiegészítve. Nem tudom, milyen apróból került ez a felvétel az új lemez mellé, viszont kétségkívül többen fognak neki hasonlóképpen örülni szerintem. A lemez nyilván senki előtt nem ismeretlen, hiszen egy 6 éves kiadványról beszélünk, viszont a dupla koncertanyag igazi csemege, remek megszólalással és hangulattal. Tekintve, hogy ez külön (eddig még) nem jelent meg, azt mondom, hogy a viszonylag csekélynek mondható árkülönbség miatt, és a box korrekt árára való tekintettel megéri erre beruházni, főleg, ha valaki szereti az ilyen akusztikus-unplugged mókákat. (Kicsit inkább úgy is érzem, mintha ez a Halfpenny Deluxe kiadása lenne, pár bónusz új dallal, de ne legyünk gonoszak.)
Összességében azt mondom, hogy a srácok semmi olyat nem alkottak, amit ne hallottunk volna már korábban Spike-tól és csapatától. Ennek ellenére mégis hallgattatja magát a cucc, újra és újra, és mint mondtam, a 4 lemezes verzió pedig igazi rajongói csemege. A pontszám ennek a verziónak szól elsősorban.
Csúcspont(ok): St. Cecilia, Out Of Your Mind, The Hurting Kind, Adeline
Mélypont(ok): Land Of My Father, The Promise
10/8