Anagramma: Teljes Földfogyatkozás (2011)

Még jóval megjelenés elõtt beszélgettük Gyurikával, az Anagramma gitárosával, hogy milyen jó lesz, ha megjelenik a cucc, és lesz bakelit kislemez is!!! Ez sajnos a zenekaron kívül esõ dolgok miatt nem jött össze, ám az anyag megjelent, és most némi érlelgetés után elérkezettnek láttam az idõt, hogy megosszam róla a gondolataim a Tisztelt Olvasókkal!

Sok minden történt itt a 2006-os demo óta. Elsõ, és leginkább fülbe tûnõ változás, hogy a zenei közeg igencsak megváltozott. Nem is feltétlenül a nõi énekre gondolok, bár az is fontos, hogy két hölgy tölti már be a vokalista, azaz itt a vokalisták szerepét.

A hangzás karcos, igazi demo sound, de még azt is megkockáztatom, hogy valamennyire illik is a zenéhez.  A borító egyszerû, ám igen mutatós. Az egész korong kiállítására nem lehet panasz, hiszen a mai világban már az is csoda, ha olyan csinál fizikális hanghordozót, aki nem ebbõl él… Mármint a zenélésbõl persze.

A hangszeres részek jól össze lettek rakva, a dalok, a szövegek is rendben vannak. Természetesen van még mit csiszolni, de bemutatkozásnak, promonak korrekt kis anyag ez! Várom a folytatást! (Remélem, az már coverek nélkül, és teljesen magyarul érkezik majd, lemeznyi terjedelemben!)

 

Csúcspont(ok): Félelem az ismeretlentõl (legjobb), Teljes Földfogyatkozás

Mélypont(ok): Nincsenek.

 

10/8

Ez is érdekelhet

Kövess minket!

2,844RajongókTetszik
1,731KövetőKövetés
44KövetőKövetés
64KövetőKövetés
1,348FeliratkozóFeliratkozás