Amikor tavasszal az Alestorm előtt lépett fel az Ex Deo, akkor rajongó lettem. Ott, azon estén annyira meggyőztek, hogy nem volt kérdéses, hogy ezen az estén ott a helyem a Club 202-ben. Az már csak hab volt a tortán, hogy a főbanda pedig egy régi kedvencem, a Nile volt. Tökéletes párosítás, hát lássuk! 🙂
Sajnos a három (!) előzenekart sikerült lekésni, így róluk nem tudok írni, de akik látták őket fájdították a szívemet, hogy horzsoltak rendesen. A bejutást és egyebeket nem is kívánom ecsetelni, mert a Club 202 mint eddig sosem, most sem okozott csalódást. Könnyű, gyors, és normálisak a biztonságiak. Csillagos ötös! 🙂
A terembe lépve kicsit meglepődtem, hiszen olyan 300 körüli létszám volt, amit kicsit kevésnek ítéltem. Sokkal többre ugyan nem számítottam, de azt hittem, a korrekt jegyár (3990ft) miatt leszünk vagy 500-an. Hát sajnos nem lett igazam. Az Ex Deo színpadképe most némileg szolidabb volt, ha emlékezetem nem csal, mint márciusban, de még így is odavarázsolták Rómát a színpadra. Kíváncsian vártam a koncertet, érdekelt, hogy vajon másodszor is sikerül úgy elvarázsolniuk, mint elsőre?
Jelentem sikerült! A hangzás ugyan nem volt a legjobb, nem csak halk, de néhol kásás is volt, ám ennek ellenére remek bulit adtak Maurizioék. A setlist is elég impozáns volt, ugyanakkor merész is egyben. A Caligvla lemez három klipes dala közül csak a címadó került terítékre, viszont kaptunk helyette pár olyat is, amire nem is számítottam. Afelől pedig most is megbizonyosodtam: az Ex Deo egy produkció. Ennek ellenére nem csak Maurizio-ra épül, meglátásom szerint. Mindenki fontos és szerves része. Ráadásul rendkívül élvezik, amit csinálnak.
45 perc tömény Róma. Ennyi volt az Ex Deo koncertje. Maurizio félelmetes, ahogy vezényel a színpadon. Ahogy beleéli magát, és az ember is azt érzi, hogy része a shownak. Mintha mi lettünk volna a légionáriusok! 😀
Miután lejöttek a színpadról, kijöttek meglesni a Nile koncertjét azért jött a kötelező fotózkodás. (Mintha Maurizio magasabb lenne a színpadon, nem?) Roppant jól esett, hogy így nyitott: I Remember You Brother! És mosolygott az Obelixes Ex Deo pólómon. 🙂 Váltottunk pár szót, mint mindig, nagyon jó fej volt. A többi zenekartag szintén. Alázat a közönség felé és remek hozzáállás! Már ezért megérte felmenni! Februárban irány Kataklysmre is! 🙂
Aztán jött a Nile. Nagyon kíváncsi voltam, élőben mennyire fognak átjönni ezek a dalok, hiszen sosem volt még szerencsém koncerten ehhez a csapathoz. A buli előtt aláírattam Karl Mesterrel a Nile cd-imet. Láttam rajta, hogy baszottul örül, hogy valaki ezért állítja meg, nem csak fotóért! 🙂 (Ami mellesleg érthető is!) Mikor belecsaptak a buliba éreztem, hogy ez baszott jó lesz. A hangzás itt már megfelelő volt, és dörögtek is a dalok rendesen. Korrekt best of program volt, az összes kedvencemmel.
Azon gondolkodtam a buli alatt: a Nile vajon tud tévedni? A hosszú évek alatt nem csináltak egyetlen rossz lemezt sem, de még kiugróan szar dalt sem szerintem. Az egész koncerten végig szemmel látható volt: szeretik és élvezik, amit csinálnak. Ahogy az Ex Deo-ékat, úgy Őket sem érdekelte, hogy nincs tele a Club 202, sőt, szerintem félig sem. Teljes erőbedobással tolták, ha jól láttam az órám számlapján, 100 percen keresztül. Picit soknak is éreztem, hiszen ez a zene egy cseppet sem szellős. Tömény, de ugyanakkor cseppet sem nyomasztó. Kiváló buli volt. Legközelebb sem fogom kihagyni őket! 🙂
Az előbb már említettem egy nagyon fontos dolgot: az alázatot és a közvetlenséget a zenészek részéről. A cikk végére beteszem a koncerten készült közös képeket, hogy Ti is láthassátok miről is beszélek! 🙂 A fárasztó koncertek után még kedélyesen pózoltak velünk, cseverésztek, stb. (Yoogee meg is jegyezte: tuti tükör előtt próbálgatják ezeket az arcokat! 😀 ) Köszönet a képekét Dáni Ricsinek, akit szintén láthattok az alábbi fotókon! 🙂
Köszönöm a szervezőknek és a Club 202-nek a bulit! 🙂 Remélem hamarosan találkozunk! 🙂