A tibeti buddhizmus évszázadokig létezett a világtól elzárva. Bár a 30as -és 40-es években már szivárogtak be nyugati látogatók (a Hét év Tibetben megvan mindenkinek, ugye?), érdekes módon mégis a kínai katonai megszállás, és az ezt követő-gyakorlatilag a teljes tibeti spirituális élet eliminálását célzó- gyarmatosítás tett hozzá a legtöbbet a buddhizmus nyugati térnyeréséhez. – Kiss Ákos vendégcikke!
Az intervenció idején ugyanis Őszentsége, a Dalai Láma, és a tant ismerő tanítók a környező országokba (India, Nepál) menekültek, és kinyílt számukra a világ… Ez pedig egy időben történt a világháború utáni zenei-és életmódbeli forradalommal. Az amerikai és nyugat európai fiatalok istenítették a pszichedelikus rockzenét, tudatmódosító szereket fogyasztottak, és alapjaiban kérdőjelezték meg a szüleik által vallott társadalmi értékeket.
Érdekes kettősség, de igaz: a keresztény kultúrkört elutasító, spirituális utakat kereső drogfogyasztó fiatalok voltak a legnyitottabbak az új szellemi tanításokra: vagyis, a zaklatott, hangos és lázadó rock szubkultúra volt a táptalaja a lelki békét hirdető keleti miszticista tanoknak.
Aki egy kicsit is kacérkodott a buddhizmussal az elmúlt két-három évtizedben, az biztos, hogy találkozott a Gyémánt Út Buddhizmussal, és annak legfőbb európai tanítójával, Ole Nydahl lámával.
Ő az, aki arról híres, hogy lelki békéjét mantrázással, Metallica hallgatással és Harley Davidson-on való motorozással éri el.
Egy őrült és vad dániai hippi srác, aki a bunyók, drogok, pszichedelia és a diáktüntetések világából indult útnak egy klasszikus VolksWagen busszal keletre 1969-ben, ahol feleségével, Hannah-val négy évet töltöttek el, majd visszatérve tanítani kezdtek.
Gyakorlatilag nekik köszönhető, hogy a buddhizmus Európában teret nyert, és ők voltak azok is – első nyugati tanítványként – akik a mai, nagyvárosi ember számára értelmezhetővé tették a tanokat.
Ole és Hannah Nepálból hazatérve több, mint három évtizeden keresztül terjesztették a tanokat, országokon, kontinenseken keresztül. 80 országban jártak, több ezer (tízezer) ember életére voltak hatással.
A közös birodalomépítésnek Hannah 2007-es halála vetett véget, Ole azóta egyedül végzi a tanítói munkát.
Bevallom őszintén, hogy maga Ole figurája számomra egy kissé megosztó – vagy talán erős szó, de leírom: hiteltelen. És nem vagyok ezzel egyedül: mégis, azt gondolom, hogy ennek ellenére ő és Hannah története tanulságos, inspiratív és rendkívüli.
Hannah emlékfilmje – amelynek magyar vonatkozása is van, hiszen a társproducer/társrendező György-Kessler Márta, nem csak egy rendkívüli életpályát mutat be.
Olyan kérdéseket is feltesz, mint például: miért nem tud válaszokat adni egy útkereső fiatalnak az európai, keresztény kultúrkör (vagy akár a humánumon alapuló liberálisabb világnézet). Azt hiszem, politikai szempontból is érdekes a kérdés.
De Hannah útján keresztül érdekes kordokumentumot kapunk a 68-as nyugat európai generációról, a kínai megszállás alatt szenvedő tibetiekről, a 80-as évek Vasfüggöny mögötti (elsősorban lengyel) lázadó fiataljairól, és a 90-es évek életveszélyes kolumbiai hangulatáról is.
Összességében nagyon ajánlom ezt a dokut: ha érdekel a buddhizmus azért, ha nem, azért. Ha bele akarsz tekinteni a viharos XX: század második felébe, vagy[KÁ1] egy inspiratív sztorira vágysz, akkor nézd meg a Hannah- A Buddhizmus Útja Nyugatra című filmet.