Ha az ember nem ismerné az ALVA zenekart, akkor is első hallásra megmondaná, hogy a tagok valamikor a kilencvenes évek elején-közepén, a nagy grunge robbanás idején szocializálódtak. A most megjelent Out of this madness című anyagukon nagyon egyértelműen hallható a Pearl Jam és az Alice in Chains hatása.
Ez nem is csoda: az énekes Kövi Lóri a Flop és a Pear Jam nevű Pearl Jam tribute zenekarból ismerős, de a többi tag – Szabó Attila (gitár), Urbán Tamás (basszus) és Markó János (dob) – is ismerős lehet azoknak az öreg rock/metál/grunge arcoknak, akik az elmúlt évtizedek undergroundját figyelemmel kísérték.
Az ALVA új lemeze azért jó, mert 2023-ban egy magyar zenekar abszolút tovább viszi a grunge hagyományt, úgy hogy az egyértelmű hatások ellenére egy nagyon homogén, és sajátosan ALVA (nem nem írom le, hogy ALVÁs, mert félreérthető szóvicc) hangulatú dolog lett belőle.
Nyilván a tagok már bőven 40 felett, senki nem lett „igazi rocksztár” aki az első próbán meghal, így lehet igazán szívből, és tét nélkül nagyot alkotni.
Ezt a lemezt bármikor oda lehet tenni egy mostani Pearl Jam, vagy Foo Fighters lemez mellé. A színvonal, a dalok és (angol nyelvű) szövegek minősége, a hangzás abszolút világszínvonal.
10 dal, és közel egy óra lemezhossz… ha gyorsan átlagot számolunk, akkor ebből gyorsan kiderül, hogy az alvás fiúk (haha) nem a három perces rádióslágerek gyártására szakosodtak.
A lemezt nyitó The lie is… alig több, mint 3 perc, de az azt folytató …me meg gyakorlatilag ugyanannak a témának a folytatása, vagy újraértelmezése… így gyakorlatilag a két nóta egy, összesen 7 perces darab.
A Follow the scriptures pedig már a hat perces hosszával előre vetíti, hogy itt bizony egy elmélyülős, utazós, építkezős, sokszínű témákat felvonultató dalcsokor következik.
A Sofia szintén hat perc, totális pszichedelikus elszállással kezd, a második rész kicsit intenzívebb, de alapvetően ez a dal a ballada a lemezen.
A címadó Out of this madness tovább folytatja a lebegős hangulatot (egy ideig), de aztán jön egy igazi kántálós grunge téma, mindez már több mint 7 perc hosszúságban.
A Goddamn friend már-már Black Sabbath, ez az a dal, ami lehet koncertnyitány, vagy esetleg egy rockrádió kínálatába is belefér, hiszen nincs 4 perc a hossza – meg is lepődtem, de nincs hiányérzet a nótában, riff zúz, refrén énekelhető, düh és tempó abszolút rendben.
A Bridge az tényleg bridge, instrumentális, 2 perc, nagyon spirituális darab, erős blues beütéssel.
A Garcia’s torment már megint egy lassabb, disszonáns hatásokkal darab (nagyon szellős indulás, de intenzív refrén), olyan gitárszóló témákkal, hogy hűha…
És a lemez zárása, a Drifting apart, akusztikus gitár, majd torzított téma, ami olyan mint a gyorsvonat, de egy visszafogott énekkel nagyon érdekes hatást ér el a hallgatóban – így észre sem veszi az ember, hogy ez egy 8 perces dal.
Ez egy minőségi lemez, érdemes rászánni az 57 perc 28 másodperces hosszra a figyelmet, többször is.
Mint egy óriáskígyó, úgy ölel körbe a kissé morózus hangulat, amit az ALVA áraszt, de akik annak idején a korai Metallica, a Pearl Jam, Soundgarden, vagy esetleg a Black-Out anyagain szocializálódtak, azoknak mind lemez, mind az eljövendő koncertek formájában ajánlott beemelni ezt az anyagot – már csak azért is, mert ez a fajta muzsikálás 2023-ban már nem is retro, hanem egyenesen unikális.