Brantley Gilbert idehaza kb. akkora népszerűségnek örvendhet, mint odakint a mi (aktuálisan) futó sztárjaink, akik totálisan stílusidegen muzsikát játszanak. (Bár erről egyszer írok majd egy hosszabb fejtegetést, miért is nem értettem sosem egyet azzal, hogy a country-countrypop-countryrock annyira idegen lenne a hazai és európai zenei világtól.) Odakint egyre inkább sztárnak számít, amit mi sem bizonyít jobban, mint például az, hogy a The Devil Dont Sleep már több, mint 200.000 példányban talált gazdára megjelenése óta és a turné is rendre teltházak előtt zajlik, előző két lemeze pedig elérte a platina státuszt a tengerentúlon (1 millió eladott példány után jár).
Bár a countrypop őrület farvizén evezett az ismertség partjára Brantley, zenéje ennek ellenére mégsem mondható countrypopnak. Bizonyos esetekben már-már kőkemény rock ez, némi southern és countryrock ízekkel. Inkább a szövegvilág az, ahol kidomborodik az a bizonyos déli és cowboy jelleg. Természetesen elő-előkerül egy-egy tipikusan rádióknak szánt darab, de azért ezekben is ott bujkál a hamisítatlan, tökös rock n roll jelleg. Elég csak a The Weekend című party-himnuszra gondolni, ami jelenleg odakint az egyik vezető sláger.
Mr. Gilbert hangja nem egy öt oktávot felölelő, folyamatosan skálázva bizonygató etalon, viszont tökéletesen hozza azt, ami ehhez a stílushoz kell. Egyetlen percig sem érezzük azt, hogy itt bizony több kellene ennél. (Ami még fontosabb és szerintem becsülendő, hogy a stúdiótrükköket, kórusokat is csak annyira alkalmazzák, hogy élőben megmaradjon a dalok karaktere. Érdemes megnézni a videómegosztón a lemezbemutató partyt Brantley hivatalos csatornáján!) Valószínűleg azért is van ez, mert Gilbert szerző a lemez mind a 16 dalában, ráadásul kettőt (Rockin Chars és Bro Code, utóbbi a lemez egyik legjobb dala) teljesen egyedül jegyez. Nem vállalja túl magát, esetleges hiányosságait pedig remekül ellensúlyozza a megfelelő zenei aláfestés. (Kísérőzenekara eléggé -meggyőzően rockos- arcokból áll, bár egyiket sem ismerem más formációkból.)
És hogy milyen is maga a zene? Ha szereted az újabb Lynyrd Skynyrd lemezeket, de azért az olyan lazább dolgok sem állnak távol tőled, mint a tipikus Bret Michales/Poison balladák, vagy Bon Jovi-ék countrysabb pillanatai, akkor jó eséllyel ez a lemez is tetszeni fog, ugyanis ez azoknak egyfajta keveréke, vagyis inkább Gilbertesített változata, ha élhetek egy ilyen hülye szójátékkal. A balladisztikus dalok is remekül működnek, és bár nem vagyok kifejezetten oda az ilyen jellegű alkotásokért, az Outlaw In Me, a Tried To Tell Ya és a Baby Be Crazy az elsők között fogtak meg. A Rockin Chairs és az In My Head andalító, már-már popos hangulata sem hat idegenül a lemezen, mégis a rockos oldal a jóval dominánsabb ezúttal is. Az olyan húzódalok, mint a The Weekend, a You Could Be That Girl, az Its About to Get Dirty (csont nélkül a lemez legjobbja) vagy a címadó pedig nem hinném, hogy ne győzzenek meg bárkit, aki szerette valaha is az amcsi (rádió)rock csapatokat.
A Deluxe kiadás ezúttal egy komplett korongnyi bónuszt tartalmaz, összesen tíz dallal. Ebben kapunk 5 demo verziót, amik a lemezre nem kerültek fel más felvételben. Itt fontos azért megjegyezni, hogy ezen demo minősége nem üt el radikálisan a lemez sound-jától. A korong megszólalása alapjáraton is minimum tökéletes, de ezek a demok is abszolút vállalhatóak, akár lemezes, kész dalokként is. Aztán jön az igazi kincs, ami miatt tényleg megéri ezt a kiadást választani: 5 korábbi dal koncertfelvétele. Kifejezetten örültem, hogy ezek nem olyan tételek, amiket csak úgy odapakolna a kiadó egy-egy ilyen bónusz lemezre, vagyis (egyetlen tétel kivételével) szó sincs itt slágerekről, inkább olyanok ezek, amiket szeretnek a srácok élőben játszani. Valószínűleg ezért is van az, hogy 3 tempósabb, már-már metalosabb darab, ahol még a duplázó is előkerül néhol. (Read Me My Rights, Hell On Wheels, Kick It In The Sticks) A másik két tétel között van egy igazi ballada, a 7 perc körüli Grown Ass Man és egy igazi hömpölygő, mocsári southern sláger, az Outlaw Women. Ha csak ez a grátisz korong jelent volna meg, akkor sem lenne egy szavam sem.
Tudnám még szaporítani a karaktereket, de nem látom értelmét. Ha eddig nem jött meg a kedved a lemezhez, nagy valószínűséggel ezután sem fog. Azonban adok egy tanácsot: Nyár van, nyiss egy picit másfelé is. Ez is rock, csak egy kicsit másképp. Hallgasd meg a lemezt és add át magad a hangulatnak. Ha lehunyod a szemed és bontasz egy sört, Te is érezni fogod a party-feelinget, a motorok, quadok szagát és hangját, meg a szabadságot. Ugye? Én megmondtam!
Csúcspont(ok): Its About to Get Dirty, The Weekend, You Could Be That Girl, Tried To Tell Ya
Mélypont(ok): Amikor véget ér a kettes korong is… 🙂
10/10! Amíg ilyen lemezek születnek odaát, kizárt, hogy ez a zenei trend kifulladjon. Teszem hozzá: szerencsére.