Mindig is úgy voltam a Billy Talent-el, hogy tetszett, amit csináltak, különösen Ben hangja miatt, meg a jól eltalált szövegek is ültek, de rajongó sosem lettem. Különösebben az új lemez híre sem csigázott fel, mert úgy voltam vele, tuti itt is lesz egy mindent vivő sláger, mint legutóbb is a Surprise Surprise, és pár nagyon jó dal, és ennyi. Aztán amikor kijött előzetesként a címadó dal, akkor hümmögni kezdtem. Ez lenne az új BT? Lehet, hogy tévedek?
Mielőtt a dalokra térnék, nagyon fontos megjegyezzem, hogy nekem fontos szempont egy-egy kiadvány külcsínye. A Tériszony (Tudom, hogy nem ez a pontos címe, de így magyaros, nemde?) esetében nem csak a borító lett nagyon jó, hanem bizony a booklet rajzai is nagyon királyak! Az viszont feltűnt már a címadó dalnál és a borítót lapozgatva, hogy most mintha kicsit sötétebb lenne a hangulat. Mindig is jelen volt az odamondogatós, beszólós vonal a Billy Talentben, ugyanakkor mellette voltak bohókás, vicces tételek, és a hangulat mindig vidám, felszabadult volt. Most ezt kevésbé érzem, és ha a Louder Than The DJ-t leszámítjuk, akkor inkább csak a gondolatébresztés van jelen.
Olyannyira, hogy kezdésnél már a Big Red Gun rögtön egy borongósabb tétel, amit a címadó csak fokoz, hogy a roppant jó szóképpel operáló Ghost Ship Of Cannibal Rats pedig még jobban lehúzza a kedvet. Itt jön az a bizonyos legyünk hangosabbak, mint a DJ tétel, és innen visszatérünk a kezdő vonalhoz, és bizony a viharfelleges éghez.
Ám ha őszinte akarok lenni, a borongós hangulat és az augusztus közepi esős időjárás kéz a kézben járt, így a lemez abszolút elkapott. Kowalewicz szerintem minden eddiginél jobb szövegeket írt, amit az is remekül példáz szerintem, hogy a címadó dal visszatérése a végén, teljesen más hangszerelésben és hangulattal teljesen más értelmet kölcsönöz a soroknak is. Elképesztően erős számok vannak még a lemez vége felé is (This Is Our War, February Winds), és talán két tételnél nem érzem azt, hogy helye van a lemezen, de ezek is nagyon jók. Nem tudok beléjük kötni.
A hangzás még a Dead Silence letisztult, mégis mocskos soundját is túl tudta szárnyalni, és talán az eddigi leginkább elkapott sound a banda számára. A Deluxe változatban található Demo verziókat tartalmazó CD-n lévő 8 dal megszólalása is nagyon jó volt, bár a dob ott talán kicsit túl nyers volt, ez a lemezváltozatra abszolút eltűnt. Ráadásul kapunk a csomagban még egy letöltőkódot is, amivel a banda oldaláról lehúzhatjuk a mobilokra optimalizált keverésű teljes lemezt. Lényeges különbséget én nem érzékeltem, de nem is vagyok egy nagy mobilon zenélő, szóval szerintem az én fülem a bűnös…
Azt nem mondom, hogy az év lemeze az Afraid Of Heights, azonban azt szinte borítékolom, hogy az év legnagyobb meglepetése számomra. Ha továbbra is tartja a zenekar ezt a fejlődési ívet, akkor minden esélyük megvan rá, hogy még nagyobb névvé és igazi tényezővé váljanak a punk-rock színtéren. Az biztos, hogy a következő hazai fellépésüket sem hagyom ki.
Csúcspont(ok): Afraid Of Heights (mindkettő), Ghost Ship Of Cannibal Rats, Time Bomb Thicking Away, This Is Our War, February Winds
Mélypont(ok): Horses & Chariots
10/9! Nagy meglepetés!