Rózsaszín Pittbull: Rózsaszín Álom (Maxi – 2014)

A komlói huligánokkal való jó kapcsolatunk eléggé köztudott, hiszen az újraindulásuk óta készítettünk már velük interjút, illetve mindhárom lemezt meg is kritizáltuk korábban. A tavalyi átalakulás után is teljes mellszélességgel álltunk ki mellettük, hiszen a koncerteken bizonyította a két dalnok, hogy velük úgyszintén teljes a Pittbull. A legnehezebb terep azonban mindenképpen az új hanganyag volt, hiszen itt derülhet ki igazán, milyen is az RP jelenleg. Hát ez a nap is eljött. Amikor Méhn Zoli elküldte nekem az anyagot nem kis drukk volt bennem.

Maxi révén most a klasszikus dalonkénti elemzést választottam, hiszen öt dalról nem akarok egy összefoglaló, gyors elemzést írni. A nyitó nóta, mely egyben a címadó is, egy inkább újkori Rp-dalokra emlékeztető, rappelős, szexista nóta, klasszikusnak mondható szöveggel, heavy metalos gitárokkal néhol, dallamos refrénnel, duplázóval, scratchel, ahogy az kell. Remek indítás.
A Rejsz Royce, avagy végcél a végbél, vagyis a másodikként érkező punk-RnR szintén old-school pillanatokat idéz, talán egy pillanatra a Pittbull RnR-t juttatta eszembe, erősen homoerotikus szöveggel megtámogatva, hehe. Talán a cucc legjobbja.
Az Ember, aki kankós bottal jár című metal opus az a dal, ami meglepett, ugyanis azt hittem az első kettő után, hogy ennyire kemény nóta nem lesz most, erre mégis itt van. A perverz szöveg mellé mondjuk ilyen zene illik, nem csodálkoznék, ha néhány szado-mazo klubban himnuszt kreálnának ebből a néhány percből. Lehet, együtt énekelném velük, vehehe.
Kötelezően kell politikus nóta is, ennek szerepét a Még fok a fék hivatott betölteni. E rap-punk nóta áll hozzám szövegileg legközelebb, viszont itt egy pici feddés következik, sajnos a verzékben sokszor összecsúsznak a szavak és csak sokadik hallgatásra válnak érthetővé, bár ennél nagyobb hibát sose vétsenek a srácok. 🙂
A záró Gumi Nuni (Plastic Fantastic) az, amire sosem számítottam volna egy RP lemezen: ballada. Mondjuk ez egy maxi, így itt belefér. A régi motorosoknak nyilván nem lesz akkora meglepetés a szám csattanója, mindenesetre pazar ötlet volt. Már csak szokatlansága miatt is remek lezárása a maxinak.

https://www.youtube.com/playlist?list=PLwZh2owAe3GZRfMN_O1dAmkqJUbHRdBxj

A Rózsaszín Álom egy remek helyzetjelentés a csapattól. A hangzása illik a dalokhoz, mocskos és dögös, minden kivehető, úgy szól, ahogy kell. A borító egyszerű, viszont felesleges is túlspilázni. Jepy és Barnus a hangversenyek után a stúdióban is jelesre vizsgáztak, leszámítva a Még fok a féknél említett apró nüanszot. A Zoli-Petya-Imi trió előtt pedig le a kalappal, ugyanis hiába van más vokalista, vagyis vokalisták, ez az anyag 110% Rózsaszín Pittbull, hiányérzet nélkül! Köszönöm Srácok!

10/10. (Nem 11, mert csak maxi. Szóval lehet igyekezni, hátha legközelebb több lesz. Muhahaha)

Ez is érdekelhet

Kövess minket!

2,844RajongókTetszik
1,731KövetőKövetés
44KövetőKövetés
64KövetőKövetés
1,348FeliratkozóFeliratkozás