2010-01-27 (Szerda)
(Tizenötödik bejegyzés)
Néha kell egy kis elmélkedés is. Ez most valami hasonló lesz. Méghozzá két hungarikumról fog szó esni. Az egyik a fröccs, a másik a Tüskevár. Ma este tartottunk egy kis összeruccanást. Feljött a Sógor, a Sógornõ, és Duli barátunk. Jómagam nem szeretem a vadászt, vagy ahogy másfelé mondják a boros kólát. Éppen ezért fogtam egy üveg félédes bort, méghozzá furmintot, elõvettem egy szódát, és jöhetett a fröccs. Sokan leszólják, pedig a fröccs egy piszok jó ital. Oltja a szomjat, és kellõ mennyiség után legalább akkorát üt, mint bármi más. Ha meg az ember normálisat iszik, vagyis olyat, ami borból készül, akkor még macskajaj sincsen másnap. Az mondjuk nincs a jó házi pálinkától sem, csak a lõréktõl, meg az „aromávalízesítettszeszesitaloktól”. De olyat igyanak a hülyék, meg akik akarnak.
Egyik nap rájöttem arra, és nem kevés szégyenérzettel töltött el, hogy mindjárt 23 vagyok, és még nem olvastam a Tüskevárat. Hazaugrottam Édesapámhoz, elkértem kölcsön a Téli Berekkel együtt, és hozzáláttam. (Bõvebben a Tüskevár könyvismertetõben!) Hát nem igazán tudtam letenni. Voltak benne nagyszerû poénok, olyan hazafias jelleggel, hogy csodáltam, hogy ez a könyv 1957-ben már a tizennegyedik kiadását élte meg. (Nekem is ez van meg.) Ha valaki még eddig hozzám hasonlóan nem olvasta Fekete István e remekmûvét, az azonnal tegye meg, különben retorzió lesz! 🙂 Fekete István mûvei már önmagában egy egész írást érdemelnének, de majd máskor elmélkedem róluk. Inkább beszúrnék a végére egy poént: (Bence után szabadon, hiszen ez az Õ sztorija szokott lenni)
Aki az öreg Matulát játszotta a Tüskevár filmváltozatában, ha jól emlékszem Bánhidy Lászlónak hívták. A felesége sosem ivott, ám egyszer sikerült istentelenül berúgnia. Másnap mondja a Laci bácsinak:
– Ezt nem lehet kibírni. Szétmegy a fejem, mindjárt meghalok…
– Hallod asszony, – mondta Neki az öreg – ne mondj semmit, nekem ezt minden reggel el kell viselnem!