Steel Panther: All You Can Eat (2014)

Három évvel a remekül sikerült Balls Out! korong után megérkezett az Acél Párduc új karmolása. Az első két felvezetőnek is felfogható kliptől annyira nem vágtam hanyatt magam, még úgy sem, hogy mondhatni nagy fanja vagyok a bandának. Kíváncsi voltam, hogy tényleg elfogyott a puskapor, vagy csak nem okosan választottak dalokat?

Az egyértelmű volt, hogy a szövegileg nem lesz gond ezúttal sem, volt ugyanis pár eléggé beszédes dalcím (Gloryhole, Bukkakke Tears, Gangbang At The Old Folks Home, stb.), és a két klipnóta sem volt piskóta ilyen téren. Valahogy mégis olyan érzésem volt, hogy nem most fog megszületni az új Eatin Aint Cheatin, vagy az új It Wont Suck Itself. A borító viszont messzemenőkig ezúttal a legkirályabb, annyira pimasz, hogy az már-már művészi.

A hangzás messzemenőkig letisztult, arányos, bár az előző lemeznél ezt is egy kicsit erősebbnek éreztem, akárcsak a dalokat. Vannak nagyon húzós, maximálisan király nóták, viszont sajnos van pár olyan tétel, amivel nem igazán tudok mit kezdeni sokadik alkalommal sem. El nem léptetem ugyan egyiket sem, viszont úgy érzem, az első két korong annyira magasra tette a lécet, hogy azt baromira nehéz megugrani. Könnyen lehet, hogy a negyedik lemezen sikerülhet, most azonban nem jött össze. Az viszont tény, hogy a szövegek egyre betegebbek. A már fentebb is említett trió, illetve a GloryHole-hoz készült klip már annyira súlyos, amit tényleg csak az edzett gyomrok vesznek be. A Gang Bang At The Old Folks Home sztorijáról meg már végképp nem is beszélve. (Főleg olyankor nevetek nagyokat, amikor kikérik maguknak, hogy ezek bizony valóban megtörténtek, egytől egyig! :D)

Száz szónak is egy a vége: Nem lett sem rossz, sem gyenge lemez az All You Can Eat, csak talán én egy picivel jobbat vártam. Ennek ellenére még mindig alázza az átlagos glam/sleaze lemezek jelentős részét. Remélem a következő album nem három év múlva jön, hanem hamarabb, és addig beiktatnak végre egy magyar koncertet is!

Köszönet a CD-ért az esztergomi Babits Könyvesboltnak! (www.e-konyveshaz.hu)

Csúcspont(ok): Gloryhole, Gangband At The Old Folks Home, Bukkakke Tears, Shes On The Rag

Mélypont(ok): Nincs rossz nóta, csak magas elvárásaim. Szóval olyan mélypont nincs, szerencsére.

10/8,5

Ez is érdekelhet

Kövess minket!

2,844RajongókTetszik
1,731KövetőKövetés
44KövetőKövetés
64KövetőKövetés
1,348FeliratkozóFeliratkozás