Mikor egy banda olyan debüt albumot ad ki, mint a Holtidõék, akkor a második korong megírásakor elég komoly nyomás nehezedhet rájuk. Az elsõ ugyanis közel hibátlan volt. Jó hosszú idõ, majdnem 3 év kellett, hogy elõrukkoljnak a folytatással. Viszont megérte rá várni, ez kétségtelen.
A sound harapósabb, frisseb, és élõbb, mint legutóbb, ám a dalok szerkezte nem sokat változott, szerencsére. Igazi, éneklésre budító refrének, és király dallamok mellett bizony akadnak itt azért elég ütõs, morcos riffek is. Kovács Zoli éneke rengeteget fejlõdött a két lemez között. Sokkal fogósabbak a témái is. Ám a szövegei szerencsére nem változtak! 😀 Ahogy a rímeket faragja messze kiemeli Õt, és ezáltal a bandát is ezáltal az átlagból. A dalok szerkezetén is érezhetõ az összeszokottság, és a sok koncert is.
Remélem a következõ lemezre nem kell majd ilyen sokat várni, és az is ilyen fasza lesz! Vannak dalok, amik egyszerûen nem mennek ki a fejembõl… Köszi Holtidõék! 🙂 Most már tényleg megcsináltatom azt a tetkót, amit az elõzõ kritikában ígértem! 😉
Csúcspont(ok): Se földön, se égen (a legnagyobb!!!), Himalája, Legyen a hangom, Amíg szárny feszül
Mélypont(ok): Igazán rossz dal nincs. Szóval ilyeneket nem találtam!
10/10 (Már megint… :P)