Alig egy hét telt el a 2023-as évből, de biztos, hogy az év első rocklemeze meg is van az év végi listára. Ez pedig nem más, mint a 75 éves Iggy Pop erőtől duzzadó új , 37 perces anyaga, az Every Loser. Szögezzük le az elején: ez egy 10/10-es cucc.
Hogy miért, az talán magyarázzuk egy kicsit hosszabban: minden punkok ősapja, a földkerekség legkidolgozottabb heroin izomzatú énekese már fél évszázada a pályán van, kétségtelenül maradandó nyomott hagyott a pop-rock kultúrában, de azért lássuk be: a pályaíve nem mindig felfelé ívelt.
Most ne menjünk bele abba, hogy mikor zavarta be a sikert némi függőség, lemezkiadókkal való pereskedés, vagy esetleg művészi szabadságra hivatkozott francia sanzonlemez kiadása, maradjunk annyiban, hogy Iggy karrierjének eleje, a késő ’60-as, kora ’70-es évek volt sikeres, majd pár évvel később a David Bowie-val közös évek voltak az egyértelműen kiemelkedő évek.
Iggy szinte folyamatosan alkotott és turnézott, kísérletezett, inspirálta a fiatalabb generációt-sokszor gyakorlatiasan, kollaborációk formájában, mint például a SUM41 esetében, de az tény, hogy a 2016-os Post Pop Depression, lemez után vélte úgy egyértelműen a kritika és a közönség, hogy az „öreg” visszatért a gyökerekhez, és ez jól áll neki. (Más kérdés, hogy a 2019-es Free című, kissé lagymatag anyag erre rácáfolt).
Az élő koncerteken viszont, például 2019-ben, Budapesten is, a főhős egy önazonos, elpusztíthatatlan rock and roll állat képét mutatta, aki üzembiztosan szolgálja ki a rajongói igényeket és elvárásokat.
Ilyen előzmények közt született meg a most tárgyalt Every Looser lemez, amely minden momemtumában az Iggy Pop karriercsúcsokat és esszenciát idézi.
A lemezen a dalok szerzőtársa az az Andrew Watt, aki dolgozott már Miley Cyrussal, Ozzy Osbourne-nal, Justin Bieberrel és Morrissey-vel is – széles látókör, évtizedes tapasztalat és remek zenei empátia jellemzi őt produceri minőségben. Nagyon ráérzett az Iggy Pop hangzásra.
Elég ha a lemezt nyitó Frenzy-t meghallgatja az ember. A gitársound, és a szöveg részét képező kutyavonyítás egyértelműen utalás az I Wanna Be Your Dog időszakára.
A lemez másik érdekessége a közreműködők listája, amire nyugodtan használhatjuk a sztárparédé kifejezést. Chad Smith, a Red Hot Chilli dobosa és korábbi zenésztársa, a gitáros Josh Klinghoffer. Duff McKagan (Guns ’N Roses, Velvet Revolver) Stone Gossard a Pearl Jam bárdistája, Travis Barker a Blink-182-ból, Dave Navarro és Eric Avery a Jane’s Addictionből, és a közelmúltban elhunyt Foo Fighters ütős, Taylor Hawkins.
A lemezen a korai punkos, agresszív tételek, és a Bowie időszakot idéző melankolikusabb, kidolgozottabb, néhol már bluesos hangvételű darabok váltják egymást. A lemez mindezek ellenére egységes egészet alkot, mind hangzásban, hangulatban, dalsorrendben, sőt, ha kicsit a dalszövegek elemzésébe belemegyünk, akkor még „liturgiai” szempontból is.
Lehet, hogy ez Iggy utolsó lemeze, lehet (remélhetőleg), hogy nem, de hogy karrierje utolsó szakaszának egyik legerősebb anyagát tette le most az asztalra, az biztos. Olyan, mint egy Best Of, abszolút felismerhető a karakter, csak épp minden dal új rajta.