Mint Apai-ágon, örökletesen Omega-fan, nagyon vártam ezt a könyvet, és örültem, hogy végre megjelenik valami, ami a zenekarral kapcsolatos, akkor is, ha ez elsősorban valahol egy életrajzi kötet. (Nem is értem, miért nem jelent még meg soha Omega-könyv?) Lélegzet visszafolyt, fröccs bekészít, könyv kinyit. 🙂
Hát, nem teljesen azt kaptam, amire számítottam, több szempontból sem. A fülszöveg szerint Mihály Tamás roppant kellemes stílusban adja elő a sztorikat, remek mesélő. Ez kétségtelen. Elég gyorsan lepörgött a kicsivel több, mint 200 oldal, és egy-két apróságot leszámítva remekül szórakoztam a könyvön. Különösen a nem kevés önirónián, ami ékes tanúbizonyságát adja annak, hogy bár a szerző azt mondja, nincs humorérzéke, ez bizony nem így van. 🙂
Ami kifejezetten szimpatikus, hogy az elején a gyermekkori dolgok, és iskolaévek, hasonlók nincsenek nagyon bő lére eresztve, viszonylag hamar belecsapunk a közepébe, és onnan indul be igazán a könyv, ahol Tamás bekerül az Omegába, és elkezdődik a csapat karrierje is. (Néhol ugyan kicsit zavart a túlzásba vitt politikai véleményezés, illetve történelmi események emlegetése, viszont mivel egy másik generáció gyermekei vagyunk, nem tudhatom, hogy ami nekem politika, az Tamás számára esetleg a mindennapok része is lehet, és a többi.) Sok olyan dolgot sikerült megtudjak a korai korszakról, amivel nem voltam tisztában, és mindig is kíváncsi voltam. A szétválás időszaka különösen érdekes elmesélve, belső szemszögből, mégis a lehető legderűsebben felfogva. Nagyon sajnálom, hogy Édesapám már nem tudta elolvasni ezt a könyvet, ugyanis nagyon tetszett volna Neki az a rész, amikor az Élő Omega alumínium borítójáról van szó, azt ugyanis Ők csinálták anno Sárisápon a gyárban. 🙂 Nagyon jó az is, ahogy a stúdiós élményekről megtudunk egy csomó mindent, vele együtt a külföldi utakról, a korabeli kinti mentalitásról, emberekről. Ebből a szempontból példaértékű a könyv.
Ami viszont kicsit meglepett, és nehezményeztem is, hogy a Gammapolisz időkről szinte semmi nincs a könyvben. Meg van ugyan említve, hogy Ő is szereti a lemezt (szerintem is az egyik legjobb lemezük), de ennyi. Se a dalírásról, se a felvételekről semmi. Itt volt először úgy igazán erős hiányérzetem. Aztán az Egy életre szól és az Égi jel korszak sincs nagyon túlragozva, ellenben mondjuk a Trans and Dance koronggal. Ám a könyv vége felé szinte csalódás ért. A jelenlegi Omega (Szimfónikus, Oratórikus, stb.) bírálata, illetve a se veled-se nélküled viszony kicsit savanyúvá teszi a sorokat. Egyértelműen a csalódottság beszél Mihályból, ám akkor is úgy érzem, egy a rajongóknak írt könyvben jóval kevesebbet kellett volna ennek szentelni. Nem is beszélve azokról a zenekari sztorikról, amik kifejezetten egyik-másik zenésztársa vonatkoznak, és elég kellemetlen olvasni őket (Kóbor, Benkó, de főleg Cikivel kapcsolatban). Kár ezekért. Ezek olyan intim dolgok, amiket én nem biztos, hogy akartam tudni. Ellenben olvastam volna sokkal többet a szintén Tamás nevéhez köthető 56 csepp vér musicalről, illetve a remekül sikerült Last Minute szólólemezéről.
Mindent összevetve jól sikerült könyv lett a Basszus! Omega! (A cím mondjuk nem a legjobb, bár kétségkívül frappáns.), ha ezt pár negatívumot leszámítjuk. Nem kizárt, hogy újraolvasáskor kevésbé fognak zavarni ezek a dolgok, viszont elsőre nagyon nem tettek jót a hangulatnak. Remélem minden rendeződik a tagok között, és május 30-án egy felejthetetlen koncerttel ajándékoznak meg minket a Budapest Parkban!