Bármennyire hihetetlen, 7 hosszú és kemény év telt el azóta, hogy a székesfehérvári székhelyű trió kiadta második nagylemezét, az …and Joystix for All!-t. Szerintem Ők sem gondolták akkor, hogy ennyi idő el fog telni a harmadik lemezig. Persze közben megjelent két két EP, és a tavalyi évben is jelentkeztek friss dalokkal, amik a Punchline előfutárai voltak, 7 év mégis hosszú idő. (Főleg, hogy volt közben egy szünet is, ami szerencsére nem nyúlt túl hosszúra.) A 10. jubileumi évre aztán összekapta magát a trió, és elkészült a várva várt harmadik korong is.
Aztán tavaly a Fezenen meglestem Őket, és bizton állíthatom: a szombati nap legjobb koncertjét adták, a Skid Row mellett! Beszélgettünk is egy jót a performanszuk után, és döbbent örömmel hallottam, hogy bizony jön az új nagylemez télen, hamarosan jön hozzá klip is, stb. Olyan fokozatba kapcsoltak hirtelen, mint addig még talán soha. Ez pedig csakis örömhír lehet nekem, hiszen nem véletlenül varrattam magamra a logójukat anno. Számomra Ők a No.1. banda itthon. Éppen ezért is a szokásosnál kicsit nagyobb elvárásokat támasztottam az anyag felé. Az előzetesek (Back In The Saddle, No Friends, majd a klipesített Dumb Man Blues) eléggé egyértelművé tették, hogy a változatossággal nem lesz probléma. No nem mintha eddig bármelyik cuccuk is unalomba fulladt volna, de ezúttal még vegyesebb összképet ígért a promóció.
Ez be is jött, méghozzá teljes mértékben. A három előzetes dallal együtt 10 új nótát kapunk, illetve két dalt a kézzel fogható formában sosem megjelent Wasted EP-ről, újravéve, áthangszerelve trióra. Szintén a lemez előtt érkezett még egy klip, méghozzá a kellőképpen The Joystix-os Disconnected-re, amire már most borítékolom bárkinek, hogy sláger. Gondolkodtam, hogy mennyire van értelme végigmászni dalonként a cuccon, de arra jutottam, hogy felesleges. Annyira egységes, és egyben van, minden stílusbeli különbözőség ellenére is, hogy nem találok rajta fogást. Pedig kereken 3 hete keresem. 11x írtam át/módosítottam az írásomat, de egyszerűen nem tudok olyan dalt mondani, ami egy kicsit is bele tudnék kötni, vagy bele akarnék.
Olvastam egy külföldi zenei oldalon az első kritikát róla, ahogy elég sok érdekes párhuzamot vontak, hogy melyik dal mire emlékezteti Őket, illetve milyen feellingje van. Ezen én is elgondolkodtam több alkalommal. Nyilván a legnagyobb kedvencek sok esetben egyértelműek: Stones, Stooges, Backyard Babies, Hellacopters, néhol még a Turbonegro is beugrott, vagy a Born Under Bad Sign-ről nekem például a Nashville Pussy. Egy közös van az egész dalcsokorban: második hallgatásnál már tökmindegy, hogy mi mire emlékeztet! Elkezdtem inkább ténylegesen élvezni a dalokat. És milyen jól tettem…
A fontos dolgok: a hangzás most a legpengébb, minden korábbi anyagukat beleértve. Végre tiszták és kivehetőek a vokálok is, szövegileg is nagyon beérett a csapat, amihez ez az egyszerre tiszta és koszos sound remekül illeszkedik. A borító a maga egyszerűségével meg hűen tükrözi azt, amit a lemez csinál: úgy arcon basz, hogy megemlegeted. Röviden, és tömören. Tudtam én, hogy jó lesz, de erre nem számítottam, bevallom.
CD rendelés: thejoystix@gmail.com
Digitális vásárlás: https://www.amazon.com/Punchline-Joystix/dp/B00TB5EIQ2/ref=sr_1_3?ie=UTF8&qid=1424197268&sr=8-3&keywords=the+joystix
Rajong, követ: https://www.facebook.com/thejoystix
Lemezbemutató: https://www.facebook.com/events/1548869115399172/?ref=3&ref_newsfeed_story_type=regular
Mélypont(ok): Ha ha ha ha ha
10/10. Gigavastagon!!!