Gonosz Halott (Evil Dead – 2013)


Rendezte: Fede Alvarez
Főszereplő(k): Jane Levy, Shiloh Fernandez, Lou Taylor Pucci, Jessica Lucas, Elisabeth Blackmore
Történet: Öt fiatal elutazik hétvégére egy erdei házba, ahol találnak egy könyvet a pincében. (Felesleges mást mondani szerintem. A többi már spoilerezés!)

Szerintem kevesen vannak ebben az országban, akik annyira várták ezt a filmet, mint én. Ám fogalmazhatnék úgy is, hogy kevesen voltak csalódottabbak, hogy a magyar forgalmazó szánalmas módon nem akarja moziba küldeni a filmet. Viszont rettentően örültem neki, hogy a párkányi Danubiusz Mozi műsorára tűzi. Igaz, hogy angolul és szlovák felirattal, de ez nem tántorított el a megtekintéstől. Az eredeti az egyik kedvenc filmem, minden idők legjobb horrorja, így a remake-et sem szerettem volna kihagyni, pláne nem a mozivásznon. A trailert nézegetve nagyon bizakodó voltam, ahogy jó pár cimborám is. Babai Csabi barátom szavaival élve: Az új Evil Dead maga a Sátán! 😀

Függöny elgördül, nagy levegő és elkezdődik a film. Első nagyjátékfilmes spanyol rendező. Ez nálam bíztató előjel volt, hiszen a spanyolok betegek. Jó értelemben persze. Elég csak a mesteri Alfonso Cuarón-ra gondolni! Nos, Fede Alvarez remek munkát végzett! Pazar képek, amik nem engedték szabadon a fantáziámat még másnap sem, remek beállítások, minden, ami szemnek ingere lehet! Az első képkockától az utolsóig tisztelgés az eredeti előtt!

Producerek között ott van Sam Raimi és Bruce Campbell is, természetesen. Érezhető is! 🙂 Campbell jelenlétét nagyon hiányolom, de gondolom tartalékolja erejét a negyedik részre! 🙂

A színészek hiába ismeretlenek, beleadnak apait-anyait. Elhittem Nekik, hogy félnek, hogy fáj Nekik, hogy menekülni akarnak. Az öt főszereplő egységesen erős alakítást nyújt. Zseniális! Ez is! 🙂

A legfontosabb kérdés azonban a hangulat, a környezet és a sztori volt. Vannak a filmben olyan dolgok, amik mellett nem lehet elmenni. Ezek nem negatívumok, csak olyan apróságok, amiken jót mosolyogtam. Például az, hogy a ház mellett van egy gazzal benőtt autó, ami szerintem frankón az a kocsi, ami az eredetiben odaviszi őket! 😀 Vagy az ilyen apróságok, hogy a klasszikus második részéből is átvettek egy jelenetet, sok dolog, mondat, utalás van, ami az eredeti trilógiából származik. Óriási piros pont ezekért! A történet egészen más, mint a klasszikusé. Ebben például nincs is Ash, mint később kiderül: céllal mentek oda, a halálok is egészen másmilyenek. Viszont minden olyan, amilyennek lennie kell 2013-ban. Sikeresen csináltak egy old-school horrort, ami azért picit modern lett, de csak annyira, hogy ez ne zavarjon senkit. Pazar!

Fede Alvarez készített egy olyan remake-et, ami bátran oda merek tenni az eredeti mellé, és csak egy hangyapénisz-szőrszálnyival fog az eredeti nyerni! Kötelező vétel, azonnal, megjelenéskor!!! Már ha egyáltalán lesz, aki kiadja…

 

10/10 Megérdemelten!!!

Ez is érdekelhet

Kövess minket!

2,844RajongókTetszik
1,731KövetőKövetés
44KövetőKövetés
64KövetőKövetés
1,348FeliratkozóFeliratkozás