Két vallomással tartozom, már a legelején: régen nem szerettem a Depressziót, sőt. Aztán a Vízválasztó előtt, Soda csatlakozásával elkezdett kicsit izgalmasabbá válni a muzsikájuk. Kiforrottabb lett, az arcokkal sikerült összefutni több koncerten a backstageben, interjúztunk, stb., és kiderült: jó arcok. Aztán mikor kijött az előző korong le kellett vonnom a következtetéseket, miszerint baromi jól szól a lemez, és különösen erős is lett. Itt jön a második vallomás: éppen ezért nagyon vártam ezt a lemezt.
Aztán jött az első klip, A legjobb ellenfélre, meg a szöveges a lemezt záró Védem az igazamra, és elégedetten bólogattam. Amikor a basszer Zolival egy Sportalsós Csakazértis bulin beszélgettem, a lelkesedéséből ennyire erős dalokra számítottam. Igen, de ez két dal. Nem 10. Nem kezdem el fejtegetni megint, miért szeretem a 10 dalos lemezeket, mostanában túl sokszor, túl sok helyen leírtam. Azt viszont meg kell mondjam: A folyamat zajlik… tipikusan klasszikus értelemben vett régi felfogású, modern lemez. Tíz dal, de töltelékek nélkül, mint a fénykorban. Ötödik-hatodik hallgatásra sem éreztem úgy, hogy nem rossz ez, vagy az a nóta, de most inkább elléptetem. Ráadásul nem érzem azt, hogy ez a Vízválasztó második része lenne. Inkább a következő lépcsőfok. A lehető legjobb értelemben.
Varga Zoli és a SuperSize Recording tiszta Hollywood. Egyszerűen olyan hangzást kreált a lemeznek, amelyet bármely sok millió dolláros produkció megirigyelhet. Hibátlan. Nem azért, mert steril, hanem azért, mert dögösen tiszta. Csillagos ötös. A borítóval először nehezen barátkoztam meg, ám a dalok ismeretében itt is teljes a harmónia. A booklet is pazar lett, a puzzle meg különösen jópofa benne! 🙂
Kicsit visszakanyarodva a dalokhoz és a lemezhez: nagyon érződik az összeszokottság. Talán most van a leginkább kihasználva a sampler/billentyű, a legjobban kidolgozva a szólók, Dávid díszítései itt-ott, egy-egy leheletnyi cin, és még sorolhatnám. Feri hatalmasat fejlődött ének terén, sőt, nem túlzás, ha azt mondom: a szövegek is most lettek a legjobbak. Semmi darabosság, semmi kínrím. Remek. Ez mondjuk már a Csak zene két új dalán is érződött. Azért meg hatalmas pluszpont, hogy meg sem próbálnak gagyi slágerekkel behajózni az Eurovíziós szereplésük farvizén.
Bárhonnan és bárhogy közelítem meg, minden szempontból magasan felülmúlta a várakozásaimat ez a lemez. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer leírom: de a Depresszió egy hibátlan lemezt készített. Egy olyat, amivel kapcsolatban senki nem vitathatja el a pozíciót, amit betöltenek. Ennek a lemeznek be KELL aranyozódnia, különben nagy baj van a világban!
Csúcspont(ok): A legjobb ellenfél, Úgy szeretnék…, Emeld fel!, Védem az igazam
Mélypont(ok): Lemaradtak, köszi!
10/10. Nagyon vastagon, mint a hangzás!
Köszönet a CD-ért az esztergomi Babits Könyvesboltnak! (www.e-konyveshaz.hu)