Rendezte: Hans Petter Moland
Főszereplő(k): Nikolaj Lie Kaas, Fares Fares,Pål Sverre Hagen
Történet: Skóciában egy palackba zárt üzenetet sodor partra a tenger. A foszladozó papíron már alig olvashatók a vérrel írt sorok, amelyben egy testvérpár kér segítséget. A vizsgálódó helyi rendőrök kiderítik, hogy a palackot Dániában dobták vízbe, 1996-ban. Így kerül az ügy a koppenhágai rendőrség döglött aktákkal foglalkozó Q-ügyosztályára, Carl Morck nyomozó asztalára. Carl, valamint segítői, Assad és Rose gyorsan rájönnek arra, hogy a levelet egy bizonyos Poul Holt írta, akit öccsével együtt raboltak el tizenhárom évvel ezelőtt, ám az eltűnésüket annak idején nem jelentették. De élnek, élhetnek-e még, s ha igen, vajon hol? (A port.hu szerint)
Amikor egy sorozat első két része több, mint remek szórakozás, szinte beleégnek az emberbe, és tudjuk, hogy lazán többször nézősek, akkor mindig kétkedve fogadjuk, ha egy összetevő megváltozik. Ez történt a Q-ügyosztály sorozattal is. A második rész után bizony rendezőt cseréltek, majd a film csúszott is, erős fél évet. Minden jel arra mutatott, hogy van okunk az aggodalomra. Aztán bemutatták Dániában, ahol elképesztő siker lett, és azonnal berendelték a folytatást is. Az imdb pontszámok, a kritikai fogadtatás, minden elképesztően pozitív volt. Akkor mégis miért ültem le aggodalommal megnézni a filmet?
Ami azonnal szembetűnt a Palackpostánál, hogy az első két rész sikere miatt lényegesen nagyobb büdzsé állt a filmesek rendelkezésére. (Nem kell attól tartani, hogy felesleges CGI parádéba fordul a film, de egyszer már például előkerül egy helikopter is. Most már nem annyiból forgattak, amennyiből Spielberg stábja megreggelizik, hanem mellé csapták az ebéd költségeit is.) Tekintve, hogy ezekben a filmekben nincsenek óriási robbantások, autós üldözések, szörnyek, vagy tűzpárbajok, a költségkeret bővülése inkább abban nyilvánul meg, hogy a mellékszerepekre is jobb színészeket válogattak, illetve a helyszínek tekintetében nem fukarkodtak többet utazgatni. Minden esetre, ami nagyon fontos: a Palackposta a szemmel láthatóan nagyobb büdzsé ellenére sem vesztette el a hangulatát, sőt, ha lehet, még nyomasztóbb lett.
Ami számomra igazán elképesztő, hogy belevittek egy olyan szálat a történetbe, ami ugyan jelen volt eddig is, de ennyire hangsúlyos még egyszer sem volt, ez pedig a hit kérdése. Ez a vívódás, főleg Nikolaj Lie Kaas játékában és Carl karakterében dominánsabb, ami által az egész figura, ha lehet, még sötétebb, mint az első két részben. Fares Fares és Assad karaktere továbbra is a tökéletes ellenpólus, aki tompítja azt a mérhetetlen pesszimizmust és negatív hozzáállást, amit Carl tesz a történetbe. A Jakob Oftebro alakította Pasgårdis egy nagyon érdekes színfolt a történetben, még ha karaktere nincs is túl sokat jelen a filmben, mindenképpen érdekes megemlíteni. Sverre Hagen alakítása Johannes szerepében nekem már-már a döbbenetes határát súrolja olykor-olykor. Hoz egy annyira hihető, karakteres, szinte már tapintható gonoszt, akit garantáltan nem feledünk a film után, és emlegetjük majd egy darabig, mint a Kevin Spacey-t a Hetedik miatt… Hans Petter Moland beültetése a rendezői székbe pedig határozottan jó döntés volt. Ha lehet, még sötétebb és nyomasztóbb az összkép, mint eddig, bár ebben kétség kívül a forgatókönyv is közrejátszik.
A végkifejlet olyannyira torokszorító, hogy bizony néhány alkalommal a könnyeimmel küszködtem, kényelmetlenül fészkelődtem a kanapén, nem akartam elhinni, amit látok. A döbbenetes leginkább az, hogy ez bizony bármikor megtörténhet, lehet, hogy éppen meg is történik valamikor. Nincs vér, nem tépnek le végtagokat, nincsenek zombik, se szörnyek. Csak mi, emberek, akiknél rosszabb lehet, hogy nincs is. A filmet látva azt mondom: nem is kell. A már említett hit kérdése, és a záró képsorok annyira zseniálisan ültetik el az emberben a gondolatokat, annyira sarkallnak arra, hogy átgondoljunk mindent, hogy ezt talán ennyire egyben még nem is láttam filmen. Ami fontos: ezt a filmet szülőként megnézni még felkavaróbb, ha mellé még valaki hívő is, úgy pedig különösen.
A Palackposta roppant nehéz film. Krimiként is sokszor horrorabb a horrornál. Nyomaszt, fojtogat, megtapos és kifacsar. Mégis garantáltan újranézem majd néha, hiszen tudom, hogy sokadszorra is eléri a kívánt hatást. Nehéz leírni, hogy mire gondolok, anélkül, hogy spoilerezzek, így nem is teszem. Arra kérek mindenkit azonban: Csak akkor nézze meg a filmet, ha nem bánja, hogy ez lehozza az életről egy kicsit és esetleg lámpafény mellett fog aludni utána. Én szóltam.
10/10. Alig várom a negyedik részt. Még nagyon sok ilyen minőségű folytatásban reménykedem.