Az elmúlt 8 évet kvázi azzal töltöttem, hogy az új Body Countot vártam. D-Roc 2004-ben bekövetkezett váratlan halálával az eredeti ötösből már csak ketten maradtak, Jeges Tea és Ernie C. E sajnálatos esemény hatására a 2004-re ígért Murder 4 Hire 2006-ra csúszott, és a hangzása nagyon demós jellegű volt, bár a nótákra nem lehetett panasz, rendkívül erős lemez volt. Már akkor elkezdte emlegetni a Főnök, hogy készül az új lemez, és egy-két éven belül várható. Nos, ez a pár év majdnem egy évtized lett, de vajon megérte várni az új korongra?
A Murder 4 Hire óta több tagcsere is volt, a dobos OT 2009-ben távozott, helyére Ill Will került, Bendrix helyére pedig Juan Garcia (Agent Steel, Evil Dead), vagyis a Body Countos keresztségében Juan of the Dead került (Az első tag, aki nem néger ugyebár.). A nyitó, elsőként klipesített Talk Shit, Get Shot egy kemény társadalomkritika, baromi erős riffekkel, kemény tempóval, brutális odamondogatással. Nagyon reméltem, hogy ez a lendület, amit ebben a dalban diktálnak, az egész lemezre kitart majd, és szerencsére igen! Sorjáznak a jobbnál jobb dalok. A kultikusnak számító Ice-T dal, a 99 Problems aktualizált és BC-s verzióján meglepődtem ugyan elsőre, de valójában ez sem lóg ki a sorból. Sőt, még a Suicidal Tendencies klasszikusának, a Institutionalized-nak a feldolgozása sem. Remekül elkapták a fonalat vele.
A 13 plusz egy nótában nem találtam kivetnivalót, még sokadik hallgatásra sem. Biztosan lesz olyan, aki azt mondja, hogy ezt a 15 éves rajongás mondatja velem, de éppen ellenkezőleg. A nagy kedvencekhez mindig kicsit szigorúbb vagyok. Hozzájuk főleg, az első négy kiváló lemez után. Viszont a már említett nyitó, a Pray for Death, a Back To Rehab, a címadó, a brutálisan gyilkos Get a Job olyan nóták, amik akár a sokak szerint etalon első kettőn is helyet kaphatott volna. A Pop Bubble-ben Jamey Jasta olyat tol Iceberggel, hogy nem győztem kapkodni a fejem. Egyedül az Enter the Dark Side, ami egy árnyalatnyival gyengébb a többi dalnál, de még az is nagyon borotvál. Ráadásul a lemez második felébe is jutottak olyan potenciális slágertémák, mint a Black Voodoo Sex, vagy a Wanna Be a Gangsta, bár azon se csodálkoznék, ha az I Will Always Love You is egy lazítós koncertkedvenccé nőné ki magát.
Egy szó, mint száz: a Manslaughter egy közel hibátlan lemez lett, amire megérte 8 évet várni. Kapott egy nagyon jó borítót, és egy olyan hangzást, amit már igazán megérdemelt a banda. (Egyedül a Violent Demise: The Last Days szólt elfogadhatóan anno ugyebár.) Juannal eléggé úgy fest, hogy nagyon egymásra találtak, és az új korong körüli felhajtás is azt engedi sejtetni, hogy van igény a csapatra, Ők pedig megmutatták, hogy még mindig Ők a rap-metal alfája és omegája. Csak ne kelljen 8 évet várni a következő mesterműre!
Csúcspont(ok): Back To Rehab, Manslaughter, Talk Shit, Get Shot, Pop Bubble
Mélypont(ok): Kac. Kac. Kac. Ja és Kac.
10 pont. Vastagon és könyörtelenül. 2014 legjobb lemeze.