Nos, ez volt az a lemez, ami konkrétan elõször arcon rúgott idén. Eddig elmaradtak az igazán jó megjelenések, aztán megláttam ezt a borítót. Zseniális a banda neve is. Aki ezt lemagyarítja, annak gratulálok! De térjünk át a zenére! 🙂
Fogalmam sem volt, hogy mit várjak ettõl a francia bandától, de a számcímek alapján volt némi sejtésem. Tökös, mocskos, igazi szex-rockot vártam. Azt kaptam? De még menniyre!
Zeneileg valahol a Hardcore Superstar és az Airbourne keverékének tudnám belõni. Mindenhonnan a legjobb pillanatokat „lopták” el, de úgy, hogy a végeredmény zseniáls lett. Ha mindenki ilyen debütöt tenne le az asztalra, biztosan senki nem töltene le. (Legalábbis gondolom, hogy debüt, mert sehol, semmi infot nem találtam a bandáról, még képet is csak alig…) 11 dal, nem egész 44 percben, töltelék nélkül. Nem semmi teljesítmény! A hangzás kellõen karcos, ám valahol mégis letisztult. A hangszeres teljesítmény is pazarul illeszkedik a zenéhez, az ének is odabasz, a szövegekrõl nem is beszélve. Még az egymondatos refrének sem zavarnak, ami mindig is nagy mumus volt nálam, mert világ életemben utáltam. (Pl. Fear of the Dark… Bloááá…) Itt viszont minden a helyén van! Nem is kicsit! Egy dolog nincs a lemezen: ballada. Középtempónál jobban sosem lassul be a lemez! 🙂 (Hála az égnek!)
Már most várom a következõ lemezt, illetve remélem sikerül valahonnan pólót szereznem a cd-m mellé! 🙂
Csúcspont(ok): Mind a 11-et felsoroljam? 😀 Hey Baby, New York 79, Born To Rock elsõre. De mind kibebaszott atomzsilett! 🙂
Mélypont(ok): Kurvára nincsen egy sem!!! 😀