Romantikus Erőszak: Diktátum (Hadak Útja Kiadó, 2020)

Az a helyzet, hogy ha Balázs nem ekkora lelkesedéssel újságolta volna, mi is a tervük, egészen biztosan nem vártam volna a Diktátumot ennyire. 2000 óta vagyok a Romer közelében, vagyis 20 éve hallgatom a dalaikat, nem voltam benne biztos, hogy tudnak még számomra izgalmasat, újat mutatni, új dalok nélkül. Aztán amikor elkezdte ismertetni a koncepciót, miszerint a hangszerelésben lesznek népzenei és nagyzenekari elemek, a végeredmény pedig kicsit rockopera jellegű lesz, az István, a király és a P. Mobil-féle Honfoglalás nyomdokain, akkor már elkezdett érdekelni a dolog.

Előre mondom: a Diktátum egy olyan zenemű, és szándékosan nem az album szót használom, ami bármilyen jóérzésű magyar ember szívét kitépi, polcra teszi és jó ideig otthagyja. Nemzetünk egyik legnagyobb tragédiájáról mesélnek ezek a dalok, mindenféle aktuálpolitikai felhang nélkül. A hangszerelés pedig tényleg olyan, amiről eszünkbe jutnak a klasszikus rockoperáink, sőt, néha komolyan olyan hangulata van egy-egy dalnak, mintha a diktátum idején készült felvétel lenne. Utóbbira remek példa az Ezerkilencszázhúsz. Nagyon tetszett, hogy igyekeztek a hangulati ívet úgy összeállítani, hogy jó értelemben egy érzelmi hullámvasút legyen az anyag, és ne legyenek unalmas pillanatai. Ehhez nagyban hozzátesznek a Vári-Kovács Péter által szavalt csodálatos versbetétek, amik néha bizony ki-kiserkentik az ember könnyeit. Azt hittem, hogy ezek a versbetétek külön trackekben lesznek, hogy ne „kelljen” minden alkalommal meghallgatni őket, mert például a Tovább viszem így hét és fél perc hosszú. A második hallgatásnál figyeltem meg, hogy ez két dolog miatt nem lehetséges: Egyrészt összefolynak a dalkezdések és a szavalatok, hogy igazán működjenek a tételek, másrészt pedig eszembe nem jutna elléptetni ezeket, hiszen ezek így alkotnak kerek egészet.

A borító túlzás nélkül csodaszép, olyannyira, hogy vinylre kívánkozik, ami mondjuk a lemez hossza miatt kicsit nehezen elképzelhető, de remélem, hogy összejöhet, mert ha valami, akkor ez megérdemelné. A hangzás miatt meg pláne. A ritmusszekció végre úgy szól, ahogy a koncerteken, az összes többi pedig remekül építkezik ezekre. Régóta vágytam egy ilyen természetes, mégis kiemelkedően jó megszólalású Romer lemezre.

A Diktátum magáért beszél, olyannyira, hogy akkor is érdemes adni neki egy esélyt, ha sem a zenekar, sem a stílus nem áll közel hozzád. Hallgasd végig, emlékezz és gondolj bele. Nagyon remélem, hogy ez a lemez eljut az emberekhez, amire minden esélye megvan, hiszen a te kezedben is ott lehet most, mert a HammerWorld magazin mellé jár egész hónapban, mint melléklet. A Romer kétségtelenül felnőtt, ez az anyag tökéletesen bizonyítja. Keserédes, mégis hallgattatja magát, újra és újra.