Mivel a hazai rapélet két királya úgy döntött, hogy a közös munka és a barátság pecsétjeként egy napon adják ki a két korongot, ezért stílszerűen én is egy kritikát írok róluk. Biztosan lesz, aki ezen felhördül majd, hogy mit keres Essemm Zsé kritikájában, illetve lesz olyan is, aki Zsé jelenlétét nehezményezi Essemm kritikájában, ám én erre egy dolgot mondok: ez az ÉN kritikám, szóval csitt! 🙂
Mr. Busta: Stílakill (2014)
Az idei év első Mr. Busta nagylemeze éppen akkora meglepetést tartogatott, mint amennyire teljesen szokványosnak is mondhatnám. Csakúgy, mint az elmúlt pár lemeznél az első dalok megszületésétől volt szerencsém nyomon követni az album formálódását. Az előző lemezen túlsúlyban lévő, mélyebb tartalmú dalok alapján arra következtettem, hogy most inkább a könnyedebb vonal kap teret, és már itt jó értelemben vett csalódást kellett elkönyvelnem. Az arányok nagyon jól eltaláltak, van itt minden típusú dal, a hiányérzet kizárt.
A nyitó, és egyben címadó Tibbah alapokra reppelt tömény, lendületes dal olyan erővel vágott belém már elsőre is, mint a dupla anno. Tipikus Zsé, feat nélkül, telitalálat. Nem is nagyon tudok mondani olyan dalt, amit kifogásolni tudnék. Bármennyire hihetetlen, tud egy előadó még a 12. szólón is újat mutatni, és fejlődni. Az énekek sokkal kiforrottabbak Zsoltitól és a szövegek is egyfajta pozitívabb üzenetet fogalmaznak meg. Nem lett változott meg, csak másabb lett a megfogalmazás, illetve a hozzáállás több dologhoz. Hatalmas erénye ez a korongnak. (Még a direkt prosztó, polgárpukkasztó Megeszik a gecimet is pontosan azt a célt éri el, ami az általam vélt koncepciót szolgálja.)
Ugyebár volt arról is szó, hogy ezen a lemezen egyáltalán nem lesznek featek, gondolom ezért került mindössze 5 feates dal és egy vokállal megtámogatott a korongra. Akárcsak anno a Pittbull 2: Armageddon esetében, most sem érzem, hogy több kellett volna, illetve sokká válna Zsolti egyedül. Többszöri hallgatás után sincs hiányérzetem, sőt, még az elsőre nem igazán tetsző RTM Szektor is beért mára. Az alapoknak jót tesz a változatosság, minden alap fasza lett, és ebből leginkább Tibbah és Kepy beatjei állnak hozzám közel, bár NaZ BeatZ és a többiek is nagyot alkottak.
Ha összegeznem kell, márpedig ez elkerülhetetlen, akkor azt kell mondanom: a Stílakill egy kibaszott nagy korong, ami éppen annyira old school, amennyire képes volt a megújulásra. Még mindig érezni, hogy a nagy klasszikusok, mint Dr. Dre, 2Pac, Ice-T, Ice Cube (a Retetet nekem pl. erős Jég Kocka feeling, nálam a lemez legjobbja!) és a többiek , a teljesség igénye nélkül, jelen vannak, adják azt a szellemiséget, amiért szeretjük a Mr. Busta korongokat, és amiért szeretni is fogjuk. Kiváló lemez lett!
Essemm: Kapufornia (2014)
A debütáló és remekül sikerült 112 óta eltelt két év, ezért nagyon kíváncsi voltam, hogy mi fő a kapuvári Boros-lakás boszorkánykonyhájában. Hallottam ugyan mozzanatokat belőle, a promomix itt is ütött, de én old-school gyerek vagyok, véglegesen csak a korong után ítélek. Mit tudtam előre: NaZ BeatZ alapok, 14 dal, Kapufornia. Eléggé kecsegtető felhozatal.
