Hát….ezer éve…megint…de végül mégis mindig újra itt – Veletek – , amikor már úgy érzem, egyedül nem tudok megbírkózni… Önmagammal.
Így éjjel negyed három felé az újabb álmatlanságommal hadakozva a Függőségen gondolkodom. Próbálom számbavenni, hogy milyen függőségek mérgezhetnek minket.
Van a testi, amely kínzó fájdalmakkal emlékezteti folyton a testünket arra, hogy valamit elvettünk tőle.
Aztán van a gondolati, ami igazából sosem volt a miénk, amolyan álomkép, illúzió….vágyálom. Gyötrelmes kínokat okoz ez is…
….és ott van a Lelki függőségünk. Mind közül a legsunyibb, a legaljasabb, legundorítóbb féreg, mely magában hordozza az összes többi kín egyvelegét. Rág, kimar belülről.
Mitől vagy éppen kitől vagyunk képesek annyira függeni, hogy ezekkel a kínokkal is képesek vagyunk szembe nézni?
Félünk a fogorvostól, a sebésztől -én speciel a Házi Manótól és a Bohócoktól is-, nem is szívesen megyünk oda, ahol ezekből bármelyik felbukkanhat.
A függőség kínjaiba mégis belesétálunk. Önként!!!!
Én megmondom őszintén, már nem tudom, valójában minek lettem függője. Azt hiszem, talán saját magamnak. Ez amolyan ördögi kör, amikor keresel, kutatsz a múltadban emberek után, hogy valakire rátolhasd a fájdalmad, hogy Igen, Ő tehet róla!!! De valójában ez a gyötrelmes fájdalom mindaddig nem múlik el, amíg szembe nem nézünk rabságunk igazi őrével. Saját magunkkal.
A korlátjainkat, fájdalmainkat, mi magunk bíráljuk el és mi magunk dönthetünk arról is, hogy mi a helyes, vagy helytelen. Ha időről időre megtartjuk az egészésges Önvizsgálatot, feloldozhatjuk saját magunkat a nyomorúságos vívódás alól.
A függőség kifejezését is helyre tehetjük saját magunkban és rájöhetünk, a hiány, a fájó sebek foltozása csak rajtunk múlik. Aki elment, nem fog csak azért visszanézni, hogy a mi lelkünk kevésbé sikoltson utána. Ő nem néz már vissza.
A mi lelkünk, a mi sebünk, a mi foltunk.
Mindig azt mondom, hogy a kommunikáció a legfontosabb az Életben. Egymással…
Ezegyszer azt mondom, időről – időre nem árt saját magunkkal is. Nem garantálom, hogy tini regény lesz, de hosszú távon jobb…. mert jobb kell, hogy legyen. Én még hiszem, tudom, hogy a vége mindig happy end.