A 2012-es, számomra még a kezdeti lelkesedés alábbhagyása után is maxpont közeli Tökéletes szándék lemez után nagyon vártam a folytatást, és kicsit csalódott is voltam, vagyok, hogy erre bizony négy évet kellett várni. Ha minden igaz, akkor ezt az EP-t is egy nagylemez követi az év vége felé, de most mindenek előtt arra voltam kíváncsi, hogy mit mutat ez a három dal.
Még mindig úgy érzem, hogy a legjobb dolog, ami a PS-el történhetett, az Attila beszállása a csapatba. Szeretem, ha egy progresszív vizekre evező zenekar szövegileg tudja azt a szükséges pluszt nyújtani, amitől az igazán előremutató jelleg a dalokba kerül. Szerintem egy-egy virga, vagy tördeltség, szokatlan megoldás önmagában kevés a progresszív jelzőhöz. Bár a PS-ek ilyen téren sem volt oka szégyenkezni sosem, azért Attilával érezhetően A-ligás lett a banda. Bizonyos szövegei szerintem versként is remekül megállják a helyüket.
A három dal, a maga 17 percével bőven elég arra, hogy megtudjuk, a lemez vajon nekünk fog-e szólni, úgy gondolom, és azt kell mondanom, hogy bár az a bizonyos léc a Tökéletes szándékkal nagyon magasra került, sikerült megugrani azt. Az első, és leginkább feltűnő változás az, hogy bizony a hangzás még annál is sokkal jobb. A dob természetesen élő megszólalású, mégis kristálytiszta, a basszus a mellkasban lüktet, tisztán kivehetően, a billentyű csak akkor van előtérben, amikor azt a dal megkívánja, amúgy nem tolakodik annyira előtérbe, mint legutóbb, a gitárok pedig vastagon dörrennek meg, ahogy kell.
A Ha bíznál annyira finom gitáros-zongorás összjátékkal indul, hogy szép, mély lírára számítottam, aztán amikor megjönnek a gitárok, majd visszavibrálnak abba a líraszerű verzébe, már akkor tudtam, hogy ez bizony az én dalom. Míg korábban kicsi Fates Warning utánérzésem volt a zenekartól, addig itt most egy leheletnyi Awake-korszakos Dream Theater van. E mellé jön még az, hogy Attila hangjában van valami eredendően musicales feeling, ami most csak nyomokban tűnik fel, viszont akkor remekül színezi a dalt. Ennél a szövegnél is előjön, hogy akár versként is szívesen olvasnám.
A Most jó képében sem érkezik meg az a bizonyos líra, amire vártam, bár ez már sokkal közelebb van hozzá. A zongorás, csendes kezdés finoman felépíti azt a slágeres refrént, amiről ismét a seattle-i csapat jut eszembe, méghozzá a lehető legjobb értelemben. A szövegben előtörő keserédes hangulat remekül visszaköszön a szólóból is, amit a vonósok a háttérben csak tovább fokoznak. Csodálatos, akárcsak a vokálmunka a végén. (Vokálok terén egyébként is óriási a fejlődés.) Ezt a dalszöveget korábban már olvastam, akkor még csak versként, zene nélkül, és megénekelve teljesen mást mond, mint olvasva. Ez a nagyság szerintem!
Nehezen tudnék választani, ha meg kéne nevezzem, hogy melyik az EP legjobb dala, de talán a nyitó Ha bíznál volt az, ami leginkább magával ragadott. Az viszont kétségtelen, hogy a Kezdet egy lényegesen összeszokottabb, kiforrottabb csapatot mutat. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy a nagylemez mit tud még mutatni. Ez a három dal egy nagyon ígéretes Kezdet, amelynek remélem a folytatása is hasonlóan megnyerő lesz.