Már az Intronál tudtam, hogy nagy baj itt nem érhet. Akárcsak a mostanság állandó társ, Zsé esetében: olyan lemezt kapunk, ami másnál best ofnak is erős. Érezhető a fejlődés minden téren a debüt óta, és hogy az eltelt két évből mennyi volt a tényleges és érdemi munka a korongon, azt ugyan nem tudom, viszont az biztos: megérte rá várni.
Teljesen egyértelmű, hogy Tomi zenei hatásai, fiatal kora ellenére is a klasszikus west coastban gyökereddzenek. A Kapufornia is ékes bizonyítéka annak, hogy van ebben a stílusban annyi potenciál, hogy meg lehet vele tölteni egy albumot üresjárat és unalom nélkül. Ami a 112-nél a fő gondom volt, a featek, azt most tökéletesen eltűnt. Jóval nagyobb műgonddal lettek odaválogatva az előadók az adott dalokba.
Kevesebb dal került ide, mint az előző albumra, viszont ez is erős pozitívum. Nincsenek tölteléknóták, minden üt. A nyitó Amit tudni kell rólam annyira elvitt elsőre, hogy a potenciális sláger Ilyen ez a nap csak sokadszorra tudott beütni. (Hibrid featje zseniális, a téma pedig különösen szívhez szóló mindenkinek, aki tudja, milyen elveszteni valakit, aki fontos.) A menetrend szerinti Mr. Busta feat egy olyan dalt hozott, ami a lemez legnagyobb meglepetése volt számomra. Aki hallotta, az talán tudja is, hogy mire gondolok. Egy olyan pofátlanul nagy csibész slágert pakoltak le az arcok az asztalra úgy, hogy azt már tanítani kéne! Jött is rá pár repeat azonnal!
A klipesített Nem fáj a fejem, a Smith-es Balhé, a Yepp, vagy a záróakkord Ne nézz vissza mind olyan dalok, amiket egyáltalán nem vártam volna, és széles mosolyra késztettek. A Sub Bass feattől először kicsit féltem, mert bár Szabi flowját kedvelem, a dalait sok esetben már kevésbé. Viszont a Volt és lesz szintén egy hatalmas sláger lehet, csak alá kell rakni egy fasza klipet! 🙂 A lemez legjobbja címet viszont Az élet súlya kapja meg, már csak a témaválasztás és a zseniális kibontása miatt is. Baszott nagy lett!
Összegezve a Kapufornia túlszárnyalta minden várakozásomat. Magasra tette a 112 a lécet, amit sikerült Tominak átlépnie, ugyanis ennek a korongnak nem volt szüksége arra, hogy ugorjon. Ennek tükrében kíváncsian várom a harmadik lemezt már most! 🙂
Konklúzió:
Ám mivel kell egy összegző a végére, illetve minden meccsnek van egy győztese, ezért jönnek a zárógondolatok. Végig olyan érzésem volt, mintha egy jól megtervezett produkciónak lennénk tanúi. Hiába két külön előadó és kiadó, a két album mégis szorosan összekapcsolódik szerintem, remekül egészíti ki egyik a másikat. A Kapufornia kiváló hallgatnivaló egy kabrióba, mikor autózunk naplementekor, és kell a partyhangulat, komoly tartalommal. Ám ha lemegy a nap, és kicsit másra vágyunk, akkor jön a Stílakill, és nekivágunk az éjszakának. Miért kezelem ennyire együtt a két korongot? Nem csak azért, mert egy napon jelentek meg, nem csak azért, mert mindkettőn 14 dal van, hanem azért, mert mindkettő mestermunka. Egy olyan példát mutat a két kiadó a szakmának, amit mindenkinek meg kellene szívlelni: együtt többre visszük. Ráadásul a sikerhez ez kell: jó dalok, kitartó munka, és minőség. Ezt kapjuk 28 trekken keresztül. A párbaj vége pedig az, hogy a két korong a tusa helyett együtt, vállvetve harcol azzal, aki elmeri vitatni tőlük az Év Rap albuma díjat!