Az örökifjú, örökmozgó punk-rock csoda már több, mint 30 éves. Gondoltátok volna? Hiába hallgatom Őket már bő 15 éve, konkrétan a Balkán Expressz óta, akkor is durva ebbe belegondolni. Pontosabban már 32 ugyebár, hiszen a tavaly előtti, Alfa Fesztiválos koncert volt a jubileumi buli, ami teljes egészében helyet kapott ezen a korongon. Bónuszként hozzácsaptak 3 új dalt, és ismét az előzőleg jól bevált mellékletes terjesztést választották. Mivel a koncertet élőben sajnos nem sikerült elcsípnem, így roppant kíváncsi voltam korongra.
Egy szó, mint száz: nagyon kellett már a Rórának egy koncertalbum. A tavalyi, jubileumi lemez után titkon kicsit reméltem is, hogy valamilyen formában lesz egy ilyen kiadványuk. A képanyagot ugyan hiányolom, de hát tudjuk: pénz beszél, lemezeladás ugat, a gazdaság nagy úr, így gondolom ezért nem kaptunk DVD-verzsönt.
Kezdjük a három új dallal: A címadó Őrült világ egy veretes, klasszikus Auróra-téma, mind zeneileg, mind szövegileg, simán elférne bármelyik (jobban sikerült) lemezükön, ráadásul nyitónótának éppen ideális darab. A klipesített, (azóta már mindegyik kapott mozgóképet) és elsőként publikált Nem történik semmi egy szokatlanul dallamosra sikerült dal a csapattól, sokáig nem is tudtam vele mit kezdeni, lassan érett be. (Enyhe pop-punk hatást is érzek benne, bár lehet ez csak az én képzelgésem.) A harmadik, indokolatlanul rövid, erősen melankolikus Kissé nagyon durva számomra egyértelműen a korong csúcspontja. Már az előző lemezen is voltak hasonló ívű lírák (Téli ég alatt, Kozmikus zene), amik pofátlanul jól állnak a triónak, és ez most sincs másként. Remélem egyszer lesz belőle egy rendezői változat, dupla ekkora játékidővel. A három szám megszólása beleköthetetlen, akárcsak az előző lemeznél, Töfi és a Denevér most is kitett magáért.
Rátérve a jubileumi anyagra, azaz magára a koncertfelvételre, van bennem némi kettősség. Akartam nagyon egy koncertalbumot tőlük, és meg is kaptam, mégis akad némi hiányérzetem. Mindenképpen díjazom, hogy a teljes koncertanyag vágatlan felvételét megkapjuk, konferálásokkal, mindennel, (bár a végén számomra nem egyértelmű, hogy kellett-e volna lennie még egy dalnak az Egy kis Anarchia után, vagy sem?) a setlist nekem kicsit túlságosan nosztalgikus. Érthető, hogy egy jubileumi koncert a klasszikusokra épül, de a Még nem ez a tréfa vége korong előtti két lemez, amik talán (szigorúan magánvélemény) a legjobb lemezek teljesen mellőzve vannak. Ennyit a hátrányokról, negatívumokról.
Ami viszont kétségtelen: az anyag nagyon bivalyul, és dinamikusan szólal meg, visszaadva a trió élőzenés estjeinek hangulatát és lendületét. Az is említésre méltó, és általam követendő példának kikiáltott, hogy a konferálások akkor is a lemezen maradtak, ha néhol a meghatottságtól, izgalomtól, nem is lettek egészen kereknek mondhatóak. Ezt így kell valahogy kérem!
Az újkori Auróra, vagyis most már a legújabb kori, a trió, (ugyan a koncertfelvételen néhol Qkával kiegészülve) ismét bebizonyította létjogosultságát, és erejét. (Csak az a fránya két lemez ne lenne hanyagolva!) Bízom benne, hogy sokáig velünk lesznek, és sok jó dallal örvendeztetnek meg minket, és nem kell már sokat várni az új lemezre, vagy a korábban beígért akusztikus anyagra. Igény van rájuk, lendület is van, egyszóval: előre!
Köszönet a CD-ért az esztergomi Babits könyvesboltak! (https://www.facebook.com/babitsbolt)
10/9! (Koncertanyag révén most nem emelek ki, illetve titulálok mélypontként dalokat! 😉 )