Kiss Ákos

275 cikk
Innovációs manager, edzőés a Monster Pie Party Rock dj-je vagyok. Számos változó mellett az egyetlen állandó dolog az életemben a ZENE. Mindennél többet jelent nekem, és ezirányú érzéseimet, gondolataimat előszeretettel osztom meg az emberekkel. Ezért, bármivel is kerestem a kenyeremet, mindig foglalkoztam a zenével: muzsikusként, bloggerként, podcasterként, koncertszervezőként, dj-ként, színpadmesterként is. Számos fórumon megnyilvánultam az elmúlt év(tized)ekben , ezek felsorolásába bele sem akarok kezdeni. Aki beüti a nevemet a gugliba, az úgyis megleli a digitális lábnyomaimat. Szénégető Ricsi barátommal is a zene révén ismerkedtünk össze, és óriási megtiszteltetés, hogy az ő felületein is teret kaphatok időnként. De én bármennyit is írtam a zenéről, a magyar rocksajtó történetének legjobb cikkét sosem tudtam (és sosem fogom tudni) überelni: a cikk címe az, hogy Rajongjál már, baszd meg! Itt a Ric$ & Green blogon megtaláljátok, minden benne van arról, amit a zenéről gondolok. Persze, azért remélem, a többi cikket is elolvassátok majd azért, ha már idetévedtetek.

Neck Deep – a (nem is annyira) új poppunk királyok

Hogyan játszanak Walesben kaliforniai punkot? A Neck Deep megválaszolja a kérdést. Idén november 12.-én a SUM 41 a Budapest Arénában búcsúzik a magyar közönségtől, és kilépőként elhozzák nekünk a 12 éve...

Marvel – Jézus, alias Deadpool harmadik eljövetele

A Marvel nagyon sokáig küzdött azzal, hogy hogyan vigye filmre a legvéresebb és legmocskosabb szájú szuperhősét úgy, hogy se a kassza ne bánja ezt meg, de maga a karakter se legyen...

VARÁZSLATOS NÉGY NAP A DEBRECENI NAGYERDŐN

"A Campus bátor, hogy egy kvázi mainstream popra épülő fesztiváltér nem eldugott sátrat, hanem valódi nagyszínpadot ad az érvényes alternatív elbeszéléseknek is."(Beck Zoli, 30Y) Vasárnap hajnalban véget ért a 16. Campus Fesztivál Debrecenben. Magyarország...

Furiosa – a bukott angyal sivatagi menetelése

Az Mad Max mozi eredetileg egy kis költségvetésű posztapokaliptikus fél-amatőr film volt, amely minden szépséghibája ellenére egy kultuszt teremtett, ezért a későbbi folytatások már nagyobb büdzsével és univerzum építési szándékkal készültek....

Thank You, Good Night: The Bon Jovi Story

A Bon Jovi tavaly ünnepelte fennállásának 40. évfordulóját. Ebből az alkalomból készült el a zenekar teljes élettörténetét átölelő Thank You, Good Night:The Bon Jovi Story című négy részes dokumentumfilm sorozat, amely...