A tavaly ősszel megjelent és lassan már a platina státuszt is elérő A folyamat zajlik… című koronggal végre felkerült az i-re a pont a Depresszió háza táján. Az őszi turné is nagy sikerrel zajlott, ami egészen tavaszig nyúlt. A nyári turnéval Feri elmondása alapján lezárásra kerül a lemezt promotáló körút, átadva a helyet a 15 éves jubileumnak.
Az est vendége a felvidéki Phoenix RT zenekar volt, akik neve a haza közönség előtt is egyre ismertebb, hiszen végigturnézták az országot a Road-dal, a Kowalsky meg a Vegával, a Rómeó Vérzikkel és a Depresszióval is, de a szemfülesek több helyen a Tankok vendégeként és láthatták őket. Ezen az estén is Ők látták el a bemelegítő szerepet, amiről úgy gondolom, messzemenőkig teljesítettek. Egy szerencsés véletlen folytán a demós korszaktól figyelemmel kísérem a csapatot, és azt kell mondjam, hogy a második lemeznél érzett enyhe kétségbeesésem a harmadik korongnál elmúlófélbe lépett, a koncert alatt pedig teljesen elmúlt. Meg merem kockáztatni, hogy voltak, akik kifejezetten miattuk jöttek a koncertre, és már az akkor még csak alig pár napos új dalt, a Privát Mennyországot is énekelték. Okosan használta ki a trió a bő negyven percnyi játékidőt, és rendesen odapirítottak a publikumnak. Soha rosszabbat Srácok!
A Depi kezdésére már nem kis tömeg verődött össze a Trackben, amiről meg kellett állapítani: a zenekar jócskán kinőtte magát egy olyan tényezővé, amit bizony nehéz lenne megkerülni. Ez eléggé süvegelendő, hiszen az elmúlt 15 évből, amit színpadon töltöttek, elég sokáig volt egyfajta rossz szájíze pár kritikusnak feléjük. (Igen, nekem is…) Aztán ez a tendencia valahol a 10 éves bulijuk után kezdett pozitívabb irányba mutatni, majd a fanyalgóknak is el kell ismerniük: a Depresszió bizony saját jogon húzónévvé vált, ráadásul anélkül, hogy saját magát szemen köpte volna bármikor is.
Az est programjában bőven helyet kaptak az új dalok is, de azért mellette volt egy erős sláger-faktor is. Már az Intro után berobbanó Kezdjük el alatt egyértelmű volt, a hangulattal nem lesz gond ezen az estén, ahogy a megszólalással sem. Mind a látvány, mint a megszólalás az első hangoktól fogva tökéletes összképet mutatott. Egy hűvös nyári este így kell gyorsan felfűteni a hangulatot. Gyors körbepillantás, majd megállapítás, hogy mások is elégedetten bólogatnak és csápolnak, vagyis nem csak szerintem ütött ez a kezdés. A klipesített Te vagy a szeremről így, közel négy év elteltével szerintem bátran megállapítható, hogy klasszikus Depi dallá vált, amit a kórus is bizonyított, igazi libabőr. Az új dalok közül elsőként az Emeld fel! szólalt meg, amit minél többet hallok, annál inkább a Last Resort magyar testvérének érzem, a lehető legjobb értelemben. Nem koppintás, hanem csupán hangulati hasonlóságot érzek.
Próbáltam elvonatkoztatni attól, hogy rongyosság hallgattam A folyamat zajlik… lemezt az utóbbi hónapokban, és örülni a régi slágereknek, mint például az Itt az én időm, ám mégis jobban esett hallani a címadót és a Legjobb ellenfélt, akárcsak később, az egyik legjobb magyar nyelvű szerelmes dalt, a Kettőből egy űberslágert, vagy a szintén klipes Úgy szeretnéket. Aztán amikor azt hihettem volna, hogy pihenő következik, akkor felcsendült a Dal-ból is ismerős Csak a zene, amiről mindig az jut eszembe: hogy valahogy így kell a TV-be menni, ahogy ezek az arcok csinálják: nem köptek fel és álltak alá, hanem csak önmagukat adták, viszont kétségkívül élvezték is a dolgot.
A végéhez közeledve persze jött a szokásos Nem akarok elszakadni, ahol tényleg megtapasztalhattuk, milyen is, ha a Depi közönségkórus elemében van, és „megmondja” a magáét.Mai napig érthetetlen számomra, miért nem lett ebből a dalból hatalmas rádiósláger, de ugyanez a kérdés áll fenn a Lásd! esetében is. Miért? A koncerten is hallhatta bárki: több ezer ember himnuszai. Az utolsóként elhangzó Utazó már tényleg csak a jutalom volt az igazi fanoknak. Örömzene, hálás közönség, hibátlan program, kell ennél jobb péntek este? Szerintem nem.
Pihenésképpen egy újabb hideg sört szürcsölgetve indultunk a kocsihoz, és állapítottuk meg, hogy augusztusban bizony újra eljövünk és megnézzük Ferit és szabadcsapatát. Ha valaki ezt jósolta volna nekem 5-6 éve, hogy az általam, finoman szólva, nem kedvelt Depresszió ilyen mértékű szimpátiát vált ki belőlem, és igenis képes leszek Esztergomból felmenni a bulijukra a fővárosba, egészen biztosan kinevetem. Pedig tény, ami tény: megszerettem a bandát, és szerintem most léptek igazán a hegymenetbe. Kíváncsi vagyok, mit tartogat számukra a zenit. Remélem az augusztusi bulin egy platinalemez átadást. Én ott leszek, megnézem magamnak, hátha.