Junkies: Buli volt, buli van, buli lesz! (2016)

Leszámítva azt a pár évet, amikor a Szép Új Világ lemez után volt némi talajvesztettség, a Junkies mindig is egy aktív zenekar volt. Andris többször elmondta, hogy most egy retrósabb hangvételű lemezre számítsunk, vagyis az előző két lemezen tapasztalt indie beütésű dalokat most kicsit háttérbe szorítják. Kíváncsi voltam, hogy mennyire sikerülhet ez 2016-ban.

A Buli volt, buli van, buli lesz lemezen (a címért jár a letolás, ennél már csak a Mi van Veled? Semmi? volt rosszabb) kapunk 10 dalt, amiből 8 vadonat új, illetve az Ukk&Roll himnuszát, a Rock and Roll és a tehén című nótát, meg a rádiókból már ismerős Írj egy dalt című tételt. Ugyan ez a két dal bennem nem keltett semmilyen retrós érzést, nem akartam előre temetni a lemezt, és bizakodva vettem kézbe és ugrottam neki.
A kapcsolat köztem és a Junkies között elég régre nyúlik vissza, egészen pontosan 1998-ig, amikor is a Tabu lemezt a kezembe nyomták általánosban. Valahogy innentől csípem ezeket az arcokat, és még akkor sem mondtam le róluk, amikor nagyon sokan igen. Az előző lemez (Félelem és rettegés Budapesten) nagyon jó volt, így kíváncsi voltam, hogy ez a mostani mennyire fog tudni meggyőzni, hogy bizony jobb, mint elődje.

Már a nyitó (és félig címadó) Buli van biztosított arról, hogy itt a „vissza a gyökerekhez” szöveg nem csak blabla volt, hanem bizony frankó. Ahol leginkább érzem ezt, az nem más, mint a sound. Eddig talán az SX7 volt az a Junkies lemez, aminek a hangzásával legjobban meg voltam elégedve, viszont most talán a Buli volt… lesz az, amire a későbbiekben etalonként tekintek. Ez szinte az összes dalon kiütközik, és bár van ismét indie jellegű kalandozás (Az én hitem, Adós), a dalok nagy többsége leginkább a Nihil-Tabu-SX7 szentháromság vonalán mozog. A szövegeket is ehhez a szisztémához alakították, de két fontos dologra odafigyeltek: Nincs görcs, és nem próbálják el megjátszani, hogy még mindig, vagy már megint 21 évesek.
A legmeglepőbb dolog talán az volt, hogy Rikki-nek ezúttal nincs saját dala, Barbaró szólója, a Panel pedig egy erős ska beütéssel, kvázi Madness ízzel, a lemez egyik legjobb tétele lett, pofátlanul eltalált szöveggel. Emellett pedig határozottan a lendületesebb darabok azok, amik visznek magukkal, és kicsit megidézik a fiatalságot, viszont itt-ott a mondanivaló azért a mi korosztályunkhoz lett igazítva. Erre talán a tökéletes példa a lemez csont nélkül legjobban elkapott tétele, a Már csak a pénzért csinálom, amihez azért kell pár évet eltölteni a munka és/vagy zene világában, hogy kiütközzön az irónia és a gúny belőle (Tökéletes kistestvére a Drog az rossz című örökzöldnek). Emögött nem sokkal marad el a Ne hallgass rám és az A legjobb korban élsz. Mindkettő olyan tétel, amilyenre nem számítottam, csak reménykedni mertem. Kezdhetnék nyavalyogni, hogy lehetne minden szám ilyen, de nem teszem, mert a lemezt záró Adós kivételével minden dal tetszik, rendben van és kereknek érzem a lemezt is. És bizony ezt utoljára szerintem pont az SX7-nél mondtam ki ennyire egyértelműen.

A Buli volt, buli van, buli lesz túlzás nélkül nagy meglepetés számomra. Szeretem, amikor az üres PR-dumák helyett tényleg azt hallom egy lemezen, amit beharangoztak.Aki évek óta azért sír, mert a Junkies már régen nem olyan, amilyennek megszerettük annak idején (amiben nyilván van igazság, hiszen eltelt 20 év), azok most kíváncsi vagyok, miért fogják tépni a szájukat. Minél többet hallgatom a lemezt, annál kevesebbet okot találok erre. Azt nem mondom, hogy tökéletes lett, mert korántsem az, viszont kirúgja a ház oldalát rendesen. Kíváncsi fogok, hogy a terjesztés módosulásával milyen számban kel majd el a lemez, de nem csodálkoznék egy bearanyozódásban, de még egy esetleges platinában sem. Meg is érdemelné.

Csúcspont(ok): Már csak a pénzért csinálom, A legjobb korban élsz, Rockandroll és a tehén, Panel
Mélypont(ok): Adós (Kilóg, na!)

10/9! Még sok ilyet!

Ez is érdekelhet

Kövess minket!

2,844RajongókTetszik
1,731KövetőKövetés
44KövetőKövetés
64KövetőKövetés
1,348FeliratkozóFeliratkozás