Edmonton fenegyerekei szerencsére nem tudnak megülni a nemesebbik felükön és egy évvel a legutóbbi, nem mellesleg remekül sikerült Kentucky című lemezük után újra itt vannak egy hat tételes Ep-vel. Az előzetes promóanyagok alapján nem teljesen volt tiszta számomra, hogy mi a céljuk ezzel a kiadvánnyal, ám mivel nem igazán szoktak időhúzó anyagokat babrálni, nem volt kérdés, azonnal meghallgassam-e?
Azoknak, akik esetleg lemaradtak a Black To Blues megjelenéséről, elmondom röviden, mi is ez az EP: ezek nem a Kentucky-ról lespórolt dalok, hanem 6 blues klasszikus, amit a csapat saját bevallása szerint azért rögzített, mert őket is inspirálta, illetve remélték, hogy ezáltal egy fiatalabb generáció is megismeri ezeket a dalokat és a stílust. Amennyiben ez (is) volt a cél, akkor szerintem nyugodtan mondhatjuk, hogy sikeres lehet a misszió, hiszen több, mint pofás lett a végeredmény.
A 3 Muddy Waters dal (Champagne & Reefer, Hoochie Coochie Man, I Want to Be Loved) olyan természetesen szól tőlük, mintha mindig is ezeket játszották volna. Nincs ez másként a Willie Dixon (Built for Comfort), a Freddie King (Palace of the King), vagy az Albert King (Born Under a Bad Sign) nóta esetében sem. Nyoma sincs mesterkéltségnek, vagy erőltetésnek. Nem feltétlenül mondanám a dalokat szolgai utánjátszásoknak sem, ugyanis érezhetően beléjük került az az ismerős Black Stone Cherry íz, amitől olyan szerethető ez a zenekar. Persze, tisztában vagyok vele, hogy nem mindenki kedveli őket, de én valamiért nem tudom nem szeretni a BSC-t.
Szerencsére felismerhették, hogy a Kentucky dobsoundja kicsit túl steril volt, így most sokkal természetesebben szólalnak meg a bőrök. A többi hangszert viszont nem babrálták, ugyanúgy benne van az enyhe metalos íz a gitárokban, de valahogy nem hat furcsának, nem üt el a daloktól, pedig ezek ugyebár tényleg blues nóták, nem csak blues hatásúak.
Azt merőben sajnálom, hogy megálltak hat nótánál. Lehetett volna nagylemezzé duzzasztani ezt a kiadványt, hiszen biztosan tudtak volna Ők is választani akár még egyszer ennyi szerzeményt, amit felvehettek volna. Nem akarok telhetetlennek látszani, mindössze van annyira jó ez a cucc, hogy a rövidsége miatt legyen egy pici hiányérzetem.
Egyfajta kárpótlásnak tekintem ezt az EP-t az elmaradt Európa-turnéjért, aminek pótlására remélem már nem kell sokat várnunk. Sőt, ha jól sejtem a nyilatkozatokból, akkor a következő nagylemez sem lehet túlságosan messze, és ha hihetünk a porhintésnek, hallhatóan bluesosabb lesz a végeredmény. Remélem valóban tesznek egy kis kitérőt, a Black To Blues alapján mindenki jól járna vele.
10/9! Remek felvezetés volt a Family Tree előtt!
Ne feledjétek: a Black Stone Cherry 2018. 06. 16-án fellép a Barba Negra Trackben! Részletek itt: