Volt egyszer egy VL45 nevű zenekar, akiket én nagyon szerettem. Két éve, a Dog Eat Dog előtt baszott jó built nyomtak, majd eltűntek a szemeim elől, hogy tavasszal új névvel, némileg új muzsikával lepjenek meg, nem is kicsit. A névváltásról, lemezről, koncertekről, finnekről, tervekről és a cappuccino-ról beszélgettem egy kicsit az énekessel, Dáviddal.
– Még egyszer, utoljára, röviden elmondod, miért lett a VL45-ből Slowmesh?
– Úgy éreztük, hogy a VL kissé befáradt. Amikor elkezdtük írni az új dalokat, azok sokkal tágabbra nyitották az addigi kereteinket, színesebb, tartalmasabb kezdett lenni az egész. Úgy gondoltuk, hogy nagyobbat fog ütni egy új név alatt megejtett debütálás, mint egy második VL-lemez.
– Miben más a két zenekar, ha másabb zeneileg?
Bátrabban összemossuk a műfaji határokat, van egy csipetnyi country, és egy jó adag grunge is keveredik a korábbi southern rockhoz, de van például egyszálgitáros ballada is. Több a színező elem, itt leginkább a gitárszólókra, a vokálokra és a szub-basszusokra gondolok.
– Túl vagytok egy nagyon jól sikerült Dürer-nagytermes bulin az Ordogékkel. Hogy éreztétek magatokat a színpadon?
– Állati jó volt! Azt gondolom, hogy egy nagyon erős menüt sikerült összeállítani azon az estén. Az Oltári Fiúk nyitotta a bált, akik Sipos Andrissal (Nuke, Strong Deformity) kiegészülve adtak egy irtó jó koncertet. Utánuk a Shapat Terror jött, akiket végre jó időpopntban, az őket megillető méretű és felszereltségű színpadon lehetett elcsípni. Ennek megfelelően már szépen összegyűlt a tömeg, ami az Ördög koncertjére talán még tovább duzzadt, és szerencsére ránk is sokan voltak kiváncsiak. Éjfél után pár perccel kezdtünk. Egy nagyon összerakott, feszes, döngölős programmal készültünk. Jó volt látni, hogy bejön az embereknek a dolog!
– Fél évvel a lemez megjelenése után milyenek a visszajelzések a lemezre?
– Nagyon jók. Mindenki meglepődik, hogy magyarok vagyunk. Szinte kivétel nélkül minden kritikában előfordul az a mondat, hogy a -világ bármelyik színpadán megállná a helyét-. Azt is sokan emlegetik, hogy első hallásra is fülbemászóak a refrének, második hallgatásra pedig már megy is az együtténeklés.
– Íródik már a következő anyag?
– Igen, már három dalunk szinte teljesen kész. A továbbiak pedig még egyelőre vázlat formájában hevernek az ötlet-mappában. Mivel a nyáron – új banda lévén – nem sok fesztiválbulink volt, tudtunk haladni az új számokkal. Azóta egy kicsit besűrűsödött az életünk: részt vettünk egy Cseh Tamásos meghallgatáson, volt a Düreres bulink és novemberben pedig egy négyállomásos finnországi turnéra megyünk.
– Hogy jött ez a finn lehetőség?
– Még 2015-ben, Lettországban, Litvániában turnéztunk a VL45-tel, amikor azt a hírt kaptuk, hogy az egyik bulinkat lemondta a klub. Vad keresgélésbe kezdtünk, hogyan lehetne pótolni a kieső koncertet. Jelgavában találtunk egy klubot, ahol aznap este csupán egy banda fellépése volt betervezve. Ők voltak a Nicumo, akik szintén turnén voltak és Finnországból érkeztek. Befogadtak minket, toltunk egy király közös bulit. Másnap az ő koncertjük maradt el hasonló okokból, így akkor pedig mi hívtuk meg őket a saját koncertünkre előzenekarnak. Ez a két buli annyira összehozott minket, hogy további együttműködéseket terveztünk. A Nicumo énekesét, Hannu-t meghívtuk a lemezünk egyik dalába is énekelni, az On And On c. dalunkban az ő orgánumát hallhatjátok. Mostanra értünk el oda a szervezésben, hogy össze tudtunk hozni 4 közös finnországi koncertet, és majd márciusban mi is visszahívjuk őket Magyarországra. Budapesten kívül Székesfehérvárt és Miskolcot fogja érinteni a magyar kör.
– Készültök valami extrával a finn rocktesóknak?
– Mindnképp érdekes élmény lesz egy olyan országban fellépni, amely világszinten a legtöbb metálbandát termeli ki. Igyekszünk nekik megmutatni nekik, hogy milyen egy igazi -déli- banda:) Az On And On-t biztosan Hannu-val együtt fogjuk előadni minden állomáson. Ezen kívül pár jól ismert feldolgozást is műsorra tűzünk.
– Miből szoktál inspirációt meríteni, amikor dalokat írtok?
– Magából a nagybetűs ÉLET-ből. Én az a fajta csávó vagyok, aki soha nem dug fülhallgatót a fülébe, amikor közlekedik a városban. A legtöbben elzárkóznak, a saját kis világukba, a saját zenéjükbe menekülnek. Sokan a metrón még a szemüket is becsukják, nehogy valaki vagy valami belerondítson a képbe. Ezzel szemben én nyitott füllel, nyitott szemmel járok, figyelem a várost, az embereket. Ez ki is kapcsol, és közben sok érdekes részletet is el lehet csípni mások életéből. Több olyan dalunk is van, ami egyszerű párkapcsolati feszültségeket fogalmaz meg. Olyan is van, ami az elvágyódásról szól: például a -repülni akarok- motívum három számunkban is előfordul. Van olyan, ami konkrét tragédiát mesél el, van olyan, amit egy – új evolúciós elméletet bemutató – dokumentumfilm ihletett. de olyan is akad, ahol csak játszunk a költői képekkel, amikor a szaftos húsok kóstolását a szerelmi légyottokkal állítjuk párhuzamba.
– Melyik az az 5 zenekar/előadó/album/film/könyv, ami a legnagyobb hatással volt Rád?
– Sokan megmosolyognak érte, de a legkedvencebb filmem a Hegylakó, amihez ugyebár egy kiváló Queen album is tartozik, a Kind Of Magic. Múlt hónapban volt szerencsém meglátogatni pár forgatási helyszínt is New York-ban, ami óriási élmény volt! A filmek közül még a Vissza A Jövőbe trilógiát említeném, ami megunhatatlan számomra. Kevin Smith filmjeit is imádom, különösen a Shop Stop-ot, aminek a második része is zseniális, de a Képtelen Képregény is kiváló darab. Tim Burton -Nagy Hal- című alkotását is mindenképp betenném a sorba. Igen nagy hatással volt rám, ráadásul a legkatartikusabb pillanatban hangzik el benne egy Pearl Jam nóta, a Man Of The Hour! Áttérve a zenekarokra: a Pearl Jam nagy kedvencem. A sok átmásolt kazettájuk végigkísérte a középiskolás és egyetemi éveimet, de egyelőre még sajnos élőben soha nem láttam őket! A seattle-i bandák közül még az Alice In Chains áll közel hozzám, de az ő zenéjüket csak sokára szerettem meg, nem akkor, amikor aktuális volt. Nem tudom, miért, talán a 3 lábú kutyás borító alapján azt hittem, hogy valamiféle belezős metal. 🙂 A Top 5-be mindenképp bele kell tennem a Faith No More-t és a Tool-t. Van még egy zenekar, ami a metáltól nagyon messze áll, mégis hatalmas kedvenc nálam, ők a Genesis.
– Üzensz valamit az Olvasóknak?
– Ha cappucino-t kértek valahol, és felteszik a kérdést, hogy -kakaóval vagy fahéjjal?-, udvariasan közöljétek, hogy meggondoltátok magatokat és hagyjátok el a helyszínt!
Photos by Péter Szabó