Bár hölgyek esetében nem illendő, Garda Zsuzsa biztosan nem sértődik meg, ha
firtatjuk, hány éves. Sőt, az elsősorban blues-, progrock berkekben ismert énekesnő
ezúttal maga hozakodik elő az életkorával. Ránézésre aligha hihető, de tényleg
harminc esztendeje énekel a színpadon és idén ünnepli félszázadik születésnapját.
A Garda Zsuzsa 30/50 című jubileumi koncertjének keretében műfajilag változatos
pályafutásából a jelenleg is működő formációival lép fel március elsején az Off
Kulturban.
Garda Zsuzsa az elmúlt három évtizedben háttérénekesként koncerteken és
felvételeken olyan neves előadók és zenekarok mellett, illetve mögött szerepelt, mint
többek között az Omega, a Skorpió, a Sziámi, vagy a Kimnowak. Balázs Fecó
utolsó koncertturnéján ő volt a vokálszekció vezetője. Több ezer ember előtt énekelt
már a Szigeten és a legnagyobb, legrangosabb zenei szentélyek (Aréna, egykori
SYMA csarnok, Müpa) pódiumán, de többnyire kisebb klubok és fesztiválok
közönségét varázsolta le egyedi orgánumával. Musical énekesként Varga Miklóssal,
Keresztes Ildikóval, Demeter Györggyel, Makrai Pállal is állt egy színpadon. Bagdi
Bella, a spirituális körökben ismert mantraénekesnő révén pedig már platinalemezes
közreműködő.
Tizenhat évig volt a Janis Joplin Emlékzenekar frontasszonya, s immáron 13 éve a
kontinens alighanem legjobb Pink Floyd tribute zenekara, a Keep Floyding állandó
vokálosa. (Talán a világon is csak nagyon kevesen képesek Zsuzsához hasonlóan
előadni a Dark Side Of The Moon-ról a The Great Gig In The Sky című elképesztő
vokális bravúrt!!! )
De megemlíthetjük két további, progresszív rockot játszó csapatát is. A Maya Prog
Band a Solarishoz és az After Cryinghoz hasonlóan nemzetközi progresszív
körökben is magasan jegyzett együttesnek számít. A Garda pedig debütáló,
Breathe Again című háborúellenes klipjével több díjat söpört be különböző külföldi
filmfesztiválokon! A Nemzetközi New York-i Filmfesztiválon a Diamond Globe-díjat,
az indiai Rohip International Filmfesztiválon a legjobb zenei videó díját kapták meg.
Külön elismerést kapott a videó az Athvikvaruni és a Thilsri Nemzetközi
Filmfesztiválon, az ausztrál 4th Dimension Independent Film Fesztiválon, valamint a
Europe Music Video Awards-on és a Rome Music Video Awards-on is.
A születésnapi bulit a Piano Projekt kezdi, Zsuzsa a Maya Prog Band
zongoristájával, Szabó Gergővel párban muzsikál. Ezután következik a fesztiválokról
és pubokból már jól ismert Garda-Benkő Blues Duó – a főhősnő társa ebben a
formációban Benkő Zsolt, az ország egyik legelismertebb blues gitárosa, tanár,
előadó.
A fentebb már említett Keep Floyding tagjaival ezen az estén egy rendhagyó
programot adják elő Zsuzsa kedvenc Pink Floyd opuszait.
Különleges meglepetésvendége Bátky Zoli (BZ), a Wendigo, Wall of Sleep és az At
Night I Fly frontembere. Utóbbi formáció most megjelent lemezén Zsuzsa is hallható
háttérénekesként. Ezen az estén külön erre az alkalomra írt duettjuket adják elő a
Keep Floyding legénységének közreműködésével!
Az est zárásaként 11 év után először látható és hallható élőben a nagy múltú Janis
Joplin Emlékzenekar! Rengeteg zenész megfordult a bandában, e jeles alkalommal
egy klasszikus felállás örvendezteti meg a nagyérdeműt: Gilián Gábor – dob, Kovács
Attila – dob, Prohászka Ferenc – basszusgitár, Lovas János – gitár, Nagy „Nono”
Norbert – gitár, Takács Attila „Kistaki” – szájharmonika, Garda Zsuzsa – ének.
GARDA ZSUZSA 30/50 JUBILEUMI KONCERT – 2025.03.01. OFFKULTÚR
Nagy nap ez mindenki életében, pláne, ha valaki nő. Főleg, ha rockénekesnő!
Zsuzsa bejárta a rock- és blues szakma bugyrait és csúcsait – játszott szinte
mindenkivel!
Ezen az éjszakán jelenlegi formációival lép fel – a változatosság biztosított!
Garda Zsuzsa Piano Projekt feat. Szabó Gergő – akusztikus, improvizatív chill
out-ambient sláger átiratok a MAYA Prog Band zongoristájával!
Garda-Benkő Blues Duó – Benkő Zsolt az ország egyik legelismertebb blues
gitárosa – tanár, előadó, Zsuzsa blues-testvére. Lendületes, progresszív blues
előadást várhatunk Tőlük, ahogy mindig!
Keep Floyding Akusztik – gondolom senkinek nem kell bemutatni
Magyarország (?) első számú Pink Floyd cover band-jét! Ezen az éjszakán egy kis
csavarral mutatják be Zsuzsa kedvenc dalait!
Janis Joplin Tribute Band Hungary – 11 év után először színpadon a nagy múltú
Janis Joplin Emlékzenekar! Rengeteg zenész megfordult a bandában az évek
alatt. Ezen az estén egy klasszikus felállás látható:
Gilián Gábor – dob
Kovács Attila – dob
Prohászka Ferenc – basszusgitár
Lovas Jani – gitár
Nagy „Nono” Norbert – gitár
Takács Attila „Kistaki” – szájharmonika
Garda Zsuzsa – ének
Teljes koncert, minden régi dal, őrület, szólók és agyelhagyás várható!
Időpont: 2025.03.01. OFFKULTÚR
18:00 Kapunyitás
18:30-19:00 Piano Projekt feat. Szabó Gergő (MAYA)
19:15-19:50 Garda-Benkő Duo
20:15-21:00 Keep Floyding
21:00-21:10 Meglepetés duett Bátky Zoli – BZ barátommal
21:30-22:30 Janis Joplin Emlékzenekar feat. Benkő Zsolt