Duna-Party Fesztivál 1.nap 2013.07.19. Esztergom, Rugby Club Hotel


Az idei nyáron rengeteg igényes zenei csemege jutott mindenfelé az országban. Az esztergomiak számára azonban külön öröm lehetett, hogy utazni sem kellett, hiszen a Rugby Club Hotel nyári fesztiválsorozatának részeként minden hónapban kapunk valami ínyencséget. Júliusra a Duna-Party jutott! 🙂

Az első nap zenei felhozatala elég vegyes volt, ami nekem személy szerint tetszett, hiszen legalább nem válik unalmassá a rendezvény. Sajnos mivel a munkaidőm és a koncertek kezdete kicsit összecsúszott, ezért a Forget Russel koncertjének éppen csak a végét sikerült elkapnom. Kellemes zenét toltak a srácok, bármennyire nem kedvelem ezt a vonalat! Remélem legközelebb többet látok belőlük!ű

A Kiss The Sky-t már több alkalommal is sikerült elkapnom élőben, de még mindig nem tudtam megbarátkozni velük teljes mértékben. Nagyon szimpatikus srácok, ráadásul az összhang szemmel láthatóan is megvan köztük, ez a produkción is hallatszik, mégis hiányérzetem volt ezúttal is. Jó koncertet adtak a fiúk, a hangulattal a meleg és a csekély számú megjelentek ellenére sem volt probléma. A feldolgozások közül vannak olyanok, amiket én annyira nem erőltetnék, mert nem igazán illik a csapat irányvonalába. Ilyen például a Cemetery Gates a Panterától. A saját dalok egyre jobbak, viszont ide is egy lehelettel kevesebb metált kéne tenni és sokkal jobbak lennének. Viszont nem véletlenül rendelkeznek egy stabil maggal, akik elkísérik őket. Könnyen lehet, csak az én fülemmel /fejemmel van hiba! 😀

A soron következő Anti Fitness Club valahogy számomra mindig is egy olyan csapat volt, akiknél sosem értettem, hogy a kezdeti kellemesen sete-suta punk-rock vonalat felváltó emo-rock, vagy micsoda zenét a rajongók hogy képesek elfogadni. A zenéjük olyan mértékben változott, mintha nem is ugyanaz a zenekar lenne! Viszont előnyükre, ezt nagyon fontos kiemelni!

Az AFC koncertjére már kicsit többen voltak kíváncsiak, ám tömegről ezúttal sem beszélhettünk. Nem tudom, hogy a meleg miatt, vagy mi másért, de a színpad előtt csak egy maroknyi rajongó álldogált és élvezte a koncertet. A buli hangzása elég változó volt. Néhól elvesztek a hangszerek, kicsit kásássá vált az egész. Mivel a számok nagy részét nem ismertem, ezért igyekeztem odafigyelni mindenre, ám még így is kicsit kusza volt az összkép. A samplerből benyomott billentyűk (és vokálok?) pedig elég idegenül hatottak. Valószínűleg csak én nem tudtam értékelni annyira a bulijukat, mert a csak miattuk jött fanok szemmel láthatóan élvezték az egészet. Ami viszont kicsit sem volt szimpatikus, hogy sokat késtek és ezért önkényesen rá is húztak, nem is keveset. Na majd legközelebb biztosan meggyőznek engem is! 🙂

Az est fénypontja mindenképpen a Ladánybene 27 koncertje volt. Ekkorra már elég tisztességes tömeg gyűlt össze és a hangulat is kezdett a tetőfokára hágni. A zenekarral forgatott interjú is remekül sikerült, a srácok nagyon jófejek voltak, a pozitív benyomás már az elején megvolt. Ez a pozitív löket pedig egészen a koncert végéig kitartott.

Hihetetlen az a varázslat, amit ezek az emberek produkálnak a színpadon. Igazi mágia. Másfél órán át teljesen kikapcsolták a világot. Zseniálisak voltak. Minden egyben, minden együtt. Tökéletes hangzás, remek dalválasztások, slágerek sztornó… Mi kellhet még? Le a kalappal!

Olyan dalokat is előszedtek, amikre abszolút nem számítottam. A hangzás végig pazar volt, akárcsak a fények. Olyan audio-vizuális élményt kell elképzeljünk, ami egyszerűen arra késztet, hogy jókedvűen, mosolyogva táncoljunk, élvezzük a zenét. 🙂

A slágermentesség már csak azért is volt üdítő, mert hiába mondják sokan, hogy ez nem jó taktika, mert az emberek azért mennek ki, azokra kíváncsiak, szerintem éppen a legjobb taktika. Meghallhatja mindenki, hogy a slágereken túl sokkal jobb dalok találhatóak a repertoárban! 🙂

Napokig a koncert hatása alatt voltam, ahogy a többi stábtagunk is, aki ott volt. Aki nem reggae rajongóként ment oda, az úgy távozott. Ebben biztos vagyok! Pazar este volt! Köszönjük LB27! Köszönjük RCH!

Két fontos dolog:

Köszönöm a Rugby Club Hotelnek a mindenkori példaértékű és gördülékeny együttműködést, illetve azt, hogy elhozták nekünk a Fesztiválszigetet erre a nyárra! 🙂

https://www.facebook.com/pages/Rugby-Club-Hotel/174777912547345?fref=ts

https://www.facebook.com/pages/Fesztiv%C3%A1lsziget-Esztergom/531516246894835?fref=ts

A másik: Hatalmas köszönet Nyári Andinak és a Summer Photonak a képekért! 🙂

https://www.facebook.com/pages/Summer-Photo/141295802739275?fref=ts

Ez is érdekelhet

Kövess minket!

2,844RajongókTetszik
1,731KövetőKövetés
44KövetőKövetés
64KövetőKövetés
1,348FeliratkozóFeliratkozás