Sári Krisztián, hivatalos kutyamentő basszusgitáros celeb, aki már vagy két éve nyaggat, hogy csináljunk egy interjút. Mivel meguntam, hogy állandóan basztat, így beadtam a derekam, és kihasználva ezt a kicsit nyugodtabb időszakot, beszélgettünk egyet. Nem mondom, hogy erre számítottam, de azért valahol mégis. Kacsa most sem fogta vissza magát, és pont ettől lett olyan ez a beszélgetés, mintha egy bárpult mellett, két sör között váltottunk volna pár mondatot. Olvassátok!
– Na, vágjunk is bele a közepébe! Leszámítva az elmúlt két éveteket, mintha Nyuszka kilépése után lett volna némi talajvesztettség nálatok, vagy rosszul látom?
– Jó nagy tróger vagy az elején így bekérdezni ! (nevet) Nem nevezném talajvesztésnek, de ahonnan most nézzük természetesen sokkal kevésbé volt stabil az a talaj. Azért egy zenekart egy énekes, frontember csere mindig megpöndörít. A Nyuszka távozásával együtt volt egy dobos csere, és egy 2 gitárról leváltás 1-re. Egy ilyen triplaszaltó után zenekar legyen a talpán, aki zavartalanul, és töretlenül megy tovább. De természetesen nem csak emiatt érezhetted ezt. Amúgy technikailag nem voltak jelentős visszaesések. Folytak a dolgok, mentek a koncertek. De persze mindig ott volt az a kis hiányérzet mindenkiben…
Aztán persze elkezdődött az egész kálvária, ami az énekes cseréhez vezetett (ezt a részét nem szeretném részletezni, de maradjunk annyiban, hogy nem egy fáklyás menet az egész story), és hát ott már nincs mit szépíteni, már csak kapaszkodtunk, hogy nehogy kirepüljünk a hintából.
Aztán ahogy a Zoli megérkezett, és fixálódott, abban a pillanatban a helyére került minden. Ez ilyen balfasz elcsépelt közhely, de működött a kémia. És ami a legfaszább, hogy ez nem csak a számok eljátszására igaz, hanem emberileg, hozzáállás ügyileg, és a zenekart körülvevő dolgok ügyében is. Egyszer mondtuk is Demével, hogy Ejj baszd meg, ha Nyuszka után a Zolit húzzuk be, már mi lennénk a magyar Don Gatto! (nevet)
– Hogy jött képbe aztán Egervári Zoli, és miért ilyen lett a Wasted Years, amilyen?
– Milyen? (nevet) Na itt már nem fogom megúszni, hogy kicsit bele menjek a dolgokba, de végül is miért is ne lehetne elmesélni? Szóval már készen voltunk a lemez számaival, meg volt dumálva hogy mikor megyünk a stúdióba, oda voltak pakolva a cuccok. Majd a stúdió napon Krisz nem jelent meg. Ott álltunk, mint fasz a langyos vízben. Kb azonnal döntenünk kellett mi legyen. Sok teketóriázás nem volt, MENJEN, aztán majd lesz valami. Ekkor fogalmazzunk úgy Krisz egészségügyi okokból maradt távol, de ezt később tudtuk csak meg. Amikor megtudtuk, akkor is úgy tudtuk meg, hogy semmi konkrétum nem látszódott, lesz-e tovább? Úgyhogy gondoltam elébe megyek a dolgoknak, és legyen azért B-TERV. Akkor költözött haza Zoli Pécsre. Ugye mi ismertük Őt régebbről, mert mielőtt felment volna Pestre a DOLOR-ba, az előző bandájával egy próbateremben voltunk. Róla tudtam, hogy jó arc is, jó énekes is, bepróbáltam. Ekkor még az új bandára és a Dolor-ra hivatkozva elhajtott. Közben Krisz visszatért, és a legtöbb dolog happy lett, legalább is úgy tűnt. Így befejeztük a felvételeket, felénekelte a sávokat és már épp álltunk volna neki a mix-nek, amikor is eljött az ominózus június eleje, amikor Krisz megint szőrén szálán eltűnt. Egy hónap múlva Rockmaraton… Gyors válságstáb, aztán megbeszéltük, hogy megkérem Zolit legalább a Maratont nyomjuk le, aztán majd lesz valami, ha más nem legalább becsülettel elbúcsúzunk. Ja. Ekkor itt tartottunk. (nevet) Előhozakodtam a dologgal, meg elküldtem a felvett nyers számokat. Aztán másnap szólt, hogy próbáljuk meg. Gondolom rájött, hogy zeneileg ez már nem az a Dirty amit ismert. És ami nem tetszett neki! (nevet) Ezt mindig mondja!
Aztán amíg folytak a próbák éreztük, hogy kurva jól egyben van az egész, de szó szerint az első pengetéstől. Megbeszéltük, hogy Rockmaraton után meglátjuk, vállalja-e vagy nem.
Addig persze jegeltük a lemezt is. Aztán amikor hivatalosan is IGENT mondott, akkor jött a tanakodás, mi a csöcs legyen, kész a lemez.
Gyapi (Szabó Bandi) aki a keverést és a mastert intézte, meg valszeg 1000000x jobb füle van mindenhez, azonnal mondta, hogy vegyük fel Zolival újra. Hát nem tévedett. Így újra fel lettek tolva az énekek, hála a magasságos atyaúristennek. Hát ez Egervári Zoli és a Wasted Years csudálatos kalandozások története! (nevet)
Amúgy hogy egy kicsit technikailag is beszéljek a dologról, a lemez több szempontból is rendhagyó módon készült. Az első dolog, hogy az alapok egybe, élőben lettek feljátszva. Ezek az apró kis pontatlanságok, dinamikai változások egy apró kis fűszert tesznek a dologhoz, emiatt olyan életszagú, nem az a kisimított cucc. Persze, utána, mikor erre kell az ikszedik sávot rájátszani megbosszulja magát, de szerintem érdemes volt szopni vele. Aztán jött Gyapi, és a mixet és a mastert full analóg vasakon végezte. Igazi potikat csavargatott tologatott, aztán meg egy szalagosmagnóra is ráküldte a cuccot. Hát ez a teljes ŐSKÁOSZ vezetett a Wasted Years-hez.
– Ami másfél évvel ezelőtt látott napvilágot. Mi lett a sorsa ennek az anyagnak? Milyen visszajelzések jöttek rá? Azon kívül, hogy én még mindig nem raktam ki róla a kritikát, a kurva mindenemet.
– Nincsen az még másfél. Csak 1 év 3 hónap! (nevet) Hát szerintem mindenképp pozitív. Hogy mennyire, abba nem mennék bele, mert nem akarok az önfényezés sűrűn aknázott mezejére tévedni. De talán a legtöbbet azt hallottuk vissza, hogy az eddigiekhez képest teljesen más, és sokkal jobbak a számok. Úgyhogy remélhetőleg jó irányba indultunk. Amúgy a szakma, mint olyan jónagy ívben leszarta… Alig írtak róla pár helyen, de ahol igen, ott csupa jókat. Ez persze a mi sarunk is, de úgy gondoljuk, hogy ez nem az a műfaj, amivel napokat kell kilincselni, és nyomni a gombot a szerkesztőknek, hogy utána mondják, hogy jól van megjelentetjük a hírt, írjál róla valamit. Érted én írjak a saját lemezemről- mekkora faszság ez már???? Meg persze a kis német kiadó is be állt mögénk, így külföldön is könnyebb egy kicsit érvényesülni. Meg persze vannak ismerősök, akik megígérték, aztán csesznek rólunk írni. Khmmmmmmm…
– Megírni magadról a kritikát? Mi lesz a következő? Interjúzzál magaddal? Ennyire rossz tapasztalataid vannak a hazai oldalakkal?
– Hát szerintem, aki ebben a világban mozog, annak ez nem meglepő. A tapasztalatokat nem mondanám rossznak, inkább a véleményemet. Ugye amikor elkészül a lemez alap, hogy ír az ember egy pár soros bemutatkozót, aztán elküldi az általa ismert, vagy számon tartott portáloknak webzineknek, újságoknak. Volt aki írt, hogy x ezer forint, ha kiteszik az oldalra, meg még plusz x, ha kritikát is akarunk. Hatásszünet. Ugyanitt jegyzem meg, hogy az ország egyik legnagyobb portálja meg annyit kérdezett a legutóbbi klipünknél, hogy „OK, Mikor legyen?” Az ember mérlegel, végiggondolja, hogy persze meló van vele, idő, stb., de mellette meg azt is tudom, mivel 10000 ilyen melóm volt, írtam, szerkesztettem, portált, weboldalt kezeltem, hogy pontosan egy facebook poszt megírásának az idejével vetekszik. Ekkor jön a másik szempont, na jó, de a nézettség… Aztán megnézed az oldal látogatottságát, és rájössz, hogy ha a youtube-on ezt a lóvét rádobod egy hirdetésre tízszer több emberhez jut el.
Szóval érdekes ez a dolog sok szempontból. Viszont persze pozitívumok is vannak, pont azok az oldalak, akiknek nem lenne szükségük tartalomra, mert a saját éléskamrájukból simán tudnak főzni, azok pedig szó nélkül segítenek. A privát véleményem ezzel szemben egy kicsit élesebb. Rohadt élet a zenekar ügyei miatt leszek skizofrén! (nevet) Sok olyan felület, rockzenei portál van, ahol iszonyat elfogultság van egy-egy zenekar vagy zenei irányzat iránt. Arról tényleg bokáig érő nyál, és egyéb genitáliák ömlengése folyik, más műfaj, zenekar meg megemlítve sincs. Számomra ezek nem hiteles források. Ez egy-egy szerkesztő saját ízlésvilágának a kivetítése, sőt egy idő után még baromira idegesítő is az ömlengés. Félreértés ne essék, itt nem arról van szó, hogy rólunk vagy 1-1 bandáról nem írnak, hanem arról, hogy csak és kizárólag egy bandára vagy egy zenekarra vannak rágerjedve – ez olvasóként is iszonyat felbasz, mikor a hónapban a 4. cikket tolják egy azon bandáról az arcodba. Én erre mindig azt a példát hozom, hogy ott van a HCWW, ami ugye egy full nemzetközi YouTube csatorna. Írtunk nekik, hogy lehetne-e náluk az egyik klipünk megjelenése? 3 nap múlva jött egy event link, szerkesztett fejléccel, hogy így megfelel-e. Szerintem ez a vér profi hozzáállás. Pedig ők valószínűleg egy nap alatt több levelet kapnak, mint a magyar portálok összeadva 1 év alatt. És 4 vagy 5 fős stábbal dolgoznak. Ami emellett parádés, hogy felteszik a magyar nyelvű klipet, a német szőröstökű RnR-t meg a metalcore-t is.
– Aztán nemrégiben ismét dobost cseréltetek…
– Persze, túl egyszerű volt az életünk. Komolyra fordítva a szót, ugye sokan tudják, hogy Roli mentősofőr. Ez egyrészt fasza volt, mert mindig volt, aki hazafelé vezessen, haha, másrészt viszont azért sejthetően agyfasz volt a koncertek próbák összeegyeztetése. Aztán eljött a pillanat, amikor is kiderült, hogy apuka lesz, így teljesen megváltozott a beosztása, az élete.
Ő is látta, hogy a zenekaron belül meg pörgés van, így szólt időben előre, hogy nem akar minket hátráltatni. Szóval a lehető legkorrektebbül járt el, így volt még időnk dobost keresni, ami rohadtul nem egyszerű tészta Pécsen. Kornélt ismertük már a Rebel For Life-ból, tudtuk, hogy ügyes, fiatal és lelkes. Az hogy nem pécsi, hanem kissé félreeső helyen lakik meg már csak logisztika volt.
– Így másfél évvel a Wasted után lassacskán esedékes lenne megint valami új cucc. Készülgetnek már a dalok?
– Persze… Mi vagyunk mi LilG, hogy hetente legyen új szám? (nevet) Hát készülgetnek. Ugye alapvetően a Kornélos dolog is kissé belerakott minket a koncertre készülésbe, de közben már voltak dalkezdemények, amiket elkezdtünk hegesztgetni. Hazudnék, hogy ha azt állítanám, hogy kész egy dupla lemez, csak azon gondolkozunk melyik számokat dobjuk ki, de nagyjából azt már kitaláltuk, hogy mikorra kellene összepakolni a számokat.
Az a helyzet, hogy őszinte leszek: Most a járvány idején pont lenne idő, meg affinitás számokat írni, de mindenki otthon van a családjánál. Mi meg sajna inkább régisulis arcok vagyunk: akkor működik jól a dalírás, ha lent vagyunk a teremben, és zenélünk.
De persze azért arra jó ez az időszak, hogy felhalmozzuk az ötleteket, így valószínűleg már könnyebb lesz összerakni mindent, amikor újra egymásra szabadulunk.
– Az viszont jelen helyzetben a fasz tudja, mikor lesz. Te hogy látod most ezt az egész szituációt, szigorúan a zenei érára levetítve? Hogy lesz innen tovább? Lesznek átalakulások, változások? Mi az, aminek szerinted is változnia kellene?
– Hát ez egy rohadt jó kérdés. Szerintem érdemben megjósolni most még senki sem tudja. Az biztos, hogy a vírus nem csak az emberek életében, de az emberek gondolkodásában, és életvitelében is hatalmas változást fog okozni. Ugyan ez igaz a zeneiparra is. Ami biztos, ahogy az iparban, a közösségi életben is lesz egy hatalmas peak, amikor kinyílnak az ajtók, és mindenki mehet bulizni. Ott szerintem lesznek érdekes momentumok.
A másik dolog, és ez most gonosz lesz, hogy ha elhúzódik ez a dolog, akkor a dinoszauruszok közt fog igazán kaszálni. És véletlenül sem szó szerint értem a kaszálást, Isten ments! De azok a megélhetési (rock)zenészek, akik már csak azért csumpognak fel a színpadra a 40 éve megírt slágereikkel, mert nincs nyugdíjuk… Hát nekik óvatosan fogalmazva is egy hatalmas tökön verés ez az egész. Onnantól meg már csak arról szól, hogy mennyi tartalékuk van, és mennyire tudnak alkalmazkodni az új helyzethez. Érted azért elég nehezen tudom elképzelni a Lord-ot, ahogy próbatermes stream videót tol… (nevet)
Minket nem nagyon érint a dolog, igazából teljesen önellátó zenekar vagyunk, nem függünk a pénztől, úgyhogy valószínűleg nekünk könnyebb lesz újraindulni. Így szigorúan ebből az aspektusból úgy gondolom, hogy ami a vírus után fog jönni az egy egészséges vérfrissítés lesz, mint egy tavaszi metszés a gyümölcsfákon.
Viszont van egy nagyon fontos keresztmetszet. Rájuk sokkal kevesebben gondolnak, mert nem Ők vannak az emberek szeme előtt, hanem a zenekarok… Ez a réteg pedig akiket nem látnak, de mindig ott vannak ahhoz, hogy koncertek lehessenek. A hangosítók, a promoterek, szervezők, a pultosok, a klubtulajok szóval minden helyen a STAFF. Na, értük viszont érdemes aggódni! Ott sajnos most nagyon nagy gatyaletolás van, és sokan nem tudják vagy értik, hogyha Ők nincsenek, akkor semmi sincs leginkább.
Ha bezárnak azok a saját erőből fenntartott kis underground klubok az országban, akkor a földalatti zene meghal. Nem lesz hova elmenni koncertezni a kisebb bandáknak, se a nagyobbaknak. Na én ezekért a helyekért aggódom igazán. Mellesleg sok ilyen hely tulajával, személyzetével amúgy is jó kapcsolatot ápolunk, és baromi szar nézni, hogy a nekik nappalijukból kell végignézni ezt az egészet. Amúgy nem tudom meddig fog tartani, de tartok tőle, hogy nagy strandolások még nem lesznek az idén…
– Akkor te is úgy látod, hogy a nyár érdeklődés hiányában elmarad? De azt vajon kibírja a zeneipar ép ésszel?
– Hát nem nagyon lát a jövőbe senki, de a külföldi fesztiválok is sorra bedobják a lapot. Sajnos már minket is érint, mert egy külföldi fesztivált, ahol játszottunk volna, már lemondtak. De bármennyire fáj az ember szíve, úgy gondolom ez a felelős magatartás ebben a helyzetben. Sem fesztiválszervező, sem zenekar nem kockáztathatja a közönsége életét, egészségét.
– A klubos részt pedig átérzem, elég csak arra gondolni, hogy Berlinben a Wild At Heart már most csődközelben van, pedig hát az mégiscsak Németország… Szerinted itthon mi lehetne a klubok számára megoldás a közönség részéről? Tudnának valahogy segíteni rajtuk?
– Ja a Wild At Heart-os dolgon én is lefagytam. Hát őszintén gőzöm sincs. Ahogy a zenekaroknak, úgy szerintem a kluboknak is ordas nagy kreativitás kell, hogy valahogy megmentsék magukat. Ha lesz valami értékelhető ötlet biztos, hogy mi is igyekszünk majd segíteni mindenkinek, akik nekünk is segítettek. Most még szerintem nagyon korai ez a dolog, de ez is mint minden válság, magában hordozza a megújulás lehetőségét. A kluboknak is kreatívnak kell lenniük. Nyomatni kell a tartalmat, kapcsolatot kell tartani a közönségükkel.
Mivel jó esetben az emberek nagy része a gép előtt küpped, most egy csomó dolgot el lehet mondani. Koncertvideókat, képeket megosztani, klubos merchet csinálni. A lehetőségek tárháza kifogyhatatlan. Viszont az is biztos, hogy most nem ezen van a fókusz senkinél. Nehéz kenyér lesz az biztos.
– És akkor a magasabb fokozatú kérdés: szerinted mi az optimális eset most? Van opció azon kívül a zenekarok megsegítésére, hogy merchet veszünk?
– Persze ez is tök fasza. Meg a Bandchamp-nek volt egy hétvége, amikor a letöltött lemezek árát, egy az egyben átdobta a zenekaroknak, jutalék nélkül. Mondjuk ez inkább megint a nagyobb bandákat segítette jellemzően. Gondolom majd a dinoszauruszoknak lesz jó kis állami támogatás is, meg persze ellenszolgáltatás, de egy biztos, a mi szintünkön magunknak és a közönségünknek kell kihúznunk egymást a pöcéből. Például az is egy járható út lehet, hogy a zenekarok minimál összeget adnak meg egy terméknek a webshopjukon, amolyan becskassza alapon. Persze van egy előállítási ár, meg egy minimális haszon, de a többit a vásárlóra bízza. Én az ilyen dolgokat mindenképp komálni szoktam békeidőben is.
– Tegyük fel, hogy optimális esetben, őszre minden helyreáll, szeptemberben indulhat a rock and roll. Milyen terveitek vannak az őszre és az év hátralévő részére?
– Hát ugye volt egy elég sűrű tavaszunk, ami most már szemmel láthatóan megy a lecsóba. úgyhogy igyekezünk azokat átszervezni őszre. Illetve amúgy is terveztünk egy pár állomásos külföldi kanyart, most annak a leszervezésén mesterkedünk, de hát kint is ugyanaz a szar van, mint itthon…mindenki kivár, és egy kis türelmet kér. Szóval reméljük koncertezés, lehetőleg jó sok.
– Egy hónapja jött ki egy klipetek, a Still Livin című dalotokra. Vannak még ilyen terveitek a Wasted Years-hez, vagy már inkább csak az új anyagot támogatjátok meg videókkal? Ki találja ki a klipek koncepcióját, ki felel ezekért a projektekért?
– Terveztünk még legalább egy klipet, de a vírus itt is belepisált a puncsos tálba, így most újratervezés van, de igen lesz még egy mozgóképes akármi az egyik számra.
– Szerinted a Dirty Dawn beskatulyázható hardcore zenekarnak? Csak mert annyira egyértelmű, és bár tény, hogy nem is feltétlenül szükséges ez, azért a hallgatók szeretnek címkézgetni. Viszont nem látom a kapálózást részetekről, hogy a hardcore mozgalom a keblére öleljen…
– Fú most jó nagy geci leszek, és mint mindig magam alatt vágom a fát: Miért, van magyar hardcore mozgalom? Közönség van, de mozgalom… Igazából még akiknek össze kellene tartani, azok is a sarat dobálják egymás háta mögött…
Amúgy, ha mindenképp definiálni kell én inkább a hardcore – punkot mondanám. Úgy gondolom, hogy ez a kettő kéz a kézben kell, hogy járjon. Hogy kinek mi a hardcore, az még zenekaron belül is eltérő. Ha ennek az a kritériuma, hogy csak és kizárólag, Agnostic Frontot, és AMD-t hallgassak, akkor nem, akkor sem, ha az a kritérium, hogy és kizárólag halál ismeretlen amcsi bandákat hallgassak, akiknek még demójuk sincs annyira undergroundok. Nekem a punk és a hardcore, mindig a kritikus szemléletről, a tenni akarásról szólt, pont emiatt mindig leszartam az ilyen ez hardcore, az nem hardcore, ez punk, az nem punk bullshitbingót. Egy dolog rohadt fontos, hogy hiteles-e az, amit az ember csinál, igyekszünk a legkorrektebb faszik lenni, igyekszünk mindent magunknak megoldani, igyekszünk a „népszerűségünk” jó dolgokra használni, például állat és környezet védelemre, vagy más emberek megsegítésére. Igyekszünk más zenekaroknak segíteni, ha csak tudunk. Igyekszünk mindenkihez, és minden helyzethez pozitívan állni, még ha néha kurva nehéz is! (nevet). Igyekszünk nem elfelejteni, hogy honnan indultunk, és kinek köszönhetünk dolgokat, legyen az jó vagy rossz! (nevet) Azt hiszem innen nézve elég egyértelmű a válasz…
Ha az a kritérium, hogy van-e rajtunk fejkendő, vagy, van-e X a kezünkön, akkor határozottan nem vagyunk hardcore zenekar. Ami még fontos, hogyha lenne is értelmes magyar hardcore mozgalom, akkor sem nekünk kellene kapálódzni, hogy a keblére öleljen minket! Úgy gondolom, ha egy zenekar azért kapálódzik, hogy egy közösség a keblére ölelje, akkor már meg van az baszva. Hitelesség egyből lecsó… Csinálni kell, amit tud és szeret az ember, aztán ha úgy van, akkor úgyis találkoznak a vonalak a végtelenben.
– Azért népszerűség néha akad, főleg, mikor többen likeolják a Facebook posztodat, mint az oldalunkat… Nem igaz? Hogy is volt ez a kutyamentéses akciód?
– Hát azt hiszem ez a sztori, ha nem is az életem, de mindenesetre a mostani életszakaszom egyik legpozitívabb élménye. Nagyjából annyi volt a történet, hogy a feleségemmel mentünk reggel melózni, és a falu szélén láttunk egy fekvő elütött kutyát. De ahogy elhaladtunk, láttam a tükörben, hogy felemeli a fejét. Ez egy végtelen gané érzés, mert tudod, hogy baj van, hogy semmi jó nem lesz, de nem tudnál a tükörbe nézni, ha otthagynád. Úgyhogy visszatolattam, Ani kiszállt, láttuk, hogy vér nincs. Jó pár állatvédő csoporttal alapítvánnyal jóban vagyunk, ha van lehetőségünk igyekszünk is segíteni nekik. Szóval gyorsan elkezdtük hívogatni őket, de hely sehol nem volt épp akkor. Azonnal elvittük dokihoz, ahol kiderült, hogy a kutyusban van chip, 14 éves, fél szemére vak, és szerencsére nem ütötték el csak le van gyengülve. Kapott pár tuning injekciót, vitaminokat és hazavittük. Igazából bazi szerencsések vagyunk, hogy melóban egyikünket sem rúgtak walagba… Szóval hazavittük Faterkát. Nagyon jól tudtuk, hogy 14 éves vak kutyát örökbe adni… Hát lottó főnyereménye előbb lesz az embernek.
Aztán ahogy evett-ivott, kicsit pihent, el kezdett császkálni az udvarban, farok csóválva odajött. Nekem meg a szívem szakadt meg, hogy egy ilyen kedves kis öregurat miért basznak ki az út szélére? Tudod ez nem olyan, mint a 7000. ilyen poszt, amit továbbgörgetsz. Ő ott van előtted, tudod, hogy vaksi, öreg, nem kellett senkinek így kidobták, miután hűségesen leszolgálta az életét, egy ember mellett… Így sokkal, sokkal-sokkal idegesítőbb a dolog, és szomorúbb. Szóval jó szokásomhoz híven írtam a Facebookomra egy posztot délután, amiben elmeséltem mi történt, meg megmutatom a képeket, hátha valaki befogadja. DE… Elfelejtettem publicról átállítani a poszt láthatóságát… Reggel ír az egyik ismerős, hallod 2000 feletti likeot kapott a posztod… Azt sem tudtam merre van észak… Mondom milyen poszt? Hát a kutyás! Hijjjj, akkor már tudtam, hogy mi lehet…
A vége a történetnek valami elképesztő 6000 közeli like, és 3000 megosztás 2-3 nap alatt. Itt fontos megjegyezni, hogy nem infuenszerkedésből számolja az ember a like-okat, hanem jelen esetben ez azt jelenti, hogy ennyi emberhez eljut az a tény is, hogy a kutyus gazdikereső.
Óránként 10-20 halál ismeretlen arc jelölt be, csak hogy megköszönjék. Rengetegen ajánlottak fel pénzt, kaját, bármilyen segítséget. Ebből egy kutyaházat fogadtunk el, amit innen is nagyon köszönünk, minden másra pedig azt kértem, hogy bármit adnának azt vigyék a legközelebbi menhelyre, vagy alapítványhoz.
A hatalmas üzenetcunamiban volt 3 ember, aki azt írta befogadná. Eleinte elég szkeptikusan fogadtam a dolgot, írtam is mindenkinek, hogy amíg letelik a karantén addig marad, aztán meglátjuk… Letelt a 2 hét, közben a Kis Mancsok Nagy Szívek alapítvány, akik fizették a dokit is, a nevére vette, így hivatalosan is gazdikereső lett. Persze mi meg iszonyat megszerettük a kis mackót ebben a két hétben. A karantén utolsó napján írt a háromól az egyik hölgy, hogy Na, akkor örökbe fogadható? Nem hittünk a szemünknek. Mondtuk párommal, hogy még most engedjük el, mielőtt jobban megszeretjük. Gyors lefutott az örökbefogadási procedúra, ami ennél az alapítványnál nagyon komolyan van véve, és már úton is volt az új családjához Faterka, ahol azóta is vidáman éldegél, csatangol, és játszik a fiatalabb csajokkal, mert lettek új barátai, és kisgazdái. Szóval egy iszonyat esélytelen dologból, egy hatalmas siker sztori kerekedett. Máskor kölyökkutyákat nem tudnak 2 hét alatt örökbe adni! Azóta is kapunk képeket, videókat, és látjuk, hogy nagyon jó élete lett és mindebből semmi nem lenne, már nem is élne, ha nem állunk meg, megnézni, hogy mi a baj. Szóval ez konkrétan egy mese, ami megtörtént.
– Mivel múlatod az időt mostanában? Miket olvasol, nézel, hallgatsz?
– Hát fasza lenne azt írni, hogy most ki olvasom a falusi könyvtárat, de a valóság azért sajnos nem ez. Mondjuk most rengeteg dolog ki esett az életemből, például a zenekar körüli szervezés, ami azért tudja emészteni az órákat, így eldöntöttem, hogy kicsit beleásom magam a videó szerkesztés, animálás dolgokba. Jó pár évet lehúztam grafikusként, de valahogy a mozgókép mindig kimaradt. Most viszont a socialmedia, elképesztően a videók irányába tol mindent, szóval a seggem kitörölhetem a világ legdizájnosabb plakáttervével. Úgyhogy most minden szabadidőmet ebbe igyekszem beleölni. Meg persze most talán egy kicsit legálisabban lehet bűnözni a NETFLIX – XBOX – PESVEDÉS szentháromság oltárán. Ja meg végre interjúkérdésekre válaszolok… 1,5 év után! (hatalmas nevetés, mert kábé azóta szervezzük ezt.)
– Ha egyetlen dallal kellene demonstrálnod az egész életet, vagy az egész életed, akkor melyik dal lenne ez? Akár saját szerzeményed, akár egy régi kedvenced.
– Hát inkább olyat mondok, amiben bízom, hogy közel áll ahhoz ahogyan szeretnék élni: H2O – One Life, One Chance Tudom banális közhely, de tényleg így van! …meg néha az Alvintól a KURVAÉLET (nevet)
A zenekari képeket Fiszter Ferenc készítette, a koncertfotókat pedig Portréka kattintotta! Köszönjük